Hétvége

2017.02.17. 19:25

Az elmaradt bordézsma esete az egyházi átokkal

Mi mindenről mesél Püspökmolnári szép, szenttamási temploma?

Feiszt György

1674-ben, amikor Vas vármegyében már nem kellett török támadásoktól tartani, Tormásy Péter főesperes végiglátogatta a Rába folyó mentén fekvő falvakat, és összeírást készített a hajdani hódoltsági területen lévő állapotokról. Szenttamás községben feljegyezte, hogy "a Szent Tamás apostol tiszteletére szentelt régi templomnak csupán a romjai állnak. Benne egy régi kripta bejáratának vörös márványtábláján, amelyet 'arany summa találásának reményében rablók összetörtek', antik barát betűkkel vésett felirat olvasható".

A történeti kutatás kiderítette, hogy az egykori kriptába közel hat évszázada Molnári Kelemen győri püspök temetkezett, aki 1406-ban fiatal klerikusként Zsigmond király kancelláriájában kezdte pályáját. Csanádi káptalan kanonokja lett, ezt követően 1417-ben szentelték győri püspökké. Innen eredt barátsága Ostffy Gergely soproni ispánnal. Mindketten Zsigmond király tántoríthatatlan támogatói voltak.

Püspökmolnári szép temploma a szenttamási településrészen, a Kossuth utcában Fotó: Szendi Péter

Az utódok nélkül elhalálozott Ostffy végrendeletében családi birtokait barátjára és a Molnári család többi leszármazójára hagyta. Kelemen püspök keménykezű vezető volt. 1429-es egyházmegyei zsinatot tartott az akkor népszerű huszita tanok terjedésének megakadályozására. Sopron várost a püspökséget illető bordézsma meg nem fizetése miatt öt alkalommal is egyházi átokkal sújtotta.

Az évtizedes hatalmi harc rossz hatással volt a püspök és a győri papság viszonyára. Bizonyára ez is közrejátszhatott abban, hogy a főpap nem a győri székesegyházban, hanem szülőhelyén, a 14. században épült nemzetségi templomba temetkezett. A török kiűzése után már romos állapotban lévő templomot 1731-ben Sallér István alnádor a régi alapjain újra-építtette, és maga is a helyreállított kriptába, ősei mellé temetkezett. A Püspökmolnári szenttamási falurészén álló templom padlójában, a sírkövön halála idejét az 1758-as évszám jelöli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!