Birkózás

2023.04.18. 14:05

Ligeti negyeddöntős Zágrábban - Győzelemmel kezdett a Haladás VSE klasszisa

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában a Haladás VSE klasszisa, Ligeti Dániel győzelemmel kezdett és bejutott a negyeddöntőbe a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Sütő Dániel

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A tavaly Budapesten bronzérmes Ligeti Dániel az Eb-ötödik osztrák Johannes Ludescherrel csapott össze a 16 között, aki akció nélkül hozta le a meccset, mégis sokáig ő állt jobban. Mindez annak volt köszönhető, hogy a másfél percig eseménytelen meccsen az akciókényszerben birkózó Ligeti gyönyörű lábratámadás után nagy lendülettel kivitte az osztrákot a szőnyegről, ám videózás után kiderült, hogy a magyar klasszis utolsó lépése szőnyegen kívül volt, miközben Ludescher már a levegőben repült messze a zónán túl a zsűriasztal felé. Így 1-0 helyett, 0-1 lett, majd tíz másodperccel később a passzivitási ponttal 0-2. A szünetre egy pontot ledolgozott Ligeti, majd egy szép kivitellel a második menet elején egyenlített, és később szerzett ponttal már jobban állt. Az utolsó két percben Ligeti nagyon stabilan védekezett, a végén pedig egy mögé kerüléssel (4-2) zárta le a meccset. A Haladás VSE klasszisa a bolgár Georgi Ivanovval csap össze a negyeddöntőben.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában