Aszalt szilva csokiban Ispánkon (fotókkal)

Az őszi virágokon táncolnak az erejét vesztett napsugarak. Még minden élettel teli, zöld a határ, ám a hajnal már ködös, az este kicsit hűvös, de ősz van, ilyenkor ez a természetes időjárás. A Nyugati szeren van találkozónk Erős Györggyel, aki nyolc éve költözött Ispánkra. Hogyan is kerül egy sárvári család az Őrségbe? Erősék szeretik az Őrséget, korábban is sokat kirándultak arrafelé. Amikor meglátták az Ispánk felé lekanyarodó út előjelző tábláját, rácsodálkoztak és megtetszett nekik a falu neve, aztán amikor a falu felé vették az irányt, egy gyöngyszem tárult a szemük elé meséli Erős György. Negyven évig élt Sárváron, húsz évet töltött el az egykori cukorgyárban. Nagyfia, Ákos autista, így adódott az alkalom arra, hogy gyermeküknek minél teljesebb ingerszegény környezetet biztosítsanak az ispánki birtokon. Sárvári házukat sikerült eladniuk, és nyélbe tudták ütni az üzletet egy ispánki telek tulajdonosával is. Az üres telekre egy tradicionális boronafalú faházat álmodott meg, ennek kivitelezésével egy erdélyi mestert bízott meg. A székely szakember szerkezetészre húzott házát György saját maga fejezte be. Ehhez 150 köbméter őrségi fát, és kilenc tonna agyagot használt fel a boronafalu épület külső részének tapasztásához. A saját kezével tapasztott külső falat a tavalyi jégverés kikezdte, már újra kellene javítania. Erősék sokkal jobban örülnek a hétvégéknek, az ünnepnapoknak vagy a nyári szünidőnek, hisz a költözéssel kicsit szétesett a család. A feleség Sárváron maradt, ahol a hétköznapokon általános iskolában tanít, a másik fiú pedig Szombathelyre jár középiskolába. Akkor lesz teljes a család, amikor szünetel a tanítás. Ilyenkor még jobban örülnek egymásnak és az őrségi nyugalomnak, ami kifejezetten jót tett Ákos fiának, akihez még így is rengeteg türelem szükséges. Napi programjától nem tér el, délutánonként összeszedi kincseit és sétára indul. Az őrségi öregek jó néven veszik, hogy beszélgethetnek kicsit a messziről jött emberrek akit már közéjük tartozónak éreznek.

A galériáért kattintson a képre!

Alkalmazkodniuk kellett új környezetükhöz. György elmondta, hogy a környék nem nagyon bővelkedik munkahelyekben, ezért saját maguknak kellett megteremteniük a boldoguláshoz szükséges anyagiakat. Szóba jöhetett a turizmus, de jobbat találtak ki. Úgy gondolták, abból élnek meg, amit a nemzeti parkos környezet adhat számukra. Erős György egy szervezet projektjére támaszkodva nyert el egy utófinanszírozott uniós pénzügyi támogatást. Nekiláttak építeni egy tradicionális aszaló kemencét, egy üstmelegítőt és egy füstölőt, emellett belefogtak a kézműves műhelyük átépítésébe is. Ebben a műhelyben fog működni a csoki üzem. Saját őrségi specialitásának tervezi György a csokoládéba mártott aszalt gyümölcsöket. A gyümölcsöket a telek fái adják, az ősi magyar fajtájú szilva, körte, alma. A csokoládékészítés alapjait még élelmiszeripari főiskolai tanulmányai alatt szerezte, ám egy ideje már autodidakta módon gyarapította szakmai tudományát. A világhálón ismerkedett össze Mohos Ferenccel, aki szerinte az ország egyik legnagyobb szaktekintélye csokis ügyekben. Interneten kapott választ a sok-sok kérdésre. Volt, hogy a megfőzött csokoládé minősége nem tetszett Györgynek, és az éteren kapott instrukciók alapján javított a technológián. A sárvári könyvtártól is rengeteg segítséget kapott, minden csokoládéval kapcsolatos könyvet kigyűjtöttek számára. Tanulmányúton szélesítette a csokikészítés fortélyait egy ausztriai manufaktúrában. Még gyerekcipőben jár a csokoládé projektje, de már tervezi, hogy új édességének alapanyagként hasznosítja az őrség másik kincsének, a tökmagolajnak melléktermékét, az olajpogácsát. Őrségi specialitásként tervezi bevezetni a pálinkás bonbont is. Mivel a telken lévő negyven gyümölcsfa elegendő alapanyagot szolgáltat lekvár főzéséhez, szörpök készítéséhez is, rendszeres látogatója a környék vásárainak, aktív résztvevője a nyitott porták rendezvényeinek.

Van, aki nem tud repülni

Halmágyi Miklós

Mi tagadás, valahogy úgy vagyok a csokoládéval, mint Gombóc Artúr. Tehát szeretem az étcsokoládét, a tejcsokoládét, a töltött csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lyukas csokoládét, az egyenes csokoládét, a görbe csokoládét és így tovább. A csokoládé egyébként nagyon egészséges. Mármint az igazi. Merthogy a mindenféle adalékanyagokból gyártott álcsokoládék nem tesznek annyira jót az egészségnek. Viszont az igazi jót tesz a vérnyomásnak, csökkenti a koleszterinszintet, leköti a szabad gyököket, erősíti az immunrendszert, rendbeteszi a bélműködést, ja és jó kedvet csinál. Növeli ugyanis a boldogságérzetet. Ezért veszélyes. Tudni illik ki ne szeretné növelni a boldogságérzetét. S aki folyamatosan boldog akar lenni, az előbb, utóbb csokifüggővé válik. Ami szinte drogfüggőségnek is minősíthető. S ezen az sem segít, hogy a népnyelv az étcsokoládét keserűnek is nevezi, merthogy fogyasztása nyomán ugyanúgy a boldogságérzet erősödik, s nem a keserűség.

Mindennél csak az lehet felemelőbb (és boldogságosabb), ha valaki saját maga gyártja a csokoládét. Minőségi, válogatott kakaóbabból, nagy szakmai hozzáértéssel, kifinomúlt ízvilággal, kreativitással, és persze nagy szeretettel. (Mert ugye szeretni kell azt, amit csinálunk, lehet, ez a boldogság titka, s nem a csokoládé?) S miután elkészítettünk több kilónyi finomnál finomabb csokoládét, nekiülünk és nem habzsolva(!), finoman, értő módon, ízlelgetve megesszük az összeset.

Most már csak egy probléma van, az, amivel Gombóc Artúr is találkozott, amikor rájött, hogy immár nem tud repülni.

De ezzel az aprósággal ne foglalkozzunk!