Dóri legyőzte a csendet - a szombathelyi kislány eddigi 9 éve a nehézségekkel együtt sikertörténet

A magyar és az erkölcstan a kedves tantárgyai, három ötöst vitt már haza németből, Monster High-os tolltartója van, tabletje és Facebook-profilja. Meg hallásjavító készüléke, cochleáris implantátuma, egyszerre kettő is.

Nem feszélyezi, ha kérdezik, szépen artikulálva, fegyelmezetten és szívesen beszél magáról. Szülei, Lívia és Krisztián hangjában sincs feszültség, miközben az elmúlt kilenc év és a jelen történéseit sorolják, pedig nehezen feldolgozható tényekből, döntésekből, izgalmakból és küzdésből nem volt hiány. Megtanultak együtt élni a tudattal, hogy elsőszülött kislányuk hallássérült, de – szerencsére jól funkcionáló – implantátumával lehetősége van hallani, és megtanult beszélni.

Fotó: Házi Zsolt

Dóri 2006 szeptemberében egészségesen jött a világra. A korának megfelelően fejlődött, másfél évesen szavakat mondott, kétévesen kezdte a bölcsődét. A szülei ekkortájt lettek figyelmesek arra, hogy nem reagált, ha szóltak hozzá, nem ijedt meg a váratlan zajoktól, és az addig tiszta kiejtése torzult. Egy fül-orr-gégészeti magánrendelésen azt állapították meg, hogy semmi probléma nincs vele, csak magába forduló típus, a gyerekekre jellemző szelektív hallással. A szombathelyi kórházban aztán dr. Bagoly Andrea doktornőhöz kerültek, aki szervileg mindent rendben talált, de tympanometria vizsgálatot javasolt, ami a középfül nyomásviszonyait méri. Ez nem hozott jó eredményt. Orrmandulaműtét következett, de a kislány hallása nem javult. A további vizsgálatok után végre megszületett a diagnózis: Dóri súlyos hallássérült, a bal fülében nem tudtak „eredményt mérni”, a jobb oldalon 90 dB fölötti hallásvesztést – siketséget – állapítottak meg. A szülők letaglózva és tanácstalanul álltak a hallásvesztés előtt, de cselekedni kellett. (Jóval később, egy más betegség kapcsán végeztek lányuknál szűrést egy vírusra, ez mutatott ki egy már lezajlott fertőzést maradvány-antitestekkel, ez okozhatta a hallásvesztést.)

Hosszú hetek utánajárásával – a közgyógyellátási igazolvány birtokában – hallókészülékhez jutottak. Már a BERA vizsgálat (az idegi eredetű hallássérülést mutatja ki) eredménye után ajánlották nekik a cochleáris implantáció (CI) lehetőségét. Ehhez azonban be kellett, hogy bizonyosodjon, hogy a kislány hallóidegei funkcióképesek, és a fülében található csigába be lehet vezetni az elektródát. A szülők néhány hetes tépelődés után az implantáció mellett döntöttek, rátaláltak a macie.hu oldalra, szívták magukba az információkat, történeteket olyan kisgyerekekről, akiknél még a beszédtanulás időszakában megtörtént, és sikert hozott a műtét.

2009 júliusában a pécsi klinikán dr. Pytel József professzor műtötte a hároméves Dórit. Teljes narkózisban zajlott az implantáció, ekkor a bal fülébe kapott eszközt, a jobban még hallókészülék volt. Egy év alatt tíznél többször utaztak Pécsre a beszédprocesszor állítására. Az állításokkal párhuzamosan szurdopedagógus (a hallássérültek pedagógusa) fejlesztette, ő pedig folyamatos, igaz, az első hónapokban külső szemlélő számára alig észrevehető javulást mutatott. Augusztus 13-a, a CI bekapcsolásának napja is emlékezetes, ahogy az is, amikor Dóri először pislantott erősen, jelezve, hogy hallotta, amint kalapáccsal ráütöttek egy asztalra. Vagy amikor először figyelt a nevére, kezdték érdekelni újra a mesekönyvekben a képek, és mondott szótöredékeket, majd rövid szavakat. A bölcsődében ekkor már két szurdopedagógus foglalkozott vele. Ráadásul elkezdett az elvárt hallásküszöbön mozogni a hallása, tisztulni a kiejtése, már ismerte és használta a mindennapi szituációkhoz szükséges szavakat. Már maga is kezdeményezett játékokat, és megfigyelt, utánozott, verseket, énekeket tanult, és boldogság ült ki az arcára, ha értették, amit mond.

Ahogy a gondozók a bölcsődében, úgy az óvónők is megtanulták a hallókészülék és a méregdrága – TB által finaszírozott – implantátum kezelését.

2014 nyarán implantátumot helyeztek a jobb fülbe is, prof. dr. Gerlinger Imre végezte a műtétet. Gyorsabb, korszerűbb eljárással, de a korábbihoz hasonló tortúrával, gyakori Pécsre járással járt és jár ez is. Ekkorra már elvégezte az első osztályt abban az iskolában, ahol sajátos nevelési igényűként szívesen fogadták, és elkezdték integrált oktatását egy 15 fős osztályban, rajta kívül öt SNI-s és négy tanulási nehézséggel küzdő társsal együtt. Osztályfőnöke, Antal Andrea így emlékszik: – A gyerekeket arra biztattuk, hogy a kezdeti kommunikációs nehézségek ellenére se forduljanak el tőle, hanem próbálják megérteni, és megértetni magukat vele. Megismertettük a gyerekekkel a készüléket is, így tudták, hogy mire kell vigyázniuk. Dórinál a játékot tekintettük alapvető tevékenységi formának. Ennek hatására a félelmei hamar oldódtak, és viselkedése is érettebbé vált.

