A millenniumi év ajándéka a Fő térre visszakerült Szentháromság-szobor

Nyilván sokan emlékeznek rá, hogy tíz évvel a rendszerváltás után hosszú, néhol indulatos és személyeskedésektől sem mentes, helyenként ideológiai-politikai köntösbe bújtatott vita zajlott Szombathelyen a Szentháromság-szobor sorsáról. A régmúlt történetéből most csak annyit, hogy a kétségkívül szakrális, ám nem az egyház, hanem a város vezetőinek elhatározásából és jóvoltából állított szobor - illetve annak az 1817-es tűzvész utáni változata - az 1710-es évek elején pusztító pestisjárvány megszűnésének és az életbenmaradottak Égiek felé megnyilvánuló hálájának állít emléket. (Ahogy egyébként az ehhez hasonló mementók szerte az országban és Közép-Európa számos városában.) A hálához és az emlékezéshez Szombathelyen gyertyafelajánlás és körmenet is tartozik Szent Fábián és Szent Sebestyén napján - a hagyomány szerint az ő közbenjárásukért imádkoztak eleink a járvány idején.

Az ősök fogadalmát és emlékművét minden korban tisztelet és hűség övezte csaknem kétszázötven éven keresztül, mígnem az akkori hatalom 1951. szeptember 25-én - szinte az éj leple alatt - lebontatta a Szentháromság-szobrot az akkori Köztársaság téren, s áthelyeztette, egyes megfogalmazások szerint száműzte azt a székesegyház elé. A fogadalmi körmenetet pedig attól kezdve csak a székesegyház falain belül tarthatták meg. Mindezt sokan az egyház elleni támadásként élték meg.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Nyilván sokan emlékeznek rá, hogy tíz évvel a rendszerváltás után hosszú, néhol indulatos és személyeskedésektől sem mentes, helyenként ideológiai-politikai köntösbe bújtatott vita zajlott Szombathelyen a Szentháromság-szobor sorsáról. A régmúlt történetéből most csak annyit, hogy a kétségkívül szakrális, ám nem az egyház, hanem a város vezetőinek elhatározásából és jóvoltából állított szobor - illetve annak az 1817-es tűzvész utáni változata - az 1710-es évek elején pusztító pestisjárvány megszűnésének és az életbenmaradottak Égiek felé megnyilvánuló hálájának állít emléket. (Ahogy egyébként az ehhez hasonló mementók szerte az országban és Közép-Európa számos városában.) A hálához és az emlékezéshez Szombathelyen gyertyafelajánlás és körmenet is tartozik Szent Fábián és Szent Sebestyén napján - a hagyomány szerint az ő közbenjárásukért imádkoztak eleink a járvány idején.

