Hétvége

2012.05.20. 15:12

Geocaching Fejér megyében - Egy celldömölki házaspár minden fordulóban részt vesz

A kellemes meleg meghozta a túrázók kedvét: geocaching játékunk Fejér megyei helyszínére, a kápolnásnyéki Vörösmarty emlékházhoz már a kiírt tízórási időpont előtt is többen megérkeztek.

Házi Péter

Egészen pontosan 354 olvasónk döntött úgy, hogy ezt a kellemes vasárnapot a Pannon Lapok Társasága által szervezet geocaching túrával tölti el. Délután négy óráig ugyanis ennyien kértek a Vörösmarty emlékháznál lévő találkozási ponton pecsétet a gyűjtőfüzetükbe. Mint azt már megírtuk, hétről-hétre új GPS-koordinátákat adunk meg, ide várjuk a hazánkat (újra)felfedezni kívánó olvasóinkat.

Akinek legalább négy pecsétje összegyűlik, az részt vesz nyereményjátékunkon is. A Fejér megyei kalandot volt, aki Kupi László helytörténeti gyűjteményében zárta, más a martonvásári óvodamúzeumnál fejezte be a túrát, de egy a lényeg: nemcsak az idő, a hangulat is jóra sikeredett.

13.20: Eddig 260-an regisztráltak a PLT geocaching játékának Fejér megyei fordulójára: A Vörösmarty-emlékháztól a legtöbben a martonvásári Brunszvik kastély felé vették az irányt, ahol megnézték a Beethoven múzemot. Itt a nagy zeneszerző hajtincsét, a Brunszvik család zongoráját is megcsodálták többen, aztán a kellemes napsütésben a kastélypark arborétumán tettek sétát, sokan le is heveredtek a kétszáz éves platánfák jóleső árnyékába.
 
Nemestóthy Nándoréknak nagyon tetszett a kastély, ezt követően pedig a közelben lakó nagymama felé vették az irányt, aki már ebéddel várta őket. A többség azonban az akcióban részt vevő Pizza 7 étteremben valamint a velencei Tekergő étteremben költötte el  kedvezményes áron ebédjét.


 
A Brunszvik kastélyban látható óvodamúzemra is sokan voltak kíváncsiak, mint ahogy a Kupi család Kápolnásnyéken lévő helytörténeti gyűjteményét és a Velencei hegység évmilliókra visszanyúló történetét bemutató ásványkiállítást is sokan megnézték.

A délelőtti órákban

Az első, aki megkapta a pecsétet, az Ajkáról érkezett Sipos Béla volt.

A Vas megyei Celldömölkről érkezett Jankó Zoltán és felesége igyekszik minden geocaching-fordulónkban részt venni. Mint mondták, azért szeretik ezt a játékot, mert olyan, kevésbé felkapott helyekre is eljutnak, amelyre "egyszerű" turistaként nem biztos, hogy eljutnának. Ilyen helyszín volt számukra például a legutóbbi, kőszegi túra, amin felfedezték a helyu kálvária szépségeit. Habár gyakran járnak Kőszegen, ez a nevezetesség eyddig rejtve maradt előttük.

A Veszprém megyei Ajkán élő Káldi Géza és Csuba Erzsébet komoly gyalogtúrázók, Fejér megyét is jól ismerik, legutóbb a Velencei- és a Vértes-hegységben jártak, az országos Kék túra vonalán. Ők például igen profi, gyalogtúrázóknak tervezett, három tengelyes GPS-sel érkeztek. És habár "teljesítmény" szempontjából számukra valószínűleg nem kihívás egy ilyen túra, mégis szeretik ezeknek a napoknak a hangulatát. A Vörösmarty-emlékházban is többször jártak már, bár a felújítás óta még nem látták.

Két liter víz és egy tábla csoki - ezek nélkül soha nem indul túrára a Fejér megyei Mórról érkezett Zsurma János, aki gyönyörű kutyájával, Tappanccsal vállalkozott a vasárnapi kincskeresésre. Ő már a korábbi, múlt heti túrára is el szeretett volna menni, ám végül egy régóta tervezett bakonybéli túra mellett döntött. Most azonban teljes erővel vetette bele magát a látnivalók keresésébe.

Nemestóthy Nándor feleségével, és kislányával, Nórával Veszprém megyéből vágott neki vasárnap reggel az útnak, mert mint mondták, Fejérben eddig csak átutazóban jártak. Nagyon kíváncsiak a Brunszvik-kastélyra, úgyhogy azon nyomban útnak is indultak, miután a PLT hostessétől megkapták az igazoló pecsétet.

Az első óra mérlege: eddig már százan regisztráltak a játékban. 
 
Fél 12 magasságában megérkezett az első család Zala megyéből: a zalaegerszegi Cselesznik család, köztük a két kislány, Réka és Dóra volt az első, aki regisztrált a hostessünknél. MInt mondták, kora reggel indultak útnak, hogy időben megérkezzenek. Nagyon kíváncsiak az óvodamúzeumra, ahol Réka már járt. De a Brunszvik kastély is felkeltette érdeklődésüket.

 

Képgalériánk a kirándulásról itt!  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!