Korán váltott a vizes vonalra

Nádor István elmondta: több mint másfél évtizedig vezette a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot

- Pécsett születtem és ott is érettségiztem matematika-fizika tagozatos osztályban, utána Budapesten a műegyetem mérnöki kar közlekedési szakán folytattam a tanulmányaimat - mondja az iskoláiról Nádor István, aki több másfél évtizeden keresztül irányította a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot. - A harmadik évfolyamban egy rokonom hatására átváltottam a vizes vonalra, s a Pécsi Vízügyi Igazgatóság ösztöndíjasa lettem. Dolgozni mégsem ott kezdtem, hanem Szombathelyen. Ennek az a magyarázata, hogy a feleségemmel, aki az egyetemen évfolyamtársam volt, úgy döntöttünk, hogy a vasi megyeszékhelyet választjuk. Ez volt az arany középút Pécs és Győr között, miután feleségem Győrben lakott. 1977 nyarán volt az esküvőnk és ezt követően álltunk munkába a vízügyi igazgatóságon. Én a vízellátási osztályra kerültem, míg a feleségem a tervezésre.

- Hogyan alakult a szakmai pályafutása?

- 1991-ben főmérnök lettem az igazgatóságnál, három év után azonban némi konfliktus miatt lemondtam erről a pozícióról és visszamentem a vízellátási osztályra. Amikor 1996-ban pályázatot írtak ki az igazgatói posztra, én megpályáztam és elnyertem. Nagyon sokrétű feladat volt, ami nem feltétlenül csak a szakmáról szólt. Az igazgatóságon akkor vagy négyszázan dolgoztak, amelyhez kapcsolódott még egy hasonló létszámú kivitelező részleg is. Én mindig a csapatmunkát helyeztem előtérbe, a kollégákat rendszerint nem utasítottam, hanem kértem. Ez soha nem esett nehezemre. Meggyőződésem szerint ez a leghatékonyabb módszer. Ezzel lehetett csapatot kialakítani. Nem mondom, hogy fenékig tejfel lett volna mindig, de működött a dolog. Egyedül a legokosabb ember sem tud okos lenni. Azt a vezetőt, aki nem partnerként kezeli a munkatársakat előbb-utóbb jégre viszi valaki. 2012-ig vezettem a szervezetet, ezt követően nyugdíjazásomig tanácsadóként dolgoztam az igazgatóságon.

- Melyek voltak a legnagyobb szakmai kihívások?

- Az árvizek elleni védekezés mindenképpen, de kiemelten a vörösiszap katasztrófa a Marcalon. Ráadásul nemcsak a mi területünkön Vas és Zala, illetve kis részben Győr-Moson-Sopron megyében kellett helyt állnunk a gátakon, hanem szerte az országban. Ennek voltak logisztikai, ellátási, szállítási vonatkozásai, eszközök biztosítása. Ilyet még soha senki nem tapasztalt. Ha van egy nagy árvíz, akkor az levonul. Utána kiszárad minden, legfeljebb fertőtleníteni kell. Itt azonban ott maradt a massza, amivel valamit kezdeni kellett. Az első feladat ennek a semlegesítése volt. Amikor kiderült, hogy nekünk ehhez háromezer tonna gipszet kell idehozatni Gyöngyösről, mellbevágó pillanat volt. Az volt a lényeg, hogy a szennyezés a nagy vízbázisokat, illetve a Dunát ne érje el. 60 kilométeren kellett „takarítani” a Marcal mindkét oldalán. A Rába habzás idején voltak konfliktus helyzetek az osztrákokkal is.

- Fejlesztések sorát hajtották végre az elmúlt évtizedekben. Ezek közül melyek a legemlékezetesebbek?

- A lukácsházi és a Zala megyei árvíztározókat említeném, vagy ott van a Kis-Balaton beruházása. Véleményem szerint a Balaton kiváló vízminőségében ennek fontos szerepe van.

- Nyugdíjasként mivel foglalkozik?

- Elsődleges feladatom most a megyei mérnöki kamara és a Veszprémi Akadémiai Bizottság Vízgazdálkodási Munkacsoportja ügyeinek az intézése, aztán most már jut idő az unokáimra is. Lakóhelyemen megpróbálkoztam a polgármesterkedéssel is, de rájöttem, így ez nem az én világom. Közel áll hozzám a sport és az utazás is. Korábban aktívan sportoltam, de most már inkább csak a nézőtérről figyelem. Ami az utazást illeti: mindig is szerettem a világból minél többet megismerni, látni. Többnyire magunk szervezzük meg. Különösen emlékezetes számomra a japán, a dél-koreai és a dél-amerikai utazásunk, de a Felvidéken kevés olyan kastély van, amelyet ne látogattunk volna meg. Engem különösen vonzanak a természeti szépségek is, köztük természetesen kiemelkedően a vizek. A kisebbik gyermekünk, Tamás sajnos autista, ami bizony elég sok házi feladatot ad a családnak. Létrehoztuk az Esőemberke Alapítványt, hogy valamilyen módon segítséget nyújtsunk sorstársaknak. Speciális oktatásra, foglalkoztatásra lenne szükségük, ám ezek fenntartása manapság nagyon nehéz, ezért szükség lenne további támogatókra.