Hétvége

2016.01.10. 09:24

Murai Kovács Szabolcs dr. Szabó Gábort kérdezte arról, hogy lesz-e 2016-ban Történelmi Diákkarnevál Szombathelyen?

Főszervezőként annyit mondhatok, hogy a tavalyi diákkarnevál kulturális-közösségi sikerélményei nyomán, reményeink és szándékaink szerint IGEN.

A rendezvény tervezett időpontja június 4. szombat, helyszíne a Történelmi Témapark az Aréna utcában.  Az első történelmi Diákkarnevált 2015. június 6-án rendezte a KLIK Szombathelyi Tankerülete hagyományteremtő szándékkal. 22 általános és középiskola több, mint 300 diákja  –köztük a testvérváros Oberwartból a kétnyelvű gimnázium és az EMS csapata- vett részt a civil partnerségben megvalósított közösségi eseményen. Kézműves vetélkedőn és harci játékokon mérhették össze tudásukat és ügyességüket a diákok, de Savaria ifjú polgárai a történelmi karneváli felvonulásból is kivették részüket.

A DIÁKKARNEVÁL  abban különbözik a Savaria karneváltól, hogy alapvetően a tanulók közösségi öntevékenységére épít. Itt nincs „ passzív" néző, itt mindenki – tanár, diák és civil hagyományőrző egyaránt- kreatív szereplőjévé válik egy közös historikus színjátéknak. Talán ebben rejlik sikerének titka. A pályázati támogatásoknak köszönhetően voltak itt is a Savaria karneválból ismert professzionális művészeti csoportok és ismert közéleti személyiségek is, de nem ők határozták meg a diákkarnevál arculatát. A rendezvény fővédnöke Dr. Hende Csaba miniszter úr és Dr. Puskás Tivadar polgármester mellett Georg Rosner oberwarti polgármester és Fodor István tankerület igazgató is köszöntötte a Diákkarnevál résztvevőit, de a helyi polgárság is lelkesen üdvözölte a belvárosban felvonuló diákokat. Úgy érzem sikerült hozzájárulnunk a Savaria Történelmi Karnevál megújulásához is, így az önkormányzat, a karneváli közalapítvány és a szombathelyi közvélemény részéről is természetes elvárás a diákkarnevál idei megrendezése. A döntő érv azonban a diákság lelkesedése. Reméljük az idén azok a szombathelyi iskolák (Bolyai, Brenner, Reményik) is, amelyek tavaly nem vettek részt. Az idei diákkarneválnak lendületet adhat a jubileumi Szent Márton év, amely a 2016-os esemény programját és tematikáját is meghatározza.

A Stafétát dr. Villányi Eszternek, a Testvérvárosi Egyesület, a Civil Kerekasztal és a BUKV elnökségi tagjának, az oberwarti gimnázium tanárának adom át: számíthatunk-e a diákkarneválon a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a felsőőri testvériskolák részvételére, különösen annak tükrében, hogy Oberwart és Szombathely 2016-ban ünnepli testvérvárosi kapcsolatának 25 éves jubileumát?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!