Az építészet az életet szolgálja - Bakucz András a KDG teadélutánján

Az első percekben viszont a torokköszörülős elfogódottságé a főszerep, miközben a csörfös, mindjárt kétéves Tímea Lotti be-bekiabál: "Szia, apa!" ("Szia, édes.")

A múlt tanévben elindított, kezdettől rendkívül sikeres Tea & Tudomány sorozat jelentősége pedig mintha most válna világossá igazán. Amikor az egykori diákok visszatérnek ide egy délutánra, mérlegre kerül az iskola, a diák, a választott hivatás; mérlegre kerül az élet. Innen az elfogódottság is. Számadás ez - most éppen az érettségi után 21 évvel -, amikor bizonyítani kell, mint valami tételt, hogy "volt értelme ennek az egésznek".

A kedves vendéggel a sorozat házigazdája, Merklin Ferenc beszélget. András azért választotta a Kanizsait, mert idejárt a nővére is. Egyértelmű volt, hogy a történelmet emelt óraszámban tanuló C osztályba jelentkezik, és ma sem bánja azt az első választást: amit a történelemre fordított, nem elvesztegetett idő. Tanulni, tudni jó.

A gimnáziumban persze "rengeteg benyomás éri az embert". És nagy szerencse - vagy ki tudja, még minden kell hozzá -, ha a rengeteg benyomás kavargásában egyszer csak megnyílik egy út, kitisztul egy irány. 1993-ban megérkezett Nagy Tamás tanár úr a KDG-be. Így kerültek előtérbe András életében a "rajzi tanulmányok".

És ez az a pont, amikor eltűnik a hangjából az elfogódottság: "Mindjárt könnyebben vagyok, ha szakmáról beszélünk." Valószínűleg nincs olyan ember a teremben, aki Andrást hallgatva ne vágyódna abba a rajz szakkörbe, amelynek Nagy Tamás a vezetője. Ahol meg lehetett tanulni a létező összes technikát - mert a technikák elsajátítása maga "a képzőművészet iskolája"! De ami talán még fontosabb: a technikák mellé a tanár úr "gondolkodási modellt" is kínált. Előkerül a régi tollhegy: "Tamástól kaptam, használom ma is."

1993 még egy szempontból fontos: András akkor csatlakozott a Ferrum Színházi Társuláshoz, 2011-ig volt meghatározó tagja a társulatnak; eleinte színjátszóként, aztán díszlet- és plakáttervezőként is. Az utóbbiakat tekinthetjük tervezői-építészi-képzőművészi gyakorlatnak: "A díszlet kis architektúra."

Kapott színészi alakításért fesztiváldíjakat, játszott főszerepeket, de azt mondja, nem ez a lényeg. Ha a társulat működött, jól érezte magát, bármit játszott. Különben is: "Mindent komolyan kell csinálni." Fontosnak tartja, hogy a Ferrummal fölléphetett a Nemzeti Színházban. Anno még Jordán Tamás hívta meg a társulatot, a Megyejárás-sorozatban: "Örülök, hogy eljutottunk oda." Azzal zárja le a színházi fejezetet, hogy "a színjátszó egy ideig tehetséges, egy idő után amatőr. Az építészetbe meg bele kell öregedni".

Mindent komolyan kell csinálni. Bakucz András a Kanizsai Dorottya Gimnázium születésnapi sorozatában Fotó: Nagy Jácint

Persze hosszú sora van annak, hogy a "rajzi tanulmányoktól" és a mégiscsak megkezdett, aztán abbahagyott történelem szaktól hogyan jutott el az építészetig. Legyen elég annyi, hogy minden egyes lépés az előzőből következett, és mindig volt stratégiája. Rajz szakos tanár, építész-tervezőművész - belsőépítész szakiránnyal -, színdinamikai szakmérnök. Most is tanul: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán, műemlékvédelmi szakmérnök szakon. Közben tanít is: a soproni egyetemen fény- és színtant építész, formatervező és tervezőgrafikus hallgatóknak.

A tanítási gyakorlat az előadásán is érződik. Ez a szokás a Tea&Tudomány-délutánokon: előbb a beszélgetés, aztán az előadás. A téma ezúttal: az építészet - mint téralkotó művészet és mérnöki tudomány. Az építész kihasít egy részt a térből, körbekeríti, ezzel létrehozza a kinn és a benn relációját. Az így létrejövő külső és belső tér azonban lényegileg egy és oszthatatlan, egyben szemlélendő Bakucz András fölfogása szerint.

A funkció, szerkezet, forma hármasságához pedig mindig elengedhetetlen a "szellem". Frank O. Gehry egyenesen azt tartja, hogy "az építészet szubjektív útkeresés". Az elmélet mit sem ér (reflektív) gyakorlat nélkül. Főleg, hogy az építészet mindig az életet szolgálja. Az első nagy tapasztalat ez ügyben Andrást az első munkahelyén érte, Jászapátiban, egy sertéstelepen: "A műépítészet marginális területe, pedig komoly kihívást jelent."

A legelső fizetéséből biciklit vett, a második-harmadikból építészeti könyveket. Mindent, amit tanult, újra kellett gondolnia. A vépi általános iskola komplex felújítását, a régi és az újabb épület összekapcsolását tekinti építészi diplomamunkájának.

2015-ben az ő vezetésével jött létre a Westwerk Egyesület. Van itt fotográfus, grafikus, designer, szobrász. A műhelymunkára esküsznek, és olyan művészeti akciókat hajtanak végre, amelyek hosszabb-rövidebb időre átértelmezik a legkülönbözőbb (köz)tereket. Reflektív gyakorlat, szolgálja az életet.