Ismét esőszünet okozott gondot

2023.07.14. 01:05

Tenisz Szuperliga: vezet az esélyesebb MTK, de fordíthat a Kőszegi SE

Vereséggel zárt a Szuperliga csoportszakaszát a Kőszegi SE férfi teniszcsapata.

Tóth Gábor

Forrás: VN-archív

A Kőszegi SE teniszcsapata meglehetősen kaotikus körülmények közepette kezdte meg hétfőn 16. szezonját a legmagasabb osztályban, a Szuperligában. A PG Teniszt fogadta, és 3:4 arányban kapott ki – az esőszünetekkel tarkított összecsapás 11 órakor kezdődött, és 23.30-kor fejeződött be. Másnap azonban javított a KSE, 4:3-ra nyert a Budaörs vendégeként. A csoportkört csütörtökön, tegnap zárta le a Kőszeg, a sokszoros bajnok, idén is fő favoritnak számító MTK-t fogadta – természetesen a vendég lépett pályára esélyesként. A házigazdának egyébként komoly munkába telt, hogy a szerda esi, csütörtök hajnali heves esőzés után játékra alkalmas állapotba hozza a pályát – ami végül sikerült.

Az fővárosi gárda kezdte jobban az összecsapást, az első három egyest megnyerte (0-3) – igaz, két mérkőzést is csak kiélezett, nagy csatában húzott be. A folytatásban a hazaiak részéről Vörös Máté és Khin Dániel lépett pályára – mikor leszakadt az eső, mindketten vezetésre álltak.

– Furcsán alakul az idei szezonunk, az időjárás bizony nincs a segítségünkre – sóhajtott Koltay Árpád, a KSE csapatvezetője. – Pénteken 11 órás kezdéssel folytatjuk a mérkőzést. Ha megnyerjük a két félbeszakadt szinglit, és a két hátralévő párost, akkor legyőzhetjük az MTK-t – amire azért valljuk be, halvány esélyünk van. De csak a mérkőzés után derül ki, hogy a hétvégi rájátszást a felső-, vagy az alsóházban kezdjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában