Ismeretlen-e a Szentlélek? - A pünkösdről és annak jelentőségéről

– Hitünk azt tanítja, hogy Isten jelen van a világban – kezdte kifejteni az ünnep teológiai alapját dr. Martos Levente Balázs. – Mint Teremtő Atya, fenntartja a világot, megtartja az életünket. Mint Megváltó Fiú belépett a történelembe, magára vette emberi sorsunkat, örömeinket és nehézségeinket. Mielőtt azonban odaadta életét, megígérte, hogy új módon velünk marad: elküldi a Szentlelket, aki mellettünk áll majd és vezet minket. Pünkösd a Szentlélek elküldésének ünnepe. Azt ünnepeljük, hogy a feltámadt Jézus valóban elküldte a Szentlelket, hogy átjárja a világot, hogy az egyház és a hívők életét vezesse.

Az első pünkösd 50 nappal Krisztus feltámadása után történt. A Szentlélek eljövetele elsősorban az apostolok számára vált egyértelművé, akik Máriával együtt imádkoztak. Ezt a jelenetet egyébként szépen ábrázolja Kisléghi Nagy Ádám egyik festménye a szombathelyi székesegyházban. Azelőtt az apostolok féltek, elzárkóztak, most viszont felbátorodtak, tüzes lelkületűek lettek, készen arra, hogy mindenkit megszólítsanak, sőt az életüket is odaadják Krisztus ügyéért. Az egyház ebből az isteni érintésből és tüzes bátorságból született, és ma is ez a lelkület élteti, ez a lényege – mert Isten vele van a Szentlélekben. A hívők ezután is megtapasztalták a Szentlélek vezetését: döntéseikben tőle kértek útmutatást, nehézségeikben erőt, hitüknek támaszt.

A sok nyelven tudó dr. Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola tanulmányi prefektusa. Fotó: VN Archív, Thaler Tamás

Istennek minden emberrel belső kapcsolata van. A Biblia erre úgy emlékeztet, hogy az ember leheletét Istennek tulajdonítja: Isten „lehel" életet az ember orrába. Ez a kapcsolat azonban mélyebb, személyesebb lesz Jézusban, aki az ő lelkéből ad a megkeresztelt embernek. A nekünk adott Lélek, az a közös tapasztalat, hogy bízhatunk Istenben, mint a mi mennyei Atyánkban, mélyen összekapcsol minket. Bátorít, hogy bátran cselekedjünk a világért, hívogassunk minden embert az egyház közösségébe.

Pünkösdkor imádkozzunk bátran a Lélek ajándékáért magunknak és az egyháznak, de minden embernek – legyen vezetőnk és bátorítónk Jézus lelke, az igazság és szeretet lelke. Ünnepeljük Istent, aki titokzatosan, de valóságosan mellettünk áll, hogy mi is egymásért lehessünk.

Dr. Cholnoky Péter professzor, Szombathely díszpolgára, az ugyancsak több nyelven tudó professzor, a Markusovszky kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa.

– Édesapám földije, tarokkpartnere volt Gálos László teológiai tanár – kezdte pünkösdi elmélkedését dr. Cholnoky Péter. – Ha élne, most úgy 125 év körüli lenne. Már régen jó ismerősünk volt a tudós, szellemes ember, amikor gimnazista koromban egy meglehetősen félreeső polcon formás kis könyvet fedeztem fel, címe „Az ismeretlen Isten", szerzője dr. Gálos László. Biztosan el is siklott volna felette a tekintetem, ha nem a házunkba tarokkpartnerként bejáratos ismerős írta volna. Nocsak, ilyeneket is ír Laci bácsi? Elolvastam. Részletekre már nem emlékszem, de a lényegre igen. A kis könyvben azt fejtegette, miért érzi a legtöbb ember ismeretlennek az apostolokra pünkösdkor kiáradt Szentlelket, és hogy mennyire nincs ebben igaza, hiszen működése lépten-nyomon tetten érhető.

Az azóta immár hosszúra nyúló életemben gyakran döbbentem rá, hogy az, aki „a mindenség teremtése előtt már ott lebegett" a káosz felett, aki „ott fú, ahol akar", aki valamiféle tűzfélével lelkesítette fel a gyávákat, arra késztetve őket, hogy önmagukat meghaladva tegyék azt, amit különben nem mertek vagy tudtak volna megtenni, ma is itt fú közöttünk és bennünk. Hiszen lelkesedés szavunk is rá utal! Csak picit nyitott szemmel és szívvel kell járni az élet útját.

Amikor egyik családtagom egészségét fenyegető veszélyhelyzetben azt súgta nekem, hogy ne féljek, ne rettegjek, hanem gyökeresen változtassam meg az életemet; amikor gyerekorvosként azt láttam, hogy az a nagyon is mindennapi házaspár, akivel közölnöm kellett gyermekük fehérvérűségének lesújtó hírét, az első letaglózottság után erőre kap és kitartóan emberfeletti teljesítményre képes, olyan erőkre tesz szert, amelyek valószínűleg mindannyiunkban ott szunnyadnak, de csak ilyen helyzetekben bújnak elő; ha a felnőtt férfi, aki egy injekciós tű láttán reszketni kezd és legszívesebben elszaladna, habozás nélkül fájdalmas, sőt nem veszélytelen műtét árán odaajándékozza egyik veséjét, ha átültetésre alkalmasnak találják; ha a súlyosan megbetegedett házastárs ápolásába az addig a maga kényelmét néző ember teljes erejét bedobja; ha a tanár apa arra a hírre, hogy újszülött gyermekük Down-szindrómás, ezzel reagál: „megmutatjuk, hogy mit lehet ebből a gyerekből kihozni!" – és ki is hozzák a maximumot; ha olyan sokunk válik képessé arra, hogy súlyos helyzetben ne a maga érdekét nézze, hanem lépjen ki magából és a másik ügyét helyezze a magáé elé, és hagyja el szűk énjének börtönét és nyíljék meg a másik előtt. Ha egy rosszul fizetett fáradságos és hálátlan pályát összeszorított foggal, munkáját kifogástalan végezve fut be sok embertársunk, kérdezzük meg magunkat: tényleg annyira ismeretlen-e a Szentlélek?