Az Őrség viagrája meg a Titkos pizsama

Tasnádi István darabját, a Nézőművészeti Főiskolát ők hárman pont tíz éve játsszák, Árkosi-rendezésben, elképesztő sikerrel. (Ha egyszer elképesztő figurák.) Tatabányán volt az ősbemutató, most a budapesti Centrál Színház a főhadiszállás, de rendszeresen tájolnak is. Ezen a szép nyári napon például jól betájolják a Kőszegi Várszínházat. Szóval kiszállnak az autóból, nyújtózkodnak egyet, és elindulnak a lovagterembe; ott lesz az előadás.

De Scherer Péter nem jut messzire: ahogy az a szombathelyi és kőszegi vendégjátékok alkalmával lenni szokott, ezúttal is régi barátok koszorúja várja. Valaki mindjárt a kezébe nyom egy csomagot azzal a megjegyzéssel, hogy ez itt az Őrség viagrája . A kedves vendégnek járó fogadtatás oka a diákévekben keresendő: A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem, és az osztálytársaimmal - meg más barátaimmal - azóta is tartjuk a kapcsolatot. Robival például a Budapesti Műszaki Egyetemre is együtt jártunk, csak aztán engem beszippantott a színház, ő pedig visszajött Szombathelyre és az édesapja nyomdokaiba lépett, most ő a nyugat-dunántúli vízügy vezetője. Robi, Józsi, én mi hárman voltunk az osztályban nagyon jó barátságban. Amikor leérettségiztünk, fölkerekedtünk stoppal Lengyelországba még két haver csatlakozott hozzánk. Egész Gdanskig fölmentünk. 1980 augusztusát írtuk, akkor már gyülekeztek a kikötőben a hajók, nem rakodtak ki kezdődött a Szolidaritás-mozgalom. Ilyen idők voltak.

Hát, ez már történelem. Ahogy szinte a történelem ködébe vész a Nézőművészeti Főiskola sikerszériájának kezdete is. Igazi kultusz-előadás lett Tasnádi István darabjából - pontosabban a belőle készült előadásból - az elmúlt jó tíz évben.

Scherer Péter néhány éve a PanoDráma Elfriede Jelinek-bemutatójával tette tiszteletét a lovagteremben (Fotó: Szendi Péter)

Most már túlvagyunk a kétszázötvenen - meglátjuk, ma este hogyan vizsgázunk a lovagteremben. Hogy kultusz-előadás a Nézőművészeti? Ezt te mondhatod, én nem. Mi csak csináljuk a dolgunkat, és mivel még mindig megy, még mindig szeretik az emberek - jönnek új generációk - , eszünkbe se jut abbahagyni. Sőt: a minitársulatunk védjegyévé vált. A Nézőművészeti Kft. öt éve létezik, persze hogy az előadástól kapta a nevét.

Érkezik Lőkös Ildikó, a várszínház saját nyári produkciójának állandó dramaturgja. Az idén ismét Znamenák István rendez, ezúttal Shakespeare-t (Vízkereszt, vagy bánom is én, Nádasdy-fordításban). Már itt van a társulat, megkezdődtek a próbák. Scherer Péter megnyugtatja Ildikót, hogy meghagyják a Shakespeare-csapatnak a várudvart meg a szabadtéri színpadot, nyugodtan dolgozhatnak.

A beszélgetést pedig ott folytatjuk, hogy a Nézőművészeti Kft. akkor jött létre, amikor (abban a formában legalábbis) megszűnt a Krétakör Színház, és Schilling Árpád szélnek eresztette a színészeket. Micsoda előadások vkészültek ott, mások mellett Kapával, Pepével, Katona Lászlóval. De ma már az a Krétakör is történelem. Viszont Scherer Péter azt mondja, köszöni, nála minden rendben: Vannak jó történetek az életemben. Sokat játszom, rendezek, csinálom az ifjúsági programot amit még Szombathelyen indítottunk el Czenki Zsuzsival. (Közbevetőleg: Az Ady/Petőfi című rendhagyó irodalomóra - Scherer-rendezésben, Katona Lászlóval és Kovács Krisztiánnal - néhány hete nagydíjas lett a kaposvári gyermek- és ifjúsági színházi ASSITEJ-szemlén,)

Scherer Péter nékül a magyar film is elképzelhetetlen: A nyáron kettőt forgatok. Gárdos Péternek a Hajnali láz című önéletrajzi ihletésű filmjében van szerepem, és a Dési-Mórai rendezőpáros - amellyel kisjátékfilmet csináltam - szerepet kínált első nagyjátéknagyjátékfilmjében, a Titkos pizsamában.

Aztán hamarosan kiderül, hogy a Nézőművészeti Főiskola a Jurisics-vár lovagtermében is kiválóan működik: dől a nevetéstől népes és együttműködő közönség. Külön jó, hogy ezzel az előadással indul a szezon, legalább képzett nézőként vághatunk neki a következő színházi estéknek. A szerző, Tasnádi István az elsők között végezte el a veszprémi egyetemen a színháztörténet (teatrológus) szakot, és ennek megfelelően nagy felkészültséggel és még nagyobb öniróniával vezet minket végig színháztörténeti korokon, miközben a színészek leomlasztják a nevezetes negyedik falat a játéktér és a nézőtér között. Annak, hogy az ősbemutató óta eltelt jónéhány év, csak apró jelei vannak. Például hogy mennyire másképpen szól ma, mint akkor, hogy a kormány bezárta a Nemzetit, meg az összes színházat.