A szabadság hajnalán - "Nagyon megnőtt Magyarország ázsiója"

Nem volt ez egyszerű történet. A hátterekről elég sokat tudunk már, de még mindig nem eleget. Nem tudjuk például azt, hogy a magyar kormány és a reformista pártvezetés (Németh-Horn-Pozsgay-Nyers) mennyiben rögtönzött, és volt-e vészforgatókönyve. Magyarország ugyanis a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamaként létezett a szocialista blokkon belül. Így a többi (közte az NDK – Német Demokratikus Köztársaság) országgal kötött egyezményeket be kellett tartania. Ezen utóbbiak egyik sarkalatos pontja volt az adott ország lakóinak otthon tartása a vasfüggöny által. Tehát ha egy keletnémet eljött nyaralni a Balatonra, semmiképpen sem utazhatott tovább más országba, pláne nem nyugatra.

Egy keletnémet nő lebukása a magyar államhatáron, 1977-ben. Zárt a vasfüggöny. Fotó: A szerző

A Gorbacsov generálta szovjet változások nyomán azonban beindul a keleti tömb eróziója. A leglátványosabb eleme kétségkívül a hazánkban úgymond turistáskodó keletnémetek 1989. szeptember 11-ei kiengedése volt. Több akkori vezető utólag elmondta, hogy nem volt ez megbeszélve a szovjetekkel, de bíztak Gorbacsov főtitkárban. Mármint abban, hogy nem szállják meg úgy az országot, mint 1956-ban. Ha ez bekövetkezik, a legjobb esetben is atomháborús kockázat alakult volna ki a kontinensen. Másrészt ott volt Románia, a magyarok lakta falvak rombolásával. Vezére, Ceausescu azt követelte, hogy a VSZ tagjai szállják meg hazánkat. Az NDK-sok ezt nem mondták ki, de nem is szavaztak volna ellene.

Aztán jött a magyar rulett: vagy kattanás, vagy dörrenés. A jelzett napon a Magyar Televízió A Hét című műsorában bejelentették, hogy kiutazhatnak az NDK-sok Ausztriába. Ez több tízezer embert érintett, közte egész családokat. Az osztrákok ekkorra Sopron előtt külön szerelvényt raktak össze a menekültek fogadására, felkészült a Vöröskereszt is. Főleg Zánkáról várták a menekülőket, hiszen ott volt a fő bázisuk. Amikor a hírt bemondták, valóságos emberfolyamok indultak útra. Trabantok, Zsigulik ezrei torlódtak össze a határátkelőkön, várva az éjfélt. A megyei napilap, a Vas Népe a búcsúi határátkelőre küldte ki tudósítóját, aki így számolt be a ma már történelminek nevezhető órákról:

„Éjfél lesz pár perc múlva, a magyar oldalon rozzant autók. Egy ócska Trabantban fiatalok ülnek, tizenévesek. – Ne fotózz, kérlek – szól egyikük, majd hozzáteszi: a bátyám otthon maradt. Egy igen élénk, szőke hölgy közlékenyebb: – Tudja, nem éltünk mi ott rosszul, mármint anyagilag. De nem volt szabadság, és ez a legfontosabb! Olyan volt, mintha börtönben, párnázott cellában léteznél... Köszönet a magyar népnek, hogy most elindulhatunk a szabadság felé!

A műszaki zárat szinte hetek alatt elbontották. Fotó: A szerző

Éjfél van, megindulnak a kocsik, hangos ováció. Zúg az Éljen Magyarország!, meg Good bye, DDR! A felségjelzés két betűjét már a legtöbb kocsin letakarták, így D jelzésű autók gurulnak át a búcsúi határon. A vámosok, határőrök korrektek, nem gördítenek akadályt a távozás elé. Nem barátkoznak, nem is ellenségesek, teszik a dolgukat. Ez a parancs... A szomszédban, Schachendorf előtt sátrak állnak, teával, élelemmel, takarókkal pakoltan. A keletnémetek immáron szabad emberként integetnek, de nem állnak meg. Mint kiderül, legtöbbjüket már várják Grazban, Bécsben vagy máshol a nyugatnémet rokonok...

Éjjel fél egy. Szóba elegyedünk egy Wartburgban ülő családdal. A szülők elől, három gyerek hátul. Amikor a határnyitásról kérdezünk, a fiatal férfi a kormányra csap. – Hát, megértük! Kelet-Berlinben lakunk... laktunk. Nem bírtuk, átjöttünk Magyarországra, Budapestre. Látom, a kocsit nézi: harmincéves járgány. De csak kibírta, csak kihozott... Nyugat-Berlinben kívánunk letelepedni. Hát, én már voltam Magyarországon, mert a bátyám nyugat-berlini és itt találkoztunk. Hogy milyen érzés most? Szuper! Fantasztikus! Egy álom ez az egész... Köszönet, Magyarország – ezt feltétlenül írja meg!

Éjjel fél kettő, lanyhul a forgalom, de azért még jönnek. Egy csoport fiatal pezsgőt bont a határon, cigarettára gyújtanak, nevetgélnek. – Az NDK a világ legunalmasabb országa egy fiatal számára – mondja a csoport egyik tagja. – Mindenre 15 évet kell várni: lakás, kocsi, kiutazás. Este nyolckor az egész ország bezár és szunya. Elég volt, eljöttünk, minden vagyonunk a rajtunk lévő ruha – halljuk a benzingőzös búcsúi éjszakában. majd hozzáteszik – Mi drezdaiak vagyunk, a népünk most önöknek drukkol. Nagyon megnőtt Magyarország ázsiója. Az otthoni tévé most szidja magukat. De ne törődjenek vele, mert mindenki tudja, hogy a fordítottja igaz annak, amit a tévé meg a rádió mond. Köszönjük, magyarok, mi ide még visszajövünk, turistaként! – búcsúznak el. Éjjel kettő, elment az utolsó Trabi, mi is készülődünk. A vámos szunyókál, ásít a határőr is. Int, mehetünk. Szabad a pálya."

A magyarok dicsérete volt

Fényes napja a magyar történelemnek 1989 szeptember 11., de fényes az ezt megelőző és az ezután következő többi nap, hét, hónap. Ahogy az egyik keletnémet menekülő mondta a határnyitásakor: Magyarország ázsiója ezzel nagyot nőtt. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, Európa akkori legerősebb embere egész egyszerűen elérzékenyült, amikor a magyar vezetők a nyitás mellett döntöttek. – Mi ezt önöknek sohasem fogjuk elfelejteni – mondta nem sokkal a bejelentés után. Talán ennek is betudható, hogy ma a magyar nagykövetség a világváros Berlin legszebb és legértékesebb helyén állhat, együtt az amerikai és más világhatalmi központokkal (csak zárójelben: naponta ezrek fotózzák a követség tetején lévő nemzeti lobogónkat).