Kristóf Ágota: van egy nagy, forgó kerék

A nagy kerék című, vershez hasonlító novellájának narrátora szerint (Takács M. József fordítása):

(...) Nem kell félni.

Egyszerűen van egy nagy, forgó kerék. Úgy hívják, Örökkévalóság.

Én forgatom ezt a nagy kereket.

Nem szabad félned tőlem.

Sem a nagy keréktől.

Az egyetlen dolog, ami igazán félelmetes, ami fájdalmas, az az élet, azt pedig már ismered.

Nem lehet elégszer elismételni: Kristóf Ágota 1935. október 30-án Csikvándon született, gyerekkorát Kőszegen töltötte, Szombathelyen érettségizett, aztán hamarosan férjével és kisgyermekével elhagyta az országot. Svájcban, Neuchatelben telepedtek le; Agota Kristof francia nyelven író szerzőként lett világhírűvé.

A Nagy Füzet című, elsőként Párizsban, 1986-ban megjelent regénnyel robbant be a köztudatba (korábban, még magyarul, írt verseket, aztán színdarabokat is). A kortárs magyar írók 1988-as kislexikona még nem tud róla; de A Nagy Füzet magyar fordítását 1989-ben kiadja a Magvető. Aztán következik A Nagy Füzet folytatása, vagyis elkészül a Trilógia, megjelennek más Agota Kristof-könyvek is. Például 2007-ben a Cartaphilusnál  egy novella- és színmű-válogatás, Mindegy címmel. (A kötet fülszövege szerint E világszerte nagy sikerrel játszott drámák szövegének közreadásával a kiadó a magyar könyvkiadás régi adósságát törleszti . Lám, már itt is az adósság-érzés .)

(...) Azt írjuk, hogy Sok diót eszünk , és nem azt, hogy Szeretjük a diót , mivel a szeret szó bizonytalan szó, nem pontos és nem tárgyilagos. Szeretjük a diót és Szeretjük Anyánkat : nyilvánvaló, hogy a két szeret nem ugyanazt jelenti. Az első egy kellemes ízre, a második egy érzésre vonatkozik.

Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leíráshoz. (...)

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

(...) Azt írjuk, hogy Sok diót eszünk , és nem azt, hogy Szeretjük a diót , mivel a szeret szó bizonytalan szó, nem pontos és nem tárgyilagos. Szeretjük a diót és Szeretjük Anyánkat : nyilvánvaló, hogy a két szeret nem ugyanazt jelenti. Az első egy kellemes ízre, a második egy érzésre vonatkozik.

Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leíráshoz. (...)

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

(...) Azt írjuk, hogy Sok diót eszünk , és nem azt, hogy Szeretjük a diót , mivel a szeret szó bizonytalan szó, nem pontos és nem tárgyilagos. Szeretjük a diót és Szeretjük Anyánkat : nyilvánvaló, hogy a két szeret nem ugyanazt jelenti. Az első egy kellemes ízre, a második egy érzésre vonatkozik.

Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leíráshoz. (...)

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leíráshoz. (...)

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leíráshoz. (...)

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

 Az idézett mondatok természetesen A Nagy Füzetből valók (Bognár Róbert fordítása), A tanulás című fejezetből, amelyben az ikrek (mi ) nekilátnak az írásnak.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Agota Kristof - a nyelv, a kifejezés, a létezés határain járó - írásművészetének jellemzése mégis elkoptatott, veszélyes és homályos jelzőket hív elő: döbbenetes, dermesztő, megrázó, fölszabadító, katartikus.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Bán Zoltán András azt írja (ÉS, 2011. augusztus 5-e), hogy a nyelvet váltó Agota Kristof művészete a szükségből erényt legnagyobb példája az európai irodalomban. A gátló adottságokból teljes érvényű világábrázolás lett. (...) A rövid, jelzőtlen mondatok a világ totális kopárságát közvetítik. (...) ...a regény legújabb kori története talán azt bizonyítja, hogy minél unikálisabb a narráció, annál nagyobb az esély a maradandó értékek megteremtésére. Nem kételkedem Agota Kristof művészetének maradandóságában .

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ahhoz pedig talán az orosz irodalmárra, Pjotr Vajlra volna szükség, hogy föltárja a hely és az író mindig titokzatos, nehezen kitapintható kapcsolatát; ahogy A hely zsenije című esszékötetében megtette például Joyce-szal és Dublinnal, Rouennel és Flaubert-rel, vagy Isztambullal és Brodszkijjal. (Kristóf Ágotát pedig, ahogy az egy márciusi interjúból kiderül, a szombathelyi érettségi után fölvették magyar-orosz szakra, de ő akkor szerelmes volt, hallgatott az első férjére - nem ment el a debreceni egyetemre.) Ha Pjotr Vajl Kristóf Ágota-Agota Kristof (ez is egy mi , mint A Nagy Füzet narrációja) életének és művészetének valóságos alaphelyeit keresné, Kőszeget (a Kisvárost) mindenképpen, de Szombathelyt (a szomszédos várost) is szóba kellene hoznia.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ha elmegy valaki, mindig ott van a kísértés - megpróbálni rögzíteni magát az embert. De hát a könyvek megvannak, a többi úgyse számít. Talán nincs is hozzá közünk.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Nem szeretek kimenni az utcára. Félek, hogy rám ismenek, ott a városomban. Szeretném, ha senki se tudná, hogy mit csinálok. Idegen országokban nem bánom, de a megszokott környezetemben zavar , mondta Agota Kristof 1997-ben Kőszegen, amikor a nagy érdeklődéstől kísért könyvtári találkozó után szót váltottunk. Azt is mondta, hogy amióta sikeres író, már nem kell az óragyárban dolgoznia, háztartást viszont vezet. Azt is mondta, hogy ha nem lenne ennyire nehezen megközelíthető, visszaköltözne Kőszegre.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ami abból a régi kőszegi találkozásból nagyon megmaradt: Agota Kristof fölragyogó, nyílt, közvetlen - valahogy mégis, nincs rá jobb szó: félszeg - nevetése.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

És most itt van az a régi tabló.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Augusztus elsején megjelent in memoriam-írásunkban - az írónő életrajzát idézve - megemlítettük, hogy Agota Kristof Szombathelyen érettségizett. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez az iskola a Kanizsai Dorottya Gimnázium - akkor még kizárólag lányok jártak oda.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Az iskola második emeletén - két ablak között, a könyvtárral szemben - most is ott mosolyognak a Szombathelyi Áll. Ált. Kanizsai Dorottya Leánygimnázium 1953-54. évben végzett IV. B osztályos növendékei .

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.

Ott tündököl Kristóf Ágota mosolya is.