Hétvége

2016.11.11. 17:45

A táncban benne van a világ - Antal Lászlót hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték

Néptáncpedagógus, koreográfus. Intézmény.Viszonyítási pont. Ha a közelébe kerül az ember,akaratlanul igyekszik kihúzni magát. Antal László tanár úr hetven éves. Ebből az alkalomból köszöntötték Körmenden a vasi néptáncos világ jeles képviselői.

Ölbei Lívia

Mintha direkt az ő kedvéért újították volna föl a körmendi Batthyány-kastély színháztermét. Jól van, ez túlzás, bár miért ne. Mindenesetre könnyen jelképes értelmet tulajdoníthatunk annak a ténynek, hogy rögtön az ünnepélyes átadó után néptáncosok vették birtokba az új tereket. Az ANTALógia: tisztelgés, ünnep, öröm.

Fotó: Szendi Péter

Az ünnepelt a széksorok sűrűjéből nézte végig. A tánc: jelen. És a tánc: emlékezés. Antal László alapozta meg a máig virágzó körmendi néptáncéletet, ahogy az Ungaresca minden mozdulatában benne van máig az általa képviselt szellemiség. És így tovább, vissza a beláthatatlan időben: Pesovár Ernőig és a névtelen táncosokig, akiknek jószerivel nem kellett tanulniuk, mert élték a néptáncot.

A táncról sok szépet mondtak már sokan. A szanszkrit Kálidásza (nem sokkal Krisztus világrajövetele előtt) például ezt: A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc... Nézni jó, a birtokában lenni még jobb. Antal László sokat tett azért, hogy megmaradjon, újjászületve éljen tovább a hagyomány. Vérbeli értelmiségi: régi vágású , művelt, tájékozott, széles látókörű, a világot kritikus és józan tekintettel fölmérő.

Nézzük: Antal László koreográfus, néptáncpedagógus, táncmódszertani szakember, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ nyugalmazott docense. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnökségi tagja, a minősítések, szólótáncversenyek szakmai bíráló bizottságának állandó résztvevője. A hagyományőrzés annotált bibliográfiájának szerzője.

A szombathelyi tanítóképző hallgatójaként került Pesovár Ernő művészeti műhelyébe, az Ungaresca Táncegyüttesbe, amely jelentős hatást gyakorolt életútjára. 1968 és 1982 között Antal László volt az alapítója és az első vezetője az éledező körmendi néptánccsoportnak. Akkoriban az Ungaresca Táncegyüttes tagjaként (később koreográfusaként is) a Béri Balogh Ádám Tánc-együttes arculatának kialakításában döntő szerepet vállalt. A Májusfakitáncolás és a Lajtha László Koreográfiai Verseny megálmodója. Elindítója, vezetője a vasi nép-táncoktatói, együttesvezetői képzésnek, később a Táncművészeti Főiskola szombathelyi tagozatának. Néptáncpedagógia című módszertani, tanári kézikönyve hiánypótló kiadvány.

A Vas megye tánc- és zenei hagyománya című könyv gondozója, a Nyugat-magyarországi Néptáncszövetség alapítója és első vezetője, a Vas megyei tánc-házmozgalom elindítója. 2014-ben ő szerkesztette az In memoriam Pesovár Ernő - Egy élet néptánckutatásban és a néptáncművészetben című vándorkiállítást. Tavaly megkapta a Pesovár-plakettet, az idén a vasi közgyűlés Pável Ágoston Emlékplakettjét.

A körmendi Batthyány-kastély fölújított színháztermében 70. születésnapja alkalmából koreográfiáival köszöntötték. Isten éltesse sokáig!

Tánc, tánc, tánc! ANTALógia: Antal László néptáncpedagógus, koreográfus, módszertani szakember köszöntése hetvenedik születésnapja alkalmából a körmendi Batthyány-kastély frissen felújított színháztermében. Föllépett a házigazda Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, az Ungaresca Táncegyüttes, eljöttek az Ungaresca szeniorjai. Kísért a Bendő és a Tulipánt. Lenn, középen: Antal László és a körmendi együttes vezetője: Korbacsics Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!