Az ősök fogadalmát és emlékművét minden korban tisztelet és hűség övezte csaknem kétszázötven éven keresztül, mígnem az akkori hatalom 1951. szeptember 25-én - szinte az éj leple alatt - lebontatta a Szentháromság-szobrot az akkori Köztársaság téren, s áthelyeztette, egyes megfogalmazások szerint száműzte azt a székesegyház elé. A fogadalmi körmenetet pedig attól kezdve csak a székesegyház falain belül tarthatták meg. Mindezt sokan az egyház elleni támadásként élték meg.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Az ősök fogadalmát és emlékművét minden korban tisztelet és hűség övezte csaknem kétszázötven éven keresztül, mígnem az akkori hatalom 1951. szeptember 25-én - szinte az éj leple alatt - lebontatta a Szentháromság-szobrot az akkori Köztársaság téren, s áthelyeztette, egyes megfogalmazások szerint száműzte azt a székesegyház elé. A fogadalmi körmenetet pedig attól kezdve csak a székesegyház falain belül tarthatták meg. Mindezt sokan az egyház elleni támadásként élték meg.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Az ősök fogadalmát és emlékművét minden korban tisztelet és hűség övezte csaknem kétszázötven éven keresztül, mígnem az akkori hatalom 1951. szeptember 25-én - szinte az éj leple alatt - lebontatta a Szentháromság-szobrot az akkori Köztársaság téren, s áthelyeztette, egyes megfogalmazások szerint száműzte azt a székesegyház elé. A fogadalmi körmenetet pedig attól kezdve csak a székesegyház falain belül tarthatták meg. Mindezt sokan az egyház elleni támadásként élték meg.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Tibola Imre székesegyházi plébános már a rendszerváltás után nem sokkal kinyilvánította, hogy a Szentháromság-szobrot - az ősök iránti tiszteletből - vissza kell állítani eredeti helyére, ám azt még ő sem gondolta, hogy évekbe telik és - ahogy fogalmaz - nagy erőfeszítésekbe, komoly harcokba kell bocsátkozni, míg végül tettek követhetik a gondolatot. Ezek az erőfeszítések, harcok, pontosabban azok dokumentációja adja a most megjelent kötet anyagának gerincét.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Mivel a szobor nem az egyházé, hanem a városé, a székesegyházi főplébánia, annak egyházközségi képviselő-testülete, élén dr. Széll Kálmán világi elnökkel, továbbá a hívek közössége ugyan elindíthatta a kezdeményezést a mementó visszahelyezéséért, ám a döntés - és nem csupán a tulajdonlás okán, hanem a Fő tér arculatának kérdését illetően is - a város elöljáróinak kezében volt. S erre a döntésre a millennium évéig (2000) kellett várni.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Neveket most nem sorolok sem arról az oldalról, akik végül az ügy mellé álltak akár országgyűlési képviselőként, akár városvezetőként vagy civil támogatóként, mint ahogy azokat sem említem név szerint, akik ellenzői voltak a szobor visszahelyezésének, hiszen valamennyien ott szerepelnek Tibola Imre könyvében. Ez ma már történelemnek látszik, miként az akkori sajtó szerepvállalása is a pro és kontra vélemények közreadását illetően. A történelmi felelősséget hangsúlyozta a Brenner János Kollégiumban hétfőn megrendezett könyvbemutatón dr. Széll Kálmán emeritus főiskolai tanár is, a könyvajánló írója, aki úgy fogalmazott: A Szentháromság-szobor eredeti helyére történő visszahelyezésének elkötelezett, pontos és precíz krónikása, Tibola Imre helytörténeti jelentőségű művet tett le az asztalra az utókor épülésére. Jó példája ez a kötet annak is, hogy egy-egy kisebb közösség ügye is képes beépülni az ország és a világ történetébe, holott lehet, a történelemnek csak egy vízcseppje, de végső soron vízcseppekből áll a tenger is.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Széll Kálmán szerint a helyéről méltatlanul eltávolított, gettóba küldött emlékmű sikeres visszahelyezése hirdeti a küldetés győzelmét, a szobrot magát pedig elfogadták és tisztelik a szombathelyiek ott, ahol áll, ahol a helye van. S nem igazolódtak be azok az aggodalmak sem, hogy a szobor útjában lesz a megszokott Fő téri rendezvényeknek. A vitákról szólva pedig megjegyezte: bebizonyosodott, hogy az emlékmű visszahelyezését támogatók voltak csendes többségben, míg a kisebbségnek volt nagy a hangja. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a könyv megjelentetését, elsősorban is dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki a költségek jelentős részét magára vállalta. A városvezető a könyv előszavában ezt írja: Egy közösség erejét mutatja az is, miként képes egy ügyért kiállni, hitbeli meggyőződése érdekében cselekedni. Szombathely keresztény közössége a Millennium alkalmából visszaállíttatta az emlékezés szobrát. Ezzel, elődeinkhez hasonlóan, történelmet írtak. (A könyvet a Martineum Könyvkiadó terjeszti.)

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

A kötet bemutatója váratlan momentummal ért véget. Tibola Imre ugyanis arra buzdította a jelenlévőket: vigyenek magukkal aláíróíveket, és kampányoljanak azért, hogy a város közgyűlése vegye napirendre a Fő tér eredeti nevének visszaállítását. A nagyprépost, aki elsőként írta alá az egyik ívet, részben azzal érvelt a gondolat mellett, hogy a hagyoménytisztelet ezt kívánja meg, s így lesz teljes az eredeti állapot visszaállítása, másrészt kifejtette: a szombathelyihez hasonló mementók helyét minden városban Szentháromság térnek hívják.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.

Az aláíróívek mind elkeltek, a gondolatot nyilván követik a tettek.