Eredmények

2024.03.21. 12:36

Tizenegy vasi induló az asztalitenisz ob-n

Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezik az asztaliteniszezők 3,5 millió forint összdíjazású országos bajnokságát, amelyen a válogatott tagjai is asztalhoz állnak.

Pum András

A celldömölki Huzsvár Erik (elöl) és Jakab János is rajthoz áll a viadalon

Fotó: Giczi Sándor

Az első ob-ra 1905-ben került sor, ám akkor még csak férfi egyesben hirdettek bajnokot, majd 1909-től már férfi párosban is. Női egyéniben, illetve vegyes párosban az első ob után húsz évvel, 1925-ben indulhattak el sportolók, 1929-ben pedig a női párosok versenye is bekerült a programba. A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) új vezetésének nem titkolt célja, hogy visszaállítsa az országos bajnokság régi fényét, a törekvés visszaigazolása a nevezések számában már meg is mutatkozik, férfi egyesben például közel húsz éve volt annyi induló, mint most. 

Ebben a számban 108-an, míg női egyesben 50-en regisztráltak, férfi párosban 41, női párosban 19, vegyes párosban pedig 37 nevezés érkezett. A versenykiírás szerint az összdíjazás 3,5 millió forint, minden szám győztese 300 ezerrel gazdagodik.A hangulatról sztárfellépők és a WTT-versenyek hangulatát idéző technika fog gondoskodni és lesz szurkolói zóna is. Szakmai programokkal is várják az asztalitenisz-család tagjait. Azokra is gondoltak, akik nem tudják a helyszínen élőben követni az eseményeket, így a honlapon, külön menüpont alatt megtalálható lesz minden fontos információ a versennyel kapcsolatban.

Pénteken 10 órától kezdődnek az előcsatározások, az elődöntőkre és a döntőkre a vasárnapi zárónapon kerül sor 10, illetve 14 órától. A címvédők. Mői egyes: Madarász Dóra. Női páros: Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz. Férfi egyes: Szudi Ádám. Férfi páros: Ecseki Nándor, Szudi Ádám. Vegyes páros: Madarász Dóra, Ecseki Nándor.

Vármegyénket a Celldömölki VSE-Vulkán Fürdő és a Szombathelyi AK-Sportiskola játékosai képviselik férfi egyéniben és férfi párosban. A celli indulók: Jakab János, Huzsvár Erik, Baranyai Dominik, Iván Bertold, Iván Csaba, Gőgös Martin – Fazekas Péter sérülés miatt nem játszhat. Szombathelyről Gergely Márk, Szarka Zsolt, Poór Balázs, Horváth Gábor és Szarka Gábor vesz részt a viadalon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában