Hétvége

2016.09.02. 17:00

Kesztyűgyári keringő

A kesztyűgyár legendája ma is él Celldömölkön, bár a rendszerváltással és a vasi könnyűipar eltűnésével együtt a kesztyűgyártás is eltűnt a városból. Az évekig omló-romló gyártelepet azonban most újratöltötték; részben legalábbis. Fölveszik a kesztyűt.

Ölbei Lívia

Kutyaugatás nem hallatszik, a biztonsági őr legkedvesebb munkatársa ezen a napfényes délelőttön elzárva pihen, de éjszaka nem tanácsos megzavarni a kesztyűgyár nyugalmát. (Persze nappal sem, de hát nem is szokás megzavarni.) Bár a kesztyűgyár már régen csak a nevében létezik, és nem tudni, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a rég kikopott kesztyűgyártással együtt majd kikopjon a több mint fél évszázada megszokott, ma már szinte kizárólag szép emlékeket idéző megnevezés is. Arra fogadásokat lehetne kötni, hogy kesztyűt már nem gyártanak itt (bár soha ne mondd, hogy soha), de másféle munka újraindulására megvan a lehetőség. A majdnem 10 éven át omló-romló épületegyüttest az elmúlt néhány hónapban mindenestül fölújították, most már „csak" azt kell kitalálni, hogy mi legyen a telep rendeltetése. Erre is vannak ötletek, akadnak érdeklődők is a kesztyűgyár (maradjunk akkor egyelőre ennél a megnevezésnél) hasznosítására, de szerződéskötésről még nem beszélhetünk.

Az idő megtette a magáét

De az idő nyomait eltüntették a gyártelepen: minden startra kész

A 2 hektáros területen fekvő gyár minden porcikáját fölújították - sőt: a környezetében aszfaltoztak és terepet is rendeztek -, talán csak a kapu kőből rakott masszív tartóoszlopai maradtak meg eredeti valójukban. Egy cég a gyártelep tulajdonosa, melynek fő tevékenységi köre „a lakó- és nem lakóházak építése". A cég képviseletében Galvács Ottót kérdeztük, aki érdeklődésünkre elmondta: hogy pontosan mi lesz a volt kesztyűgyár további sorsa, ebben a pillanatban még nem tudni. Keresik a partnereket - vannak is jelentkezők -, keresik a lehetőségeket, és ebben a keresésben, adott esetben közvetítésben „a polgármester úr és csapata" is segítségükre van. Elképzelhető például, hogy logisztikai bázist alakítanak ki a gyártelepen, de más, munkahelyteremtő ötletek is fölmerültek.

Fehér László polgármester kalauzol végig minket a kesztyűgyár „összes termein". Itt volt a varroda, itt a tanműhely, és így tovább.

A kesztyűgyári bejárat kőoszlopa a régi: mögötte a régi-új bázis

Hogy téglagyári tó közelében, a kenyérgyár és a „keripar" szomszédságában a kesztyűgyár milyen komoly tényező volt egykor Cellben, jelzi: dr. Oszkó Zoltán tollából Kesztyűgyári vallomások címmel kötet jelent meg 2010-ben. A gyár- és kortörténeti dokumentumnak is érdekes összeállítás egyrészt kutatásokra, másrészt személyes visszaemlékezésekre alapozva kíséri végig az 1963. november 7-én átadott, működésének évtizedei alatt több száz, főleg környékbeli nőnek munkát és előrelépési lehetőséget nyújtó kesztyűgyár - a Győri Kötöttkesztyűgyár celldömölki telepe - történetét. Hogy például: „A gyár indulásakor, 1963-ban a szabottkesztyű- és gumitextiltermékek csak belföldi forgalomba kerültek, de 1965-ben a szabottkesztyű-üzemrész már tőkés exportra kezdett termelni.

Nemrég még ilyen volt körbenézni a kesztyűgyárban... Fotók: Gyuricza Imre

...és ilyen lett. Kalauzunk Fehér László polgármester Fotók: Szendi Péter

1973-ban a teljes termelés 50 százaléka, egy évre rá pedig már 65 százaléka tőkés piacra került. A termékek forgalmazását a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat végezte." A rendszerváltással egy időben, 1991-ben olasz cég vásárolta meg a gyárat, ahol 2005-ben megszűnt a termelés. De a kesztyűgyár legendája ma is él, néha Kapui Gyula egykori művezető - és emlékezés-szervező - szaxofonja is fölsír. A gyártelep pedig szépen rendbe szedve várja homlokcsókra az életre keltő herceget. Jó volna mielőbb, a vadrózsa gyorsan nő.

Csönd, egy csobbanás

Könnyen olyan érzés keríti hatalmába az embert a celli volt kesztyűgyárnál, mintha ereszkedne le a tengermélyre: ott, ahol a híres, nagy hajó kilencszáztizenkettő áprilisában elsüllyedt, és most már csak az aljzatba rögzült romjait nyaldossák a hullámok, opálos csöndben. Csakhogy az emlékezet a hajófosszíliák helyére odavetíti a saját eleven filmjét: arról a régen tovatűnt néhány óráról, amikor még minden szép volt. Emlékszünk: így kezdődik James Cameron Titanic-filmje. A 101 éves Rose közli a kincsvadászokkal, hogy a különben üres széfből előkerült rajznak de bizony, ő a modellje, úgyhogy azonnal odacipelik és szembesítik a tengermélyen veszteglő hajóronccsal. Benne pedig a látvány elindítja a nagy utazás emlékeinek boldog, szomorú moziját. (Mellesleg az idős Rose-t játszó, Tolnay Klári hangján megszólaló Gloria Stewart igazán megkaphatta volna az Oscart, de ez most nem tartozik ide.) A volt kesztyűgyár üres tereit járva is működni kezd a régi idők mozija, bár a Titanic-hasonlat már nem egészen állja meg a helyét. Ami néhány hónapja még az opálos tengermélyen rostokló hajóroncshoz hasonlított, ma már kiglancolva, fölfrissítve várja további sorsát. De a hófehér terek-termek üresek, és mert az épületek szerkezete mit sem változott, az emlékezet mozija bármikor surrogva elindulhat. A 101 éves Rose (ahogy az ilyen korban lenni szokott) nem emlékszik arra, hogy mondjuk félórája mit csinált, de a régmúlt momentumait teljes fényükben őrzi. Az utolsó pillanatban emlékké változtatja át a sok évig őrizgetett, kéken izzó drágakövet is: az Óceán Szívét. Csönd van, csak egy csobbanás. (Na jó, szól a zene.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!