A két Fepu: Az Egis Körmend kapitánya apjával együtt a pult mögött

Kevés szabadidejében üldögélhetne egy kávézó teraszán, vagy kabrióval furikázhatna fel-alá, Ferencz Csaba, az Egis Körmend 32 éves csapatkapitánya azonban beáll az édesapjával működtetett körmendi szerelvénybolt pultja mögé, és ha kell, WC-lehúzóláncot emel le a polcról (könnyű neki, hiszen 193 centiméter magas), radiátort cipel vagy éppen autóba pattan, és áruért megy Szombathelyre.Csabi ebbe nőtt bele. Tulajdonképpen a becenevét is a cégnek köszönheti: az egykori Ferencz–Pungor Bt.-ből jött a Fepu, igaz, először csak az édesapját, Gyulát hívták így. Ma már két Fepu van Körmenden: a nagy és a kicsi.

Két Fepu a pult mögött: Gyula éppen azt mutatja, hogyan szokott szurkolni a pálya mellől Fotó: Szendi Péter

Mondhatnánk, hogy Csabi zuhanycsővel a kezében jött világra, de ez nem igaz, az viszont igen, hogy hét-nyolc évesen szeretett a gyerekek számára igazi kincsesbányának tűnő boltban sertepeltélni. Megesett, hogy amikor édesapjával áruért mentek Szombathelyre, annyira megtetszett neki egy lámpás szerelőkulcs, hogy rááldozta a zsebpénzét. Középiskolát is tudatosan választott: a kereskedelmibe járt. Közben jött a kosárlabda, de a boltot a játék mellett sem hanyagolta. Sőt: úgy tervezi, ha levonul a pályáról, ő viszi tovább a céget, ez egy pillanatig sem volt kérdéses számára. Most még csak besegít, mondja, a munka zömét az édesapja végzi, de amikor őt „elengedi” a kötelező évi egyhetes nyaralására – ami természetesen csak a kosárlabdaszezon után lehet – egyedül viszi a boltot.

És bár a szerelők többsége úgy időzíti a beszerzést, hogy azon a héten Csabinak ne legyen sok dolga, adódnak izgalmas helyzetek, de ő igyekszik mindent megoldani, és legalább annyira elégedett, ha sikerül apró alkatrészekből összelegóznia egy kerti csapot, mint amikor egy triplakísérlete beszottyan a gyűrűbe.Gondoltam, ha már szerencsénk van, és Csabi a válogatott felkészülése előtt egy napot itthon van, és a délelőttjét éppenséggel a pult mögött tölti, letesztelem a boltos bedobót. Találomszerűen leemelek néhány árut a polcról, vajon tudja-e, mi mire való. A PVC negyvenes könyök simán megy, a szivattyúhoz használt visszacsapó szelep is, a radiátorra való, hőfokszabályozónak tűnő kütyünél azonban már elkél az atyai segítség, hogy néhány „langyos” próbálkozás és kósza tipp után megtudjuk, hogy egy távérzékelős termosztátfejjel van dolgunk. Na jó, több ezer féle árut nehéz fejben tartani, főleg, hogy az épületgépészet  is folyton változik, újabb és újabb termékek jelennek meg a piacon.

A két Fepu a körmendi csarnokban: ez a kép magáért beszél Fotó: Szendi Péter

Folytatjuk a sztorizást, és szinte látjuk magunk előtt, amikor egy Falco–Körmend meccs utáni napon Csabi áruért megy a Falco-drukkerekből álló szombathelyi nagykereskedésbe, ahol mindenki sárga-fekete pólóban várja, de még a papírokat is sárga-fekete tollal kell aláírnia. Hát persze, hogy szóba jön az előző esti meccs is, megy a zrika, ki hogyan játszott, miként fújt a bíró, de végül mindig közös nevezőre jutnak.Csabi egyébként a kosárlabdát is édesapjának köszönheti, és bár Gyula „pályafutása” az 1967-es úttörő-olimpiával – ahol az osztálytárs Putesszel (Patonay Imrével) pattogtatták a labdát – véget ért, a pálya szélén ma is bérelt helye van Körmenden. Az akkor még gyerek Csabit és testvérét, Katát is vitte magával a meccsekre, és a Rába-partra is úgy vonultak le délutánonként, hogy Csabi a murvás úton pattogtatva vitte le a labdát a folyóig. És hát ott volt a Palace, a négyemeletesek mögötti kosárlabdapálya, ahol a gyerekek tátott szájjal nézték a nagyokat: Zsebe Ferit, Németh Istit, Fodor Gerit és Marcit, Trummer Rudit. Talán éppen a Palace palánkjai alatt született meg a „körmendi szív”, ami Csabit is összekötötte a nevelőegyesületével.

És bár tavaly elbizonytalanodott, hogy menjen vagy maradjon, végül győzött a szív, hiszen a körmendi csapatban mindig kell lennie körmendinek... Ez sem könnyű, hiszen míg egy idegenlégióst legfeljebb az edzője vagy a klubvezetője teremthet le, egy körmendit az egész város – no meg az édesapja. „Maradjunk annyiban, hogy apu nem elfogult”, mondja Csabi, de szerinte rendjén van, ha az „öreg” azt is elmondja, mi nem tetszett neki. Na jó, dicsérni is tud: az „ez most jó volt” mondattal kísért mosolygós kézfogás Csabinak mindennél többet ér. Gyula a fia egyetlen hazai meccsén nem volt ott: 2007-ben a Falcóval a döntőbe jutásért játszott, mindent eldöntő ötödik meccset üzleti úton, egy németországi étteremben ülve, telefonos közvetítéssel szurkolta végig. Ráadásul Csabi ment, mint a veszedelem, az első hét pontot ő dobta, Gyula minden kosárnál felugrott, az étterem kimért német vendégei pedig negyedóra elteltével állva kiabálták, hogy Fepu, Fepu!

És az „ez most jó volt”-féle atyai mosoly, amihez kézfogás is jár Fotó: Szendi Péter

A csapat győzött, és Csabi máig a legszebb emlékei között őrzi ezt a meccset, azt mondja, olyan volt, mintha bajnoki döntőt nyertek volna.A kosárlabda természetesen a boltban is téma, van olyan, aki nem vásárol, de beül egy-egy órára beszélgetni. És a körmendi öltözőben is téma a bolt: a csapattársak általában Csabitól rendelik a zuhanygégecsövet, ami fogyóeszköz a sportolóknál.A körmendi csapatkapitány nem mulasztja el megjegyezni, hogy a kosárlabdázás és a boltozás sem menne ennyire simán, ha nem számíthatna a családjára: édesapjára, édesanyjára és párjára, Enikőre.És hogy mi lesz tíz év múlva? Gyula úgy tervezi, hogy a Rába-parton üldögél, és legfeljebb akkor ugrik be a pult mögé, ha Csabi a szokásos évi szabadságát tölti majd. Lehet, hogy akkor már a legkisebb Fepu is ott toporog a szaniterek között, és majd felsikolt örömében, ha meglát egy lámpás szerelőkulcsot.

És a nagypapával úgy megy majd le a Rábához, hogy a murvás úton pattogtatva végig leviszi a labdát. Mert akárhogy is lesz, Körmenden mindig pattognia kell a labdának...