Pál Feri atya arról, hogyan ne herdáljuk el az életet

Az 1549-es amerikai járat szerencsétlenségét mindenki túlélte, a szárnyon keresztül mentették ki az embereket. Az első sorban ülő Ric Elias is túlélte, de a zuhanás őt egy másik életbe vitte. A becsapódásra való "felkészülés" idejében született gondolatait ugyanis ő nem fecsérelte el, hanem arra a tapasztalatra alapozta továbbiakat. Nem lépte át a sorsfordító élményt, hanem - kibontva a tapasztalatot - feltette rá az életét. Mit gondolt Ric Elias abban a pár percben, ami megváltoztatta? Megértette, hogy ha van otthon egy palack vörösbor és egy jó partner, akkor a bort meg kell nyitni és meginni. Nem érdemes jobbra várni, mert itt az alkalom. Nem tudjuk, lesz-e következő. (Itt jó a társaság, van itt egy kóla - jó itt, igyunk - mókázott Pál Feri atya, és meghúzta az üveget. - Nem kell halogatni az ivást, és a körbenézést. Jó itt. ) A második fontos dolog, amire Ric Elias rádöbbent, hogy addig az életét olyasmire herdálta, ami nem számít. Azok helyett, akik számítanak.

A harmadik, amit Ric Elias elmesél: visszanézek, és azóta nem vitatkozom a feleségemmel. Már nem annyira fontos, hogy igazam legyen. Te sokkal fontosabb vagy annál, mint hogy igazam legyen. Lett egy élményem közben: a halál nem félelmetes. Viszont szomorú lettem. Fájdalom, hogy nem fogom látni a fiamat felnőni, látni, hogy megházasodik, hogy unokáim születnek. Miért is érdemes élni? Szeretnék jó apa lenni. Ez volt az egyszerű válasz.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Az 1549-es amerikai járat szerencsétlenségét mindenki túlélte, a szárnyon keresztül mentették ki az embereket. Az első sorban ülő Ric Elias is túlélte, de a zuhanás őt egy másik életbe vitte. A becsapódásra való "felkészülés" idejében született gondolatait ugyanis ő nem fecsérelte el, hanem arra a tapasztalatra alapozta továbbiakat. Nem lépte át a sorsfordító élményt, hanem - kibontva a tapasztalatot - feltette rá az életét. Mit gondolt Ric Elias abban a pár percben, ami megváltoztatta? Megértette, hogy ha van otthon egy palack vörösbor és egy jó partner, akkor a bort meg kell nyitni és meginni. Nem érdemes jobbra várni, mert itt az alkalom. Nem tudjuk, lesz-e következő. (Itt jó a társaság, van itt egy kóla - jó itt, igyunk - mókázott Pál Feri atya, és meghúzta az üveget. - Nem kell halogatni az ivást, és a körbenézést. Jó itt. ) A második fontos dolog, amire Ric Elias rádöbbent, hogy addig az életét olyasmire herdálta, ami nem számít. Azok helyett, akik számítanak.

A harmadik, amit Ric Elias elmesél: visszanézek, és azóta nem vitatkozom a feleségemmel. Már nem annyira fontos, hogy igazam legyen. Te sokkal fontosabb vagy annál, mint hogy igazam legyen. Lett egy élményem közben: a halál nem félelmetes. Viszont szomorú lettem. Fájdalom, hogy nem fogom látni a fiamat felnőni, látni, hogy megházasodik, hogy unokáim születnek. Miért is érdemes élni? Szeretnék jó apa lenni. Ez volt az egyszerű válasz.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

A harmadik, amit Ric Elias elmesél: visszanézek, és azóta nem vitatkozom a feleségemmel. Már nem annyira fontos, hogy igazam legyen. Te sokkal fontosabb vagy annál, mint hogy igazam legyen. Lett egy élményem közben: a halál nem félelmetes. Viszont szomorú lettem. Fájdalom, hogy nem fogom látni a fiamat felnőni, látni, hogy megházasodik, hogy unokáim születnek. Miért is érdemes élni? Szeretnék jó apa lenni. Ez volt az egyszerű válasz.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

A harmadik, amit Ric Elias elmesél: visszanézek, és azóta nem vitatkozom a feleségemmel. Már nem annyira fontos, hogy igazam legyen. Te sokkal fontosabb vagy annál, mint hogy igazam legyen. Lett egy élményem közben: a halál nem félelmetes. Viszont szomorú lettem. Fájdalom, hogy nem fogom látni a fiamat felnőni, látni, hogy megházasodik, hogy unokáim születnek. Miért is érdemes élni? Szeretnék jó apa lenni. Ez volt az egyszerű válasz.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Mindannyiunknak vannak sorsfordító élményei, de - a kutatások szerint - tízből ketten élik tovább az életüket a tapasztalataik alapján. Nyolcnál az élmény csak emlék marad. Kell egy élmény - az majd jól átforgat engem? - dobta fel a labdát Pál Feri atya.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Az előadás egy másik témaköre az volt: boldognak lenni, és boldognak érezni magunkat nem ugyanaz. A kutatások szerint a házaspárok akkor érzik magukat legboldogtalanabbnak, amikor öt év alatti vagy kamasz gyerekeik vannak. De ha megkérdezik tőlük, mennyire lennének boldogok a gyerekeik nélkül, rögtön tudják a választ. Semennyire. A gyerekeikkel boldogok. Ugyanígy meg kell tudni különböztetni magunkban a tapasztaló és a visszaemlékező ént. Hogy emlékszem a múltamra a tapasztaltak alapján? A múlt pozitív része-e a sorsomnak? Észre tudom-e venni a múltamban a pozitív fordulatokat? Rajtam múlik, hogy élvezem-e a fordulatokat, az életem csúcspontjait. Az az ember is lehet boldog, akinek 90 százalék negatív élettapasztalata van, és csak tíz százalék pozitív, ha a tíz százalékra építi az életét. És az az ember is lehet boldogtalan, akinek 90 százalék pozitív élettapasztalata van, és csak tíz százalék negatív, ha a tíz százalék negatívra épít.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Ha nem volnék pap, választhatnék valakit magamnak - mondta huncutul Pál Feri atya, bevezetvén azt a gondolatkört, hogy választásainkban kifejezzük magunkat. Azt hisszük, választásainkkal egyre boldogabbak leszünk. Nem így van. Mióta egyre nagyobb választási szabadságunk van, és egyre jobban élünk, egyre rosszabbul vagyunk. Mire eljutunk a választásig, mennyi mindenről kell lemondanunk. Ez veszteség. Egy nőt választottam, 3,5 milliárd nőt bebuktam. Feri, ez normális gondolat? - kérdezik. Jön egy másik is: elvettem ezt a nőt. Nagy árat fizettem érte. Ha ekkora árat fizettem érte, akkor legyen tökéletes. Ha nem tökéletes, kudarcélményem van: hogy tudtam ezt így elrontani? Hogy nyúlhattam ennyire mellé? Akkor nem ő az igazi? Megyek, megkeresem az igazit... A választás szabadsága nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesz minket. A kutatók szerint a boldogság kulcsa: az alacsony elvárás. Van egy naivitásunk a választásainkkal kapcsolatban: azt hisszük boldogítanak minket, pedig nem. A kutatások szerint azok boldogabbak, akiknek nem volt választási lehetőségük. A sors egy önismereti háttérben tud megjelenni. A külső környezeti tényezők és örökletes tulajdonságok nyamvadt tíz százalékban befolyásolják, hogy boldogok vagyunk-e. Rajtunk múlik.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Végül desszertnek egy kis párkapcsolati kommunikációs tréning jött a színpadról. Az alaptanácstalanság a következő: "Nem inni, nem verni, nem veszekedni, nem kritizálni, nem bántani, de akkor mit csinálni???"  Nevetünk. Tényleg, mit? Ha a pár kommunikációjában megjelenik a pozitív elem, hosszú távon együtt maradnak. Azok válnak el, akik minősítgetik egymást. Pál Feri atya példájában hazamegy a férj azzal: Fizetésemelést kaptam. A feleség négyféleképpen reagál: "Hogy volt? Ki mondta meg? Mennyi? Gyere, pezsgőt bontunk!" - ez az aktív, konstruktív válasz. "Jaj, de örülök, megérdemelted. A mai világban..."  "Ez a férfi-öröm lohasztó, passzív konstruktív válasz. Csak most?! Erre mért kellett ennyit várni? Ez az aktív-destruktív reakció. A vacsi is kész van." Ez a passzív, destruktív válasz. Az egyes típusú pár hosszú távon 97 százalékos elégedettséggel él egymással.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Szívből kívánom nektek - mondta Pál Feri atya -, amin nem múlik, fütyüljetek rá, amin múlik, azt tudjuk megcsinálni. Hogy hogyan? Jó gyakorlat: elevenen őrizni magunkban néhány pozitív sorsfordító élményt, s azt, benne milyennek látom magamat. Különböztessük meg, mi hiányzik, és mire van szükségem. A feleségemre meg a gyerekeimre szükségem van. Ha ők megvannak, még sok minden hiányozni fog... (Nem baj.)

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.

Nagyböjt idejére azt a gondolatot adta útravalóul Pál Feri atya: foglalkozzunk azzal, hogyan tudjuk elcsábítani egymást a jóra. Ez sokkal izgalmasabb feladvány, mint a rosszal, a kísértéssel harcolni.