Liverpoolban jelent meg Fábián László író könyve

A „Hazatérő lovam körmén...” Fábián László első angol nyelven megjelent regénye. Műveit németre már nem egyszer fordították, állítólag az sem volt könnyű: a szerző ott ült a fordító mellett, és választhatott a jelentésárnyalatokat megfogni igyekvő német szerkezetekből. Az angol fordító, Tim Wilkinson mellett nem lehetett ülni, nem is kérte, sőt egyetlen találkozás erejéig sem utazott Budapestre. Csak felfedezte Fábián Lászlót a magyar irodalmat figyelve – és talán jár neki a Szépirodalmi Figyelő –, írt róla egy tanulmányt, elküldte, és jelezte, hogy a szóban forgó regényt le is fordítaná. Fábián László természetesen nem gördített ez elé akadályt.

– Levelezni kezdtünk, Tim értelmes, tájékozott szerzőnek bizonyult. Hízelgő volt rám nézve, hogy lefordítja angolra a könyvemet. Együttműködtünk a fordításban, Tim fogékony volt, elég jól ért magyarul, Liverpoolban él. A kiadó neve: The Bluecoat Press, nagy terveket dédelget, az enyém után Mészöly Miklós könyvét fogja megjelentetni angolul.

A „Hazatérő lovam körmén...” Fábián László első, 1976-ban megjelent regénye volt, a hazai posztmodern egyik első műve.

Megjelenése után egy évvel már szakdolgozat témája volt Esterházy Péter Fancsikó és Pintájával együtt, számos értékelő tanulmány jelent meg róla.

– Ez egy fikció, amelyben egy fickó Amundsenként a saját benső jégtáblái között bizonyos kalandok árán– melyek részint érzelmi, részint valóságos kalandok – igyekszik feltérképezni saját helyzetét. Mint képzelt Amundsen Norvégiáig is eljut, és a végén ő is úgy tapasztalja, hogy talán a fantázia segítségével a jégtáblái közül felbukkanhat. Önreflexiós, önazonossággal viaskodó írás, amelynek posztmodern technikájához az idézetek és az eredeti szövegek laza keveredése adja a teljességét. Egyfelől erősen lírikus, másfelől a későbbi esszéisztikus írásaimnak itt lehet föllelni az eredetét. Ma azért lehet érdekes, mert nem egyszerűen egy posztmodern stílusgyakorlat, hanem egy valóságos regény működik benne, mint tudjuk, Don Quijote sem ment ki a divatból. A „Hazatérő lovam...” az úgynevezett posztmodern irodalomnak egy határozott sarokköve lett, habár nem ez volt az én szándékom, csak ma már van a műnek egy történelmi távlata, negyven éves története. Az is érdekes lehet, hogy én nem az irodalmi posztmodernen keresztül kerültem közel a posztmodern elképzelésekhez – nem a nyugat-európai és amerikai irodalmat olvasva –, hanem az építészeten keresztül. Mások közt Kévés Györggyel és Balázs Györggyel az építészeti posztmodernt próbáltuk népszerűsíteni, ez akkor kurrens gondolat volt, később átment a képzőművészetbe is.

– Feltételezem, hogy ha ez a liverpooli kiadó utánam Mészölyt fog kiadni, akkor nem az agyonkanonizált, realizmusnak titulált, bugyuta naturalizmusra vágynak, hanem a kornak megfelelően intellektuálisabb elképzelések foglalkoztatják. Tim tanulmányából is ez derül ki, illetve abból, ahogy a regényemet interpretálja. Szerződést kötöttünk, abban ígéret van arról, hogy tájékoztatnak a könyvem utóéletéről. Egyelőre annyit tudok, hogy fogják terjeszteni Amerikában, Kanadában, Ausztráliában.

A regény fordítási nehézséget okozó címéről az író elmondta, azért született, mert nem szerette, hogy a kiadók mindenféle illusztrációkat tesznek a borítóra, és ő ezzel a hosszú szöveggel az illusztrációt akarta leszorítani a címlapról még 1976-ban. A sors fintora, hogy nemcsak Tim az angol fordítással, de a szerző maga is megjárta vele, mikor vitt egy magyar nyelvű példányt ajándékba a finn kulturális miniszternek, Kaarina Virolainennek, aki megkérte, legalább a címét fordítsa le neki. Fábián László tud finnül, de a művelet bizony hosszú percekre témát adott a társalgáshoz a Helsinki Hotel asztalánál. Akkor azt gondolta, elég lett volna csak mesélni a könyvről.