Az első félévben a magyar és matematika órák nagy részén gyógypedagógiai asszisztens segítette a munkát, a második félévtől asszisztens nélkül tanul. Azért, hogy képességfejlődése ne maradjon el a többiekétől, logopédus és szurdopedagógus foglalkozik vele. Gyakorlati példákkal is magyarázza az osztályfőnök, hogy teremtenek optimális feltételeket a beszédértés elősegítésére: – Minden fontosabb közlésnél a gyermek felé fordulunk, a természetesnél artikuláltabban beszélünk. Nem beszélünk hozzá, miközben a táblára írunk. Ha elsőre nem érti meg a közlést, akkor megismételjük, átfogalmazzuk, illetve bemutatjuk az interaktív tábla segítségével. Nagy segítséget jelent neki a sok vizuális szemléltetés, a nyelvfejlesztésben a dráma eszközei. Szókincse az életkorának megfelelő, bővül. Kiejtése, beszédtempója, spontán beszéde nagyon sokat javult.

Az osztályfőnök is említi, milyen jó kedélyű a tanítványa. És valóban, az apró kora óta Dórit jellemző töretlen jókedv tart az iskolában is. Harmadikos nagylányként – ezt már magáról meséli – a tinis dolgok is foglalkoztatják. Bereczki Zoltán koncertjén végig énekelt a múlt hétvégén, pizsamapartira készül a barátnőivel, és jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Alig várja, hogy húsvét legyen, és sokan meglocsolják. És pontosan tudja, hogy akkor majd le kell venni a “hallókáját”. Ragyog, ahogy sorolja, hogy a hét egyes napjait miért várja: a hétfő a kakukktojás, jelenti ki kacagva, de kedden balett –  a Százéves Balettcipőt próbálják Anett nénivel –, a szerda Kati nénit hozza, a szurdopedagógust, csütörtökön erkölcstan óra van, pénteken pedig már majdnem hétvége. Zoli bácsi is szóba kerül, akihez régóta jár úszni, az iskolai pingpong is, és a drámafoglalkozások. És újra nevet, gondtalan, mégis érett, csak rá jellemző, dóris nevetéssel. Maradjon ez mindig így!

A cochleáris implantátum (CI) egy elektronikus készülék, ami a súlyosan nagyothallók és siketek jó részének kínál lehetőséget a hallásra. Két részből áll: egy beültetettből (implantátum), és egy külső, fül mögött vagy testen hordató részből, amit beszédprocesszornak neveznek. A hagyományos hallókészülék a hangokat próbálja felerősíteni, és akkor működik jól, ha van elég hallásmaradványunk, de nem segít, ha már szinte semmit sem hallunk. A CI jó megoldás lehet ott, ahol a hallókészülék adta lehetőségek már nem elégségesek. Ha egy súlyosan hallássérült vagy akár teljesen siket gyerek fülébe ültetik be ezt az eszközt még a beszédtanulás időszakában, tökéletesen megtanulhat beszélni. Esetükben akkor hozhat eredményt a CI, ha az operációra igen hamar, kisgyermekkorban kerül sor. Az ezzel elérhető hallás jelentősen különbözik a normálistól. Korábban halló, operált CI-sek "robotszerű", "csipogó", "fémes" szavakkal jellemzik a hangvilágát.

A CI-t egyesek pártolják, mások bírálják. Ez utóbbiak szerint a siketség nem hiba, amit ki kell javítani, hanem egy másfajta életforma, ami éppen olyan értékes, mint a hallóké. (A jelnyelvet támogatók szerint az implantált gyerekek többnyire nem tanulnak meg jelelni, emiatt sem a siketek, sem a hallók társadalmában nem érzik igazán otthon magukat.) Felvetődik az a kérdés is, hogy etikus-e a gyerekek korai, véleményük kikérése nélküli implantálása, az egyik kultúrából a másikba történő kényszerítése.

Dóri szülei sem döntöttek könnyen, de végül az implantátum mellett tették le voksukat. Az azóta történtek őket igazolják. Az első műtétet követő sokadik beszédprocesszor-állításon a pécsi professzor azzal biztatta a családot, hogy kislányuk az iskoláig utoléri társait. Ez javarészt így is történt. Polcz Alaine pszichológus, írónő mondja: “Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz!” Dóri – nem kétséges – a saját útján jár. Nem kap pofonokat, sőt: körülötte mindenki – orvosok, gondozók, óvónők, pedagógusok, osztálytársak, a pécsi szállásadójuk – jószándékú, segítő kezet nyújtott. Az ő támogató hozzáállásuk és a szülők, a közben született kishúg, a család, a barátok, az ismeretségi kör odaadása és Dóri türelme, akarata, állandó tanulásvágya, mersze és magába vetett hite pedig egymásból következnek.