Hétvége

2015.07.03. 10:24

Isteni erények

Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll . Így kezdőik a megyénkben is többször megfordult Bíró László püspök levele.

Némethy Mária

A keresztény ember sem élhet állandó vidámságban, de minden nehéz helyzetben talál okot az örömre. Tud örülni a tavaszi napsütésnek és a frissítő nyári zápornak, örömmel csodálja meg a teremtett világ ezer csodáját, örül, amikor gyermeke először rámosolyog, örül, hogy részt vehet a közösség életében, örül barátainak, örül Isten minden ajándékának, házastársának, gyerekeinek, szüleinek, de legfőképpen a szeretetnek, amit adhat, és amit kap. Ha pedig gondokkal, nehézségekkel kell szembenéznie, akkor sem árasztja el családja tagjait, munkatársait, barátait, ismerőseit panasszal, inkább keresi a rosszban a jót, töretlen reménnyel igyekszik a bajokon segíteni, a gondokon túljutni, nem beleragadni a szomorúságba, a passzív panaszkodásba. Hiszi, hogy Isten szeretetből szeretetre teremtette őt is, családját is, és azt akarja, mind célba érjenek. Isten természetfölötti módon árasztja lelkünkbe a hitet, a reményt és a szeretetet, e három isteni erényt.

Címkék#hit#Isten

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!