A vasfüggöny arra int, hogy a szabadságért minden korban és időben meg kell küzdeni

A vasfüggöny már ma is történelem, igaz, ez a múlt még közel van. Nagyon is közel. De egy 30 évesnek sem mond már sokat, ezen életkor alatt meg szinte semmit. Hogyan is lehetne elmondani, megértetni azt a félelmet, kiszolgáltatottságot és megalázást, amit a műszaki határzár és a tornyosuló szögesdrót, a fegyverek árnyéka jelentett? Miként lehetne leírni azt a gombócos gyomorideget, amely akkor fogta el az embert, amikor három évente átléphette a határt, majd jött haza?

Negyventől fölfele szinte mindenkinek megvan a maga vasfüggöny élménye. Nekem több is, de egy nagyon megmaradt. Letelt a három év, érvényesíthettük a nyugati kék útlevelet és 30 napra miénk lett a világ. A 240 DM (nyugatnémet pénz, márka volt, ezt is magyarázni kell már) mellé benzinre adtak még 120-at, ezzel kihúztuk a célpontig, Saverne francia városkáig. Nyugat-Németországban megszálltunk a jó ismerősöknél, akik kézről kézre adtak. A vasfüggöny (Vorhang) mögül jöttek - ez volt a varázsszó - és már hozta is a pincér Stuttgartban az ingyen sört. Hazafele megpihentünk Güssingben, Stangl Ferinél, aki fiatalként Nemesmedvesről menekült. Rálőttek, el is találták. Bár hazája golyóval búcsúztatta, mégis jó magyar maradt. Feri bácsi elvitt a romos rönöki templomhoz, de óva intett a fotózástól. - Ott a határőr valahol. Ha fotózol, akkor ő is, meg nehogy átlőjjön - mondta. Egy magaslathoz osontunk, átnéztünk: a lepusztult, meggyalázott templom így is fenséges látványt nyújtott. Aztán megreccsent a bokor alja, Kalasnyikov csöve meredt ránk... Feri bácsi direkt németül kiáltott valamit, mintha dolgozna, elhalt a nesz... A sóhaj után persze ott volt a félsz, hogy esetleg lefotóztak és itthon majd feljelentenek. Hasonlóért akár éveket lehetett börtönben ülni itthon.

Rejtett felvétel száguldó gépkocsiból, valamikor a nyolcvanas évek elején. A műszaki zárat, az SZ-100-ast örökítette meg a bátor amatőrfotós. A helyszín feltehetőleg Rönök környéke, ahol dombokat gyalultak le, erdőket robbantottak ki, hogy sima, határ előtti nyomsávot hozzanak létre. Gyakorlatilag lehetelen volt a disszidálás a sok zárás miatt, de mégis többen megpróbálták. Ez többnyire a terepet jól ismerő helyieknek sikerült

Nos, hogyan mondható el mindez? Hogyan érzékelhető ama rendszer abszurditása? Erre talán Goják Sándor felsőcsatári lakos, egykori határőr sorkatona Európa szerte párját ritkító magánmúzeuma ad választ. Az autentikus, minden szegletében precíz és szakszerű Vasfüggöny magánmúzeum esszenciálisan jeleníti meg az emberi elzártság, korlátoltság és a szabadság letörésének örök dilemmáját. Goják Sándor akarva-akaratlanul történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy átmentette azt a kort annak kínzó technikai emlékeivel. Ezek az emlékek: drótok, taposóaknák, szirénák, katonai felszerelések, a műszaki zár rideg halmazai már sejtetnek valami abból, amit a hatalom romlásának nevezhetünk. Minden hatalom romlás, így minden hatalom a szabadság elfojtására épül ez a legfontosabb üzenet a mai fiatalság számára. Nézniük kell tehát ezt a múzeumot, tanulni belőle. Mert a történelem rossz lapjárása bármikor megismétlődhet.

Tanulni muszáj az egyes emberi, tragikus sorsokból. Vagyis a sikertelen disszidálásokból. Disszidens: műszó, azt a személyt illeték vele, aki, úgymond, illegálisan próbált átjutni a fenti halmazból a szabadság földjére (hogy ott egy másik halmazba lépjen, de ez egy másik történet).

Goják úr széles gyűjteményéből vegyük a lengyel, junior Európa rúdugró bajnok megrázó esetét. Ő Kőszegnél próbált disszidálni, más szóval dobbantani, s úgy gondolta, atlétikai tudását használja erre. Tehát egy nagy lendülettel és egy erős bottal, faág, egyszerűen átugorja a drótot. Így tett hát, de a lendület éppen a legrosszabb időben és pozícióban tört meg: a fiatalember szinte megállt a drót felett. Ha rázuhan, megússza börtönnel. De ő oldalra dőlt, az összekötött aknákra. Kosárban vitték be Kőszegre - közli tényként Goják Sándor. Vagy ott van a felsőcsatári, talkumbányás sofőr és társa, akik egy nyári éjen vágtak neki a határnak egy Csepel teherautóval. A jármű azonban a senkiföldjén elakadt, az érkező hat határőr az összes tárt kilőtte rájuk. Az egyik fiú megúszta, átugrott és elmenekült Ausztriába. A másikban több mint száz golyót találtak. Ez is tény. És az is tény, hogy sokan felejtenének. Azok, akik árulkodtak. Meg az újhatalmasok, a szabadság irigyei. Erre is gondolni kell.

De zárjuk bíztatóbban. Öcsi, a kedvelt szombathelyi belvárosi pincér osztrák barátnője segítségével, elmaszkírozva (!) csúszott át Búcsúnál a határon. Egy kocsiban ült, hamis papírokkal. Az eset után kirúgták a fél FEP-et. Öcsi Grazban telepedett le, többször találkoztunk. - Aztán milyen volt? - kérdeztem tőle. Szörnyű - mondta.