Kosárlabda

2024.04.27. 08:00

Visszavágna az Oroszlánynak a Körmend

Az NB I.-es kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának 5. fordulójában az Egis Körmend szombaton 18 órától Oroszlányban lép pályára.

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

A kaposvári fiaskó után szerdán hazai környezetben ismét szebbik arcát mutatta a körmendi alakulat, amelyben többen is egészen kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő a Paks ellen. Az utolsó negyedben ugyan a frászt hozta táborára a Rába-parti gárda, mert erőteljesen csökkeni kezdett a meccs során gyönyörűen kialakított több mint 20 pontos előny, de a fontos pillanatokban nem remegtek meg a körmendi kezek.

– Talán ez a Paks-meccs ígérkezett a legnehezebbnek az eddigiek közül, de utólag elmondható, hogy sikerült jól felkészülnünk fejben és mentálisan is, megvolt a kellő okcentráció is, aminek eredményeként az első három negyedben úgy gondolom jól játszottunk annak ellenére, hogy a védekezésben most is akadtak hibák, de ez mindig benne van a pakliban – fogalmazott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – Eddigi playout-os tapasztalataim és a látott meccsek alapján mindig az a csapat nyer, amelyik jobban motivált. Tehát azt mondhatom, hogy itt már nem is annyira a felkészültség, meg a taktika kerül fókuszba, hanem az, hogy az éppen aktuális meccsre melyik csapat tud nagyobb motivációt találni magának. Szerintem ez így lesz Oroszlányban is, mivel soros ellenfelünk is a playoffra készült. Most azonban nem egyszerű edzői kihívásnak számít megértetni a légiósokkal, főleg az amerikaiakkal a playuot tétjét, mert ők nem is nagyon értik, hogy mi ez, mivel náluk ez nem ismert. Van miért visszavágni az Oroszlánynak, mert az alapszakasz végefelé az ellenük elszenvedett súlyos hazai vereséggel kezdődött a vesszőfutásunk. A Riddley-Thomas-Polutak hármasra nagyon figyelnünk kell, mert ők határozzák meg az OSE játékát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában