Hétvége

2016.12.30. 20:40

Egyetlen elütött betű, és kész a baj - Így írtunk mi 2016-ban

Nem lettünk volna annak a költőnek a bőrében, aki alig győzte kivárni, hogy Hajnali szárnyalás című versét viszontlássa egy hetilapban. Az öröme addig tartott, amíg rá nem pillantott a címre, és meg nem látta, hogy a második szó elejéről hiányzik egy ékezet.

Tóth Kata

Egyetlen elírt betű, és kész a baj. Betűket, szavakat a nagy sietségben mi, itt a szerkesztőségben is írtunk el. Egész évben gyűjtöttük, most közreadjuk, milyen félreérthető, tréfás címek, sorok, félmondatok jelenhettek volna meg az egyes lapszámokban, ha nincsenek a hír- és olvasószerkesztők. Biztos, hogy így is maradtak bakik, de a legszellemesebbeket - amik aztán nem kerültek nyomdába - év végéig tartogattuk.

Vadas Krisztina újságíró fogja a fejét. Ha vétett is hibát, még javíthatja
Fotó: Szendi Péter

Íme: „Gércén termékeny talajra hullott a műfű magja", írta valamelyikünk enyhe képzavarral. És ha már agrárium: szerintünk „a Nemzeti Agárgazdasági Kamara" képviseltette magát a Vas megyei karrierhéten. Szakértőnk totális „gyomíró" szert ajánlott, ami felveszi a harcot az egy- és kétszikűekkel. A sportos kollégák is kitettek magukért: a „sportűrsorban" írták meg, melyik napon milyen meccs lesz a foci-Eb-n. Szeptemberben az NB I. 10. fordulójában az „Újesti" csapathoz látogatott és döntetlent játszott a Haladás. Országos „ökölívó" bajnokságról adtunk (majdnem) hírt novemberben. „Lapzártunk" után tartották a Forma-1 második szabaded-zését az Ausztrál Nagydíj e-lőtt. „Testvelő" tanárokat ismertek el a Nagy Lajos Gimnáziumban. Kiss Norbertet, a kétszeres kamionos Európa-bajnok szombathelyi pilótát többször átkereszteltük „Nobertre". És az egyik futballista a saját kapujának bal „sarokába" lőtte a labdát. „Nem foglalkoztam a fájdalom" - nyilatkozta egy védő, miután megsérült. És egy utolsó gyöngyszem a novemberi Haladás-Debrecen találkozóról: négy csatárral „romahozott" a csapat.

Rövid hírekben is tudtunk hibázni: Vas megye legnagyobb „résén" szél várható - írtuk. Két nő is „rákívánt" a ruhákra az áruházban. És: garázdaság vétség „meglapozott" gyanúja miatt indult büntetőeljárás fiatalok ellen. Programajánlónkban a Veszprémi Utcazene „Feszitválról" adtunk (volna) hírt. Buli van rovatunkban  a „semmibél" előbukkant zenekarokról szólt egy cikk és olyan muzsikosokról, akik „egyesítették ereiket". Mesélő házak rovatunkban a „Dukai-Takách-kúrához" látogattunk volna el. Városoldalunkon pedig egy politikus véleményét majdnem így közöltük: nemcsak a belvárosra, hanem a „teremkerületekre" is kellene költeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!