Hétvége

2014.10.08. 14:49

Danics Dóra - A verseny után itt lépett fel először – győztesként

Négy estére Hollywood beköltözött a Bartók Terembe. A nagyszabású koncertsorozat minden évben az egyik legjelentősebb társasági esemény a városban.

Kovács Ágnes

Az idei rendezvény sztárvendége az X-Faktor győztes énekesnő, Danics Dóra, aki gyakran megfordul Szombathelyen. Dóra közösségi oldalán már korábban olvashattuk, hogy városunk felé veszi az irányt. Nagy öröm ez mindazok számára, akik jegyet váltottak a Hollywood Classics-koncertre. A Savaria Szimfonikus Zenekar minden évben vörös szőnyeggel és Bond-bárral várja a filmzenék szerelmeseit. Olyan dalok csendülnek fel a koncertteremben, mint A Gyűrűk Ura, a Casino vagy a Volt egyszer egy Amerika című mozik slágerei. Danics Dórával az első próba előtt beszélgettünk, egy Fő téri kávézóban mesélt a városhoz fűződő viszonyáról.

Az énekesnő gyakran jár Szombathelyen.  Fotó: Debreczeni ZitaFotó: Debreczeni Zita

– Nagyon hangulatos itt. Édesapám öt-hat éve lakik Szombathelyen. Emlékszem, az X-Faktor alatt nagyon szép gesztus volt, hogy apukám kiplakátolta velem a várost! (nevet) Bement boltokba, kitette a fényképemet, hogy minél többen szavazzanak rám. A Fő tér nagyon közel áll a szívemhez. Közvetlenül a verseny után, szilveszterkor itt léptem fel először győztesként. Óriási élmény volt, rengetegen eljöttek. Arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, hiszen akkor még friss volt a győzelem élménye. Évente négy-öt alkalommal biztosan eljövök ide.

Dóra azt mondja, ritkán adódik olyan lehetősége, hogy egy szimfonikus zenekarral lépjen színpadra. Most, a próba előtt kifejezetten nagy benne a várakozás.

– Nagy meglepetés volt, hogy felkértek. Gombás Endre és Mérei Tamás gondolt rám, ezúton is köszönöm nekik a felkérést és a lehetőséget. Izgi volt a dalválasztás is: közösen gondoltuk ki, mely dalokat éneklem majd. A James Bond-betétdalt például a szervezők ajánlották, de tudod, én az összes filmet láttam, úgyhogy nagyon örültem...

– Ezek nehéz dalok, legendás előadókkal...

– Nem egyszerű dalok, tényleg. Mindezt szimfonikusokkal előadni igazi kihívás! A próbát is nagyon várom! Lesz a Bridget Jones-ból is két dal. Azt a filmet vagy százszor láttam! És persze örömmel énekelem a versenyben is előadott számot a Casino című moziból.

– A szervezők minden évben kitesznek magukért! Vörös szőnyeget görgetnek a vendégek elé, lesznek, akik limuzinnal érkeznek. Megszoktad már a csillogást? A verseny után, gondolom, megfordult veled a világ! Emlékszem, a győzelem utáni pillanatokban azt mondtad, egy jó parfümöt szeretnél magadnak venni...

– Igen, megvettem a parfümöt. Kettőt is egyből! (nevet) Nem az a legfontosabb, hogy megismernek az utcán, hanem hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Sok energia kell, hogy az ember ezt jól tudja tenni, őszintén és szeretettel. Az a szép az egészben, hogy az emberektől kapom az energiát! A szeretetük, a hozzám intézett szavaik adják a legtöbb erőt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!