Borbás Gabi: A lányokat lefogyasztom

A próbán szünet van éppen, szabad a plüsskanapé a színpad legszélén, a lépcsőföljáratnál. Ott beszélgetünk. „Silló Sándorral tíz éve tanítunk együtt Budapesten, a Shakespeare Akadémián”, kezdi Borbás Gabi, akinek hangja – és főleg humora – régóta része az életünknek: ezer közül is azonnal fölismerhető. A Shakespeare Akadémián elsősorban (mi mást) beszédtechnikát, színpadi beszédet, versmondást tanít – de többször rendezett is. És most felhívta kollégája, Silló Sándor, hogy van-e ráérő ideje a nyáron: „Éppen ráértem, mert most először nem játszom a Centrál Színház nyári előadásában, Keszthelyen – úgyhogy boldogan jöttem.” Ő játssza Júlia dajkáját az iseumi Rómeó és Júli-show-ban: sok bölcsességgel, sok humorral és életszeretettel. De itt, az iseumi kanapén se lehet kihagyni azt a tévésorozatot, amely – mint oly sokaknak – Borbás Gabinak is nagy népszerűséget hozott. Ez a sorozat a Szomszédok. 

„Mindig tudom, hogy mikor voltam megint a képernyőn – ugye ismétlik állandóan a Szomszédokat. Ott, ahol lakom, jártomban-keltemben észreveszem, hogy ilyenkor visszakapják az emberek a fejüket. Á, igen: akkor megint voltam a Szomszédokban, fölismertek. Az borzasztó nagy népszerűséget hozott mindenkinek, aki szerepelt benne – hát a pénzről nem is beszélve. Pedig én nem voltam állandó szereplő, nem voltam stábtag. Az is úgy történt, hogy éppen szültem, gyesen voltam, nem volt nagyon munkám, amikor egyszer összefutottam Horváth Ádámmal – és azonnal nekiszegeztem a kérdést: Ádám, nincs valami agilis újságírónő ebben a sorozatban? Olyan jó lenne valamit csinálni. Hát nem megírta nekem?”

Borbás Gabi az Iseumban, a színpadszéli díszlet-kanapén, amely végül mégsem kapott szerepet Silló Sándor rendezőtől az előadásban (Fotó: Ölbei Lívia)

Borbás Gabi a Jászai-díj, a Kabos Gyula-díj után 2010-ben megkapta az Aase-díjat. De talán díjjal ér föl MGP elismerő, elemző kritikája, figyelme is. Ugye? „Molnár Gál Péter – ha nem tudja valaki – véres tollú újságíró-kritikus volt: mindig beletalált, de nagyon goromba volt, és mindenki rettegett tőle. Büszke vagyok a barátságára. Gyorsan jó barátunk lettünk, imádott már főiskolás koromban. Gyakran előfordult, hogy együtt mentünk autóval vidékre, sokat locsogtunk. Az a kritika, amelyet említesz, a soproni Chicago-előadás kapcsán született. MGP eljött megnézni valami komolyat, valami szépet a kis színpadon, de nem bírta ki, hogy be ne kukkantson a Chicago-előadásra: Keresztes Ildi és én játszottuk a Roxie-Velma párost. Aztán megírta, hogy... mit tudom én....talán azt, hogy nekem van a legszebb lábam van Magyarországon...” (Tehetségről, mesterségbeli tudásról is szó volt.) Borbás Gabinak a kisujjában van a szakma – de mit lehet ebből átadni? 

„A 'szerepöllést' nem lehet megtanítani. De azt meg lehet tanítani, hogy valaki belül rendben legyen és karban tartsa a lelkét, a kultúráját, a fizikumát. Ne féljen semmitől, olyan dolgokat hozzon ki magából, amiket tizennyolc éves koráig nem tudott – mert nem ismert fel. Az első alkalommal mindig elmondom, hogy 'a fene se akarja, hogy ti színészek legyetek'. Annyi szép diplomás színész van itt munka nélkül. Nem akarom, hogy színészek legyetek – ellenben azt megígérem, hogy kipucolom a szátokat, a kultúrátokban csinálok egy nagy tupírozást. A lányokat lefogyasztom, addig ütöm őket. A fiúkat is. Fantasztikus mozgástanárunk van, Gyöngyösi Tamás, nála sem lehet lazítani. Eljönnek hozzánk a gyerekek 18 évesen kicsit kövéren, kicsit gátlásosan – és a harmadik év végére... felnőtt gyönyörű fiatalok lesznek. Azért az nagy sikerélmény.”