Hétvége

2007.09.29. 02:25

Nem szabad elcsüggedni

A pankaszi Irén néni álmában egyszer megjelent egy kis erdei kápolna. A kislánya tüdőbeteg volt, sokat alkudozott a Jóistennel, jelnek vélte az álmot, s elment Rábagyarmatra, ahol tudta, hogy a falu után, fönt az erdőben áll egy kis kápolna. Mondhatott valami megindítót, a gyermekére vigyázó Máriának, mert a leánya hamarosan meggyógyult. Utána még hosszú évekig rendszeresen fölbaktatott az erdőbe, csak ő tudta miért. A

Fodor Sándor

Közben hallottak híreket Imre felől, egyszer néhány kilométerre a falutól ment el az a vonat, amiben hadifoglyokat vittek Németországba, köztük Rábel Imrét is. Miközben odahaza szülei és Gyula kisfia várta, aki a hazatérésre emlékezve, még ma, 66 évesen is hosszasan néz az út felé. Ötéves voltam negyvenhat júniusában, amikor megláttam apámat jönni föl a falu felől. Cukrot hozott nekem. Fáradt volt, meggyötört, mégis boldog. Megsebesült, az utolsó szilánkot ötvennégyben távolították el a testéből , ismerjük meg a családi legendárium néhány részletét.

A hálából fölhúzott kápolna 1947-ben készült el, egy kethelyi kőműves keze munkáját dicséri, aki amolyan faragó, ezermester ember volt. Azóta minden év augusztusában tartanak megemlékezést, amire sokan jönnek a faluból is. A Rábel-szülők aggodalma a gyermekükért, a megmenekülés miatt érzett hála, valahogy belopta magát ide a fák közé. Van itt valami jó érzés, ahogy Gyula bácsival beszélgetünk. Ezt főként akkor érezzük, amikor a lányait emlegeti. Pedig nem volt könnyű élete, egy időben megpróbálták a családot kifüstölni , próbadisszidenseket küldtek hetente ide az erdőbe, s ha nem jelentették volna, bizonyosan nem ússzák meg a kitelepítést. Később megnősült, ám a felesége más ösvényre tévedt, elment, ő pedig itt maradt a szüleivel és a három kislányával. Dolgozott a vasúton, dolgozott az erdőn, védte a veteményest a vadaktól, a kislányokat a fagytól és a félelemtől. Ha kellett végigjárta az erdei utat hókotróval, hogy a gyerekek odaérjenek az iskolába.

Közben meghaltak a szülők, egyedül maradt a lányokkal, csak a kápolna üvegtáblája mögül szentelt aprócska figyelmet az édesapára valaki, aki szintén a gyermekére vigyázott egy örökös, szoborszerű mozdulatba merevedve.

Ülünk az udvaron, fönt az erdő mélyén, a fák alatt jó ízű batul almák heverésznek sárga mosolygással, Csibész a házőrző megnyugodva bámulja a gazdáját, miközben hat macska fölényeskedik az asztal körül. Arcoskodnak, hiszen szabadok, ők nincsenek kikötve. Az asztalon őzlábgombák és vargányák várják sorsukat, Gyula bácsi szelíden mosolyog, látom szemében az elégedettséget, amint belekóstol majd a vargányalevesbe, megforgatja szájában a napokig szárított vargánya darabokat, s közben átjárja a szobát a kirántott őzlábkalapok felséges illata. Megtudjuk, hogy még eladásra is jut az erdei csemegéből, amit kis túlzással néhol szinte kaszálni lehet az erdőben. Máriaújfalura viszik a királyi vargányát eladni.

Odébb összegyűjtve némi Elvira szőlő púposkodik, műanyag hordókba gyűjtve, a végtermék szelídít majd valamicskét a hosszú téli estéken. Bár úgy fest, Gyula bácsi nem szokott unatkozni, igaz villany nincs a házban, de akkumlátorok segítségével tud világítani, sőt a Silva típusú miniatűr televíziós készülék, mintegy házhoz hozza a világot, kérdés, hogy érdemes-e? Mindenestre némi fogalmat alkothatunk az akkumlátorok tartósságáról, a legutóbbi labdarúgó világbajnokságot például egy aksival nézte végig Gyula bácsi, nyerünk bepillantást a kulisszatitkokba.

Nem tudom miért sejt az ember egy ilyen erdei magányban nyomorúságot és fájdalmat, s miért lepődik meg a derűn, ami a ház urának halk, szelíd szavaiból árad. Talán ott van a kulcs, amit a konyhában, az égő gyertya és a bekapcsolt kis tévé fényében mond csendesen: Soha nem szabad elcsüggedni . Lehet, hogy ennyi a titok.

Mindenesetre hiába keressük a magány rozsdaszagú hangulatát a kis erdei ház körül. Nincs olyan nap, hogy Ibolya, Judit és Gyöngyi, vagyis a lányok közül valaki ne látogatná meg Gyula bácsit. Akkor talán mégsem hibázta el az életét az édesapa. Hoznak valamit a boltból, kimennek együtt az erdőre, ellenőrizni, hogy hány vargánya vágta magát vigyázba az előző éjszaka. Máskor Gyula bácsi kerekedik föl, lemegy a faluba, bevásárol, megiszik valamit a kocsmában, megnézi az unokákat (öt unoka keresheti izgatottan a titkos ösvényeket a Rábel-kápolna környékén), talán többet nem is akar az élettől.

Ma már mindenféle útikönyvek és internetes oldalak is jelzik a Rábel-kápolnát. Néha idegenek jönnek, megállnak, csendesen nézik Máriát a kisgyermekkel. Odébb, a ház udvarán Csibész éppen a másik oldalára fordul, a csipás kiscicák közül a legkisebb nagyot ásít. Gyula bácsi a zsebkésével vékony szeletekre vág egy vargányát. Közben mosolyog. A közelben megnyugtatóan áll a kápolna, és a lányok közül is hamarosan jön valaki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!