Így váltunk egy csapásra Hefele-rajongóvá Balló László előadásán

A Hefele - az egy szombathelyi iskola. De miért éppen Hefele? Ebben az évben bizonyára sokszor halljuk majd Melchior Hefele - vagyis Hefele Menyhért - nevét. Születésének 300. évfordulója irányítja rá a figyelmet (lám, a Márton-születésnap mellett még egy kerek évforduló, ráadásul több szálon kapcsolódik is az előzőhöz). Hefele Menyhértnek köszönhetjük a Szombathely arculatát ma is meghatározó „barokk belvárost”, ő kapott megbízást Szily püspöktől a székesegyház - a szeminárium és a püspöki palota - megtervezésére, de ezeken a minden ízükben pontosan megkomponált remekműveken kívül is vannak (vagy voltak) hozzá köthető épületek a városban. A Fő téren is állt Hefele-palota a Balló László által fölkutatott és azonosított bizonyítékok szerint, de sajnos lebontották, ma már csak „vadnyugati hangulatot árasztó” múlt századfordulós képeslap őrzi az emlékét. És mert Hefele polihisztornak számított, nemcsak tervezett (és nem csak épületeket), hanem gyakorlati munkát is végzett. (Mint vele majdnem egy időben a messze északon Nagy Péter, aki megálmodta, és vérrel-verejtékkel meg is valósította Szentpétervárt.) Gondoljunk bele: amikor a szombathelyi székesegyházat elkezdték építeni, a város alig kétezer lelket számlált, voltaképpen az összes szombathelyi befért a 17 éven át épülő kéttornyú nagytemplomba, amelyet teljes pompájában tervezője már nem láthatott. Amikor meghalt, akkor emelték a tornyokat.

Balló László Hefele-előadása a BDK-ban Fotó: Németh Richárd

Balló László kutatásai nemcsak kiemelik Hefele Menyhértet a feledésből (hogy a dolgok természete szerint emléke fényesebben ragyogjon föl, mint annak előtte), hanem rengeteg fontos és alapvető ismerettel is bővítik az európai rangú építészről való tudást, sőt: több ponton, konkrét bizonyítékokkal, például összetéveszthetetlen Hefele-motívumok - gombok, cseppsorok, körfonatok, füzérek - fölmutatásával kiigazítják a tárgyi tévedéseket. A kutató elképesztő munkát végzett.

Nagy apparátust mozgat Balló László Hefele-kötete, Szülőföld-kiadásban. A letisztult, harmonikus és hívogató Hefele-szék jellegzetes jegyei itt is láthatók, például a „gombdíszítés”

Balló László interpretációjában Hefele Menyhért a harmonikus antik formákat újragondoló klasszicizmus nyelvén tudott megszólalni, az életművét meghatározó épületek valamilyen módon ide sorolhatók. Egyébként „egész élete arányításokból állt”. Sok más mellett ő irányította a győri székesegyház átépítését (1771-73), ő tervezte a pozsonyi prímási palotát (1777-81), Budán a Batthyány-prímási palotát (lebontották). Ötven évig élt Bécsben, de jelentős munkái ott nincsenek, bár képességei szerint - ahogy Balló László mondja - bátran betölthette volna az őt megelőző bécsi építészgeneráció után támadó űrt. Hefele mindemellett megbízást kapott a fertődi Eszterházy-kastély homlokzati és távlati terveinek elkészítésére, bár mostanában éppen ezt a munkáját vitatják el tőle, mondván, hogy bizonyos részleteket tisztázni kell. Balló László azonban - például az említett motívumelemzésre támaszkodva - egészen biztos abban, hogy a kastély Hefele tervezői munkáját dicséri.

Hefele arcát sokáig nem ismertük. Balló László azonban alapos kutatással - például antropológusi segítséggel - hitelt érdemlően bizonyította, hogy Hefele itt van: a püspöki palota dísztermében

Isten és ember házát be is kell rendezni. A világot (még) egészben és egésznek látó építész bútortervezőként is kivételeset alkotott. Olyannyira, hogy Balló László elegáns albumot szentelt Hefele szombathelyi bútorművészetének, amelynek darabjai letisztult, „modern” megoldásaikban nemegyszer száz évekkel megelőzték a saját korukat.

Az első szombathelyi támlásszékekre egyébként valószínűleg azért volt szükség, hogy a város frissen kinevezett első püspöke, Szily János hellyel kínálhassa egyházmegyéje papjait „az alig lakható középkori vár” ebédlőtermében. A Hefele-korszak csak ezután kezdődik.

Képeslapok

"Vajon nem túlzottan kockázatos dolog-e / szavakra építeni egy egész kötetet?", kérdezi a budapesti Magvető Kiadó gondozásában 1986-ban Kvázi címmel megjelent Balló László-verseskötet mottója. Igen, ő ugyanaz a szombathelyi Balló László, aki legújabban Hefele Menyhért, a kézzel fogható anyaggal bánó, grandiózus épületeket tervező-létrehozó építész bútorművészetéről írt tudományos igényű "képeskönyvet". Mindketten az arányítás művészei: Balló László rebbenő finomsággal fölépített versei olyan masszívak, mint valami erődítmény. Őrzik, védelmezik a szerzőt (meg a folyton rejtőzködő, maszkokat öltő "lírai ént"), hogy még véletlenül se vegyük észre: ott van előttünk védtelenül. De hát arra is sokat kellett várni, hogy Hefele arcát észrevegyük. Furcsa játéka a sorsnak, hogy ezt az arcot éppen Balló László fedezte fel. Az 1997-es Balló-kötet (a Fekete Sas Kiadó gondozásában) azzal köszön el, hogy „a lét valója nem kerül meg". Ez pedig azt jelenti, hogy kutatni kell tovább: tökéletes épületekben, bútorokban (és óraszekrényekben), így is összekötve a földet az éggel. Balló László a Hefele-albummal vállalta megint a kockázatot. És ha már évfordulók: 20 éve megjelent Szombathelyen egy különleges kis kézműves-kötet. Mindössze 70 számozott példány készült belőle Kamper Lajos grafikusművész műhelyében, Fakult vedúták címmel, Balló-versekkel és Kamper-grafikákkal. Az anyagi és az anyagon túli szépség találkozott össze ezeken a (képes)lapokon, a mesterség dicséretét hirdetve halkan: "Ha most ez itt egy film lehetne, / Kimerevíteném a képet, / Nézném, amint e pillanatra / Szívem sejtelmes foltot éget." Néha kockáztatni kell.