Hétvége

2017.07.28. 15:56

Csömötei regula: pancsolásért bírság

A Csömötei-hegyen régen is rend volt: 1793-ban 39 cikkelyt kellett betartani.

Orbán Róbert

Chemetey István egykori vármegyei alispán 1604-ben Apátiban végrendelkezett. A végrendeletben fontos tétel a csömötei Fábián-hegyen található szőlő és pince, amelyet az apa a legkisebb lányának, Orsolyának szánt. Úgy tűnik, Orsolya volt a kedvenc, de azért a többi gyermek is kapott a csömötei javakból. A két idősebb lány, Borbála és Katalin két közt jussolt a Tar-szőlőben, a kisebbik fiúnak, Györgynek pedig az Ökrös-szőlő jutott, no meg mellé maga Kiscsömöte. Ez az első olyan híradás, amelyben részletesebb információ szerepel a ma Lukácsházához tartozó csömötei szőlőkről. Biztosak lehetünk abban, hogy a hegy már a végrendelkezés idején is régóta létezett, tehát nem túlzás, ha ma azt mondjuk, hogy az itteni szőlőművelésnek több mint félezer éves múltja van. A régi oklevélben szereplő elnevezések közül a Fábián-hegy név sem felejtődött még el teljesen. Honnan ered? Valószínűleg az egyik régi tulajdonos lehetett Fábián, talán az 1400-as évek elején, akkor, amikor az egyik közeli falu a tulajdonosáról a Lukácsháza nevet kapta.

A Chemetey családnak a megye más részein is voltak birtokai. Ebben az időben már a birtokközpont sem Csömötében volt, hanem Apátiban, de mint ahogy a végrendeletből is kiderül, a család továbbra is nagyon sok szállal kötődött az „ősi földhöz". A Chemetey család XVI-XVII. századi szerteágazó történetét Dominkovits Péter soproni levéltáros írta meg 1994-ben, ő tette közzé a végrendeletet is.Mi lett a Chemeteyekkel? Chemetey István 1602-ben lemondott az alispáni tisztségről. Mintha érezte volna a közeli véget, pár évvel a végrendelet elkészítése után meggyilkolták. Mivel fiúágon nem születtek örökösök, rövidesen kihalt a család is.1793-ban Apátiban vetették papírra a Csömötei-hegy rendtartását is. A kastély akkor éppen a Bertha család tulajdona.

A Csömötei-hegy tulajdonosai között nemeseket és jobbágyokat is találunk, a helyben lakók mellett szép számban voltak külső birtokosok is. A rendtartás 39 cikkelyt tartalmaz, amely jogállástól függetlenül mindenkire érvényes volt.

A hegyközség élén a hegymester állt. Őt a nemesek közül választották, és megbízatása egész évre szólt. Az ő felügyelete alatt állt a szőlőpásztor, aki Szent István-nap táján állt munkába, és a szüret végéig végezte a feladatát.A hegyközség két fő határnapot határozott, Szent György és Szent Márton napját. Szent Györgykor választottak hegymestert, majd közösen megvizsgálták a hegygyepűt és a hegykapukat. A gyepű a szőlőhegyet körülvevő kerítés, melyet venyigéből, tüskéből, száraz ágból készítettek.

Mindenki a saját területével határos szakaszon felelt a gyepű épségéért. A hegy területére belépni csak a hegykapukon keresztül volt szabad.Nem örültek annak, ha valaki a hegyen keresztül-kasul kóborolt. „Minden ember, hová útja vagyon, csak azon járjon." Aki nem tartotta be a szabályokat, annak „bőrében vagy erszényében" kellett bűnhődnie. Testi fenyítéssel (pálcázással) nemeseket nem sújtottak, rájuk pénzbüntetést szabtak ki. Súlyosabb esetekben ügyük a megyei magisztrátus elé került.

A Csömötei-hegy ma. Régen is voltak gyümölcsfák a szőlők mellett, a szőlő közé káposztát és répát is ültettek
Fotó: Nagy Jácint

Nemcsak azokat büntették, akik a másik gazda vagy a közösség tulajdonában tettek kárt, hanem azokat is, akik a „jó erkölcs" ellen vétettek. Így például káromkodásért a nemes ember négy forintot fizetett, a nem nemes tizenkét pálcaütést kapott, amit pénzzel megválthatott. A szőlőhegyen való paráználkodás súlyos véteknek számított. Ha házas embert kaptak rajta, 24 forintja bánta, a „szabad személyek" megúszták a felével.Vasár- és ünnepnapokon tilos volt a munka, olyankor bort hazavinni is csak a mise után lehetett.

A regula minden bizonnyal olyan kihágásokat sorol fel, amelynek elkövetésére volt példa, ha nem is Csömötén, akkor valamelyik szomszédos szőlőhegyen. Erre következtethetünk egyebek között abból a passzusból is, amely azok ellen lép fel, akik a hegyvám leadása előtt a borukat „vízzel, alma vagy körtvél lével" összekeverik. A hegyen gyümölcsfák is voltak, a pergamenkörte és a korpás körte külön is megemlítésre kerül. Voltak, akik a szőlő közé káposztát és répát is ültettek.A szőlőpásztort Szent Mártonkor fizették ki. Utána némileg enyhültek a szabályok, megengedték a lécskálást, a gazdák ezt követően a teheneiket már a gyepün belül őrizhették.A szabályok betartásáért a hegymester felelt, megbírságolták azt, aki őt „feslett nyelvességből meghamisolta".A fentiek csak kiragadott példák, de mégis tükrözik egy XVIII. század végi közösség viszonyait, elvárásait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!