Hétvége

2016.11.18. 15:02

Simaságon ringott a genetika bölcsője?

A Simaháza és Felsőság egyesítésével létrejött Simaság település felsősági részén álló barokk kastélyt a 18. század közepén a birtokszerző Festetics Pál építtette. Itt vannak a genetika kezdetei?

Feiszt György

A copf stíluselemekkel készült emeletráépítést és az U alakú földszintes szárnyakat a művészettörténeti kutatás szerint Hefele Menyhért tervei alapján, a 18-19. század fordulóján hozták tető alá. A kastélyhomlokzat az eklektikus stíluselemeket, a kerek ablakokat és új tetőzetet már az Eörsi Balogh család 20. század elején végeztetett átalakítása során kapta. A szobák empire stílusú kályhái is ekkor kerültek a helyükre. Festetics Pál felsősági uradalmát 1782-ben két fia, György és Imre örökölte.

Fotó: Unger Tamás

A Festetics György által alapított Georgikonnak, Európa egyik első mezőgazdasági főiskolájának jelmondata így szól: „Úgy élj és cselekedj, hogy a becsületünk őrzője légy.” 1817-től Keszthelyen voltak a Helikon irodalmi ünnepségek. A Festeticsek hírnevét nemcsak György, hanem az 1764-ben Felsőságon született Imre nevű öccse is öregbítette, aki szintén sokat tett a hazai tudományos élet fejlesztéséért. Felsősági juhtenyészetében tudományos kutatásokat folytatott, amelyek jelentőségét csak a közelmúltban fedezték fel. Tanulmányában Festetics Imre használta először a „természet genetikai törvényei” kifejezést.

Bár a genetika történetének kezdetét a tudomány 1865-re teszi, nem kétséges, hogy a Kőszegen 83 évesen elhunyt Festetics Imre volt  Gregor  Mendel egyik előfutára, mivel Darwinhoz hasonlóan ő is úgy gondolta, hogy „a szaporodáskor a szülők tulajdonságai az ivarsejtjek parányi részecskéivel, a gemmulákkal jutnak az utódokba”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!