Hétvége

2014.07.10. 14:20

Együtt táboroztak vasi és a zalai iskolások

Együtt táboroztak, kirándultak a csehimindszenti és a bocföldei általános iskolások. A közös programokat a vasi és a zalai oktatási intézmény testvérkapcsolati együttműködése tette lehetővé.

Simon Erzsébet

A csehimindszenti és a bocföldei iskolások Szentbékkállán is jártak. Fotó: Kardos Szabina

A vasi és a zalai iskola együttműködése idén tavasszal kezdődött, azóta számos közös programon vettek részt a tanulók. Először a bocföldeiek látogattak Csehimindszentre, ahol játékos vetélkedő formájában barátkozhattak össze egymással a gyerekek. Bocföldén folklórműsorral, tréfás színdarabbal várták a vendégeket. Több helyre közösen látogattak el a diákok. Keszthelyen a Festetics kastély, a Vadászati Múzeum, a történelmi modellvasút kiállítás megtekintése szerepelt a programban. A Pannonhalmi Apátságban az impozáns épülettel és a termesztett gyógynövényekkel idegenvezető segítségével ismerkedhettek meg a csoport tagjai. Július első hetében Révfülöpön táboroztak a gyerekek. A hatvan diák bebarangolhatta Tihanyt, Balatonfüredet, Badacsonyt és a Káli- medencét. Interaktív feladatok segítségével a tanáraik előre megismertették őket a tájak szépségeivel, a Balaton természeti kincseivel. A közös elfoglaltságok között szerepelt számháború, élő társasjáték, terepasztal készítése, kenuzás, hajózás és fürdés a Balatonban, valamint kézműves tevékenységek is gazdagították a tábori napokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!