Heten vagyunk egy egész

Az interjú miatt mindenki otthon volt. A nagyobbak a meggyet legelték a fáról, a kicsik a trambulint nyúzták, és a kiskamaszok meg hát persze, hogy indultak volna. Bozontos kutya rohan a lábamnak, a gyerekek a teknőst is megmutatják, fogalmam sincs, épp kinek válaszoljak. A biztonság kedvéért gyorsan megszámolom őket. Móni természetesen veszi az akadályokat, nem sikolt fel, ha egy kicsi az asztalra mászik, és akkor sincs tragédia, ha egyikük hangosan felkiált, vagy sírásra húzza a száját. Itt mindenki tudja a dolgát, és bizony a legkisebbek is megtanultak várni. Anyának ugyanis csupán két keze van. El is mondja, hogy nem kíván a család mártírja lenni, mindenki megkapja, amire szüksége van, de csak szépen sorban, hiszen ott jártunkkor nyolc gyerek volt a házban és a kertben, a neveltek és az unokatesók, meg még egy nagyfiú, aki a nevelőotthonból éppen az albérlete festésére várt.

Rákos Péter és Rákos Stercz Mónika gyermekeikkel, Gellérttel, Julcsival, Angival, Dominikkel és Lencsivel. Krisztián a nevelőotthonból azóta új albérletbe költözött.

Peti nagylánya, a mindjárt tizenhárom éves Julcsi sokat segít, a tizennégy éves Gellért, Móni nagyfia indulna a tóra, a mozgékony Angit, a cseresznyeszájú kis tüllszoknyást megvadítja a diktafon, mindenáron el akarja érni azt. Lencsi a kertet fedezi fel cumival a szájában, Dominikot pedig épp a szükség hajtja, úgyhogy el is tűnik apával, egy fa tövében büszkén mutatja milyen nagyfiú már, nem kell neki pelenka. Az uncsitesók felröhögnek, és én érzem, ez hosszú beszélgetés lesz, később ülnek az ebédhez ma. Nyolc éve kezdődött közös életük.

Julcsi Lencsit babusgatja.

Aztán időről időre újak érkeztek a családba. Igen, a családba, ahol azóta mindenkinek legalább két anyja és két apja van. Móni és Péter élete a szeretet tanúságtétele. Fiatalon megözvegyült szülők egymásra találásának története. Egy apa a lányával és egy anya a fiával kapaszkodott össze, hogy idővel boldog család lehessen. A veszteségek örök érvényűek, akik elmentek, fájó hiányt hagytak maguk után. Belőlük sarjadt ez az új élet. Az ő történetük tényleg valódi családregény, amit szó szerint az élet írt. Elsőként Angi érkezett az akkor négytagú családba. A szülők ismertek olyanokat, akik gyermeket fogadtak magukhoz és úgy vélték, szeretnék ők is így segíteni azokat a nevelt kicsiket, akikről a szüleik nem mondtak le – így nem adhatók örökbe –, de nem is nevelhetik őket, viszont ezért nevelőotthonokban kellene felnőniük. A barátságos bentlakásos otthonoknál a gyerekeknek mégiscsak jobb, ha családban nőnek. Móni és Péter elhatározása erős volt, tanfolyamot végeztek, elszántan szerettek volna segíteni. Meg is érkezett hozzájuk egy barna kislány. Angelika egy szerdai napon született a kórházban, pénteken foghatták először kezükbe és hétfőn már hozták is haza, az évek során szépen fejlődött, belenőtt a családba.

Később vették magukhoz Lencsit és Dominikot, Móni azt mondja, velük kicsit nehezebben ment a dolog. Nem volt minden olyan magától értetődő, mint a pici lánynál. Lencsi bátyjának érkezése úgy szétzilálta a családot, idő kellett, mire minden új irányba fordult. Ma már teljes a harmónia. Már Dominik is kötődik nevelőszüleihez. A biztonságot nyújtó szülői ágyban sokszor öten is elférnek. Azt mondják, nehézségek adódnak például a bemutatkozásnál. Nem mondhatják, hogy ez itt az én gyerekem, az ott a férjemé, ők meg csak nálunk laknak. A családban mindenki testvérként szereti a másikat. Kérdezem, hány kiló krumplit pucolnak hétvégenként? Rengeteget, szól a válasz, palacsintából hetven darabot süt a nagymama, és virslit főzni sem állnak neki egy kiló alatt. Mindenhová együtt járnak, mert nekik ez így jó! (A riportot teljes terjedelmében a Prémium magazinban olvashatják.)

A Vas megyei Prémium magazin őszi lapszáma, Foki Dániellel.

Esővel jött az őszi lapszám

Reggeli rutin: lefőzöm, elrakom, becsukom, ráadom, beviszem. A kávét, a paplant, az ajtót, a dzsekit, a gyereket. Álmosan persze ki tudja, mikor mit. A szavak sorrendje nem felcserélhető. Az esőben araszolva aztán mégiscsak ráfeledkezem a szürke égre. Rég láttam így az ébredő várost. Nem csak én bambulok, mellettem nevetve telefonoz a sofőr, és nagyot szippant a cigarettából. Mögöttem zajos család, a hátsó szélvédőre tapadt falevelektől alig látom, anya hátrafordul, magyaráz. Ismerem. Kupak lecsavar, tablet újraindít és a félig megrágott kakaós csigát is fel kell venni valahogy. Fogalmam sincs, hogy lehet öttel útra kelni. Persze a Rákos-Stercz családban láttam: lehet. Ragyogott a nap, kicsik és nagyok, kutya, teknőc, az asztalon málna és sült a hús. Az ő történetüket hoztuk el ma olvasóinknak. Hosszan készítettük a Prémium magazin őszi számát. Nyomoztunk bűntett után, kastélyt néztünk Körmenden, otthonában fogadott minket Kondor Tamás zenész, a bizalmába meg Jónás Tamás költő. Illés László rendező filmbemutatóra készül, Székely Klára politológus pedig már megírta könyve folytatását, át is küldte nekem. Kásler Miklós onkológus-professzort a rákkutatásról, Osztrosits Esztert és Évát pedig a testvéri összetartozás titkáról faggattuk. A címlapon Foki Dániel oparaénekes mosolyog a világra. Nem csoda, a helyében bárki elégedett lehetne. Vas megye magazinját hétfőtől nem csak a Vas Népe ügyfélszolgálati irodájában és a Tourinform Irodában, de a szimfonikusok és a színház jegyirodájában is megvásárolhatják. Timár Gergely és Zergi Borbála kollégáimmal együtt állíthatjuk, sok örömünk volt benne, reméljük az olvasók is szeretik majd.