Sok ferrumos Bokor összehajol

A kezdettől Török Gábor művészeti vezetésével működő Ferrum Színházi Társulásnak akkor kellett új nyári táborhely után néznie, amikor az MMIK állami kézbe vételével bezárt a velemi alkotóház. Hosszú-hosszú hagyomány szakadt meg így, egyúttal talán még régebbre vezető baráti-szakmai kapcsolatok éledtek föl, váltak újra szorosabbá. A közösségépítő, évad-előkészítő Ferrum-tábornak harmadik éve helyet adó vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központot vezető Gergye Rezső például a Ferrum alapítótagjai közé tartozik, úgyhogy amikor az igazgató úr is benéz a próbára, gyorsan fölidéződnek a régi emlékek: a vaskeménységéhez, keserédes hangvételéhez és avantgárd szemléletéhez kitartóan ragaszkodó Ferrum előzményeihez is elvezető szombathelyi Kisfaludy utcától a sportházon át az új típusú nehézségekkel megrakott jelenkorig. De Gergye Rezső azon van, hogy mindig az aktuális kihívásokra keressen választ. „A Ferrummal rezonálunk egymásra”, mondja, ráadásul a praktikumra és a kölcsönös előnyökre-elégedettségre alapozva könnyen dűlőre jutottak az együttműködés részleteit illetően is. A Hegyháti Napokat követő csöndes hét (amikor a kulturális központ fölkészül az induló őszi szezonra) a lehető legalkalmasabb időszak a szokásos Ferrum-táborozásra. Török Gábor és csapata tehát a héten ismét bevette magát a minden jóval fölszerelt vasvári színházterembe, és nem lehet mondani, hogy túl gyakran kidugják onnan az orrukat. (A hátsó traktus felől közelítjük meg az épületet, és megint muszáj megállapítani, hogy a Nagy Gáspár Kulturális Központ építészeti megoldásaiban is milyen gyönyörűen illeszkedik a környezetébe.)

Szóval: benn a színházteremben intenzív munka zajlik. A jubileumi Örkény-bemutató „előmunkálatai” persze már korábban megkezdődtek. Amikor megérkezünk, „valahol a második felvonás közepén” tart a társulat, Török Gábor szerint nem ez a rész a legizgalmasabb, a hallottaktól mégis elakad a lélegzetünk. A színpadon két Bokor: Sövény László és Horváth Dániel, aztán belép egy harmadik Bokor, Taródi Dávid is. Bizonyos Bokor Péter szerepében áll elő azzal a megállapítással, hogy: „Mi a vasút? Ha lényegét nézzük, bátran mondhatjuk, hogy a vasút megszervezett rohanás.” Az elismerő reakciók után még azt is hozzáteszi (figyelem!): „Csakhogy a rohanás megszervezése, kiváltképp korunkban, amikor minden felgyorsul, olyan helyzeteket hoz létre, amiket az ember, még a legkiválóbb koponya sem képes önerejéből áttekinteni.” Örkény István tudott valamit. Vérrokonok című, ritkán játszott darabja az „önvizsgálat két részben” műfaji megjelölést kapta; Török Gábor pedig egyrészt rendezője, másrészt dramaturgja a késő ősszel esedékes jubileumi Ferrum-bemutatónak. A premier helyszíne még kétséges, ma már megfelelő játékteret találni sem egyszerű: (szinte) minden pénzkérdés.

De ezen a ponton inkább örüljünk annak, hogy a Ferrum 40 éve töretlenül létezik, csak a keretek változnak. A tagság persze időről időre cserélődik (volt szükség nagyobb vérátömlesztésre is), de a társulat jelen valójában stabil. És létezik a jótékony folytonosság: a „régiek” közül, ugye, itt van az ősferrumos Sövény László, aztán játszik Németh Gabriella; de már Pintér Viktória, Márczi Renáta vagy Horváth Dániel is „régi ferrumosnak” számít. Az újabbak között a színpadnak általában nehezebben megnyerhető fiúk: Dénes Erik, Laczó Bence, Wilkins András. Mindehhez a Ferrumot működtető egyesület elnöke a hajdani Ferrum-tag Meskó Krisztián. A komolyan vett amatőr színjátszáshoz szenvedély kell, és még így sem egyszerű a tanulással, munkával szinkronba hozni. Egyre nehezebb. Hogy mégis lehet, élő példa a Ferrum. Ehhez persze kellenek a „rezonáló” partnerek. Apropó, rezonálás: Gergye Rezső azt mondja, szívesen látná Vasváron akár a „velemistúdiósokat”, ha így alakult. Mert közösen ki lehet találni valamit. Addig is: a tábori próba folytatódik. Az Örkény-előadásban Sövény László, Horváth Dániel, Németh Gabriella, Taródi Dávid, Márczi Renáta, Pintér Viktória, valamint váltott szereposztásban Csillag Tímea, Molnár Petra, Vitkó Vivien lép színre. A Vérrokonok az ajánlás szerint azokról és azoknak szól, „akik hisznek valamiben”. Valamikor a vasút feltalálása után.