Hétvége

2010.10.02. 12:25

Sosem hallott történetek Törőcsik Mariról

A legjobb női főszereplő díját kapta Törőcsik Mari - Kerekes Évával megosztva - a Színházi Kritikusok Cége tagjainak szavazatai alapján. A Velemben élő művésznő hamarosan betölti hetvenötödik születésnapját. Írásunk előzetes tisztelgés is.

Szenkovits Péter

 

A magát már régóta veleminek valló művésznő ősszel - november huszonharmadikán - tölti be hetvenötödik születésnapját. Egészen bizonyos, hogy valamennyi média méltatja majd zsenialitását. A Vas Népe a legelsők között kíván tisztelegni földink, Törőcsik Mari előtt.

Tavaly decemberben ugyanezeken a hasábokon az Anatolij Vasziljev rendezte Naphosszat a fákon című - Marguerite Duras (1914-1996) írta - produkcióban nyújtott teljesítményét így méltattuk: Olyan személyiséget teremtett, aki a kimondott szavakon, a látható gesztusokon túl - persze azok segítségével is - új dimenziókba helyezi felfogásunkat, nézetünket, érzeteinket saját gyerekkorunkról, ifjúkorunkról, eddigi téblábolásainkról. Szülői voltunkról, felelősségünkről is.

Most pedig ugorjunk el a Heves megyei Pélyre, ahol az egykori barátok idézték meg lapunknak a gyermek Törőcsik Marit. Várkonyi Rózsi (Tolnai Gézáné) iskolatárs így mesélt: Első osztályosok voltunk. Már javában benne jártunk a tanévben, amikor, azt hiszem, az édesanyja behozta Mariannt (aki még csak novemberben lett volna hatéves) az osztályba azzal: Unja magát otthon, mivel nincsenek játszó haverjai. Hogyha úgy néha eszébe jut, hogy eljönne az iskolába, akkor eljöhet-e?. Tehát nem íratja be, csak úgy bejön, hogy teljen rajta az idő. Eljött első nap, aztán mindennap, úgyhogy ugyanolyan bizonyítványt kapott, mint mink. Én mellém ültette a nagyságos asszony, és negyedikes korunkig mindig egymás mellett ültünk. Nagyon szerettem. Sokszor kicseréltük egymással a tízórainkat, ő ette az enyémet, én meg az övét.

Volt egy fiú az osztályban, aki vigyázó volt, akkoriban még olyan is kellett, akinek az volt a mániája, hogy körmösöket adott azoknak, akik rosszalkodtak , elevenítette föl a szintén osztálytárs, Kácsor Vera (Rab Istvánné). Ugye, mink azt hittük, hogy nekünk mindent lehet. Egyszer odaállított engem is, Mariannt is, adta a körmöst. Mi meg azt mondtuk, hogy bepanaszoljuk az igazgató úrnak, aki a Mariann édesapja volt. De bezzeg utána Mariannal megbeszéltük, hogy nem lesz helyes, ha elmondjuk, mert jogos volt a körmös. Arra is emlékszem, amikor a Nyilas Misit játszotta, a Jucóka néni, az édesanyja tanította be az előadást.

Később azt nyilatkozta többször is, hogy ő nem volt szép sose. De nagyon szép volt! , szögezte le Kácsor Vera. Volt náluk otthon egy babaszoba, egy része üzlet volt, oda lehