Kosárlabda

2023.05.08. 13:29

Csodára lesz szükség - Ismét az Alba Fehérvárhoz látogat a Körmend

Az NB I.-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjének harmadik összecsapásán kedden 18 órától az Egis Körmend az Alba Fehérvárhoz látogat ismét.

Sütő Dániel

Forrás: VN-archív

Az Egis Körmend kedden ismét Székesfehérvárra látogat, és a szombatihoz hasonlóan ezt a meccset is egyik kulcsembere, az irányító, Siyani Chambers nélkül lesz kénytelen lejátszani. A sérüléssel bajlódó légiós hiányát az elsőperctől megérezték hétvégén a vasi piros-feketék, akik a meccs elején kapkodós játékukkal gyakorlatilag egy az egyben az Alba malmára hajtották a vizet. A párharc állása: 2-0 a Fehérvár javára.

– A legfontosabb, hogy életben vagyunk még – fogalmazott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – Ugyan nehéz helyzetben vagyunk, de azt mondtam az öltözőben, aki úgy gondolja ennek vége, akkor az most csomagoljon, aztán felőlem haza is mehet. Szerencsére senki sem gondolja ezt így a csapatból. Ami Chamberst illeti, mindenki láthatta eddig, hogy ő az együttes egyik motorja. Ha neki ment a játék, akkor 80-90 százalékban nyerni tudtunk bárki ellen. Az ő kiesési annyit tesz, mintha az autóból kivágnánk a motort, aztán lábbal próbáljuk hajtani. Nélküle kell megpróbálni nyerni Székesfehérváron.

Ritkaság számba megy az, hogy egy hazai 66-90-es vereséget követően a közönség álló ovációval és vastapssal ünnepli vesztes csapatát. Márpedig ez történt Körmenden. A Rába-parti publikum elismerését maximálisan kivívta Kocsis Tamás együttese, amely óriási meglepetésre ejtette ki egy körrel korábban a jobb játékerővel rendelkező Szolnoki Olajbányászt.

– Mivel túljutottunk a Szolnokon, ezért megnőttek az elvárások, hogy ebből még akármi is lehet. Persze, lehetett volna, hiszen az alapszakaszban kétszer megvertük már ezt az Albát. De most nagyon összeálltak a fehérváriak, jó kosárlabdát játszanak elképesztő agresszív védekezéssel, aminek megbontásában kulcsszerepe lehetne mondjuk Chambersnek. Ettől függetlenül megpróbálunk újra csodát tenni, aztán meglátjuk, mi sül ki majd belőle – zárta szavait a körmendiek trénere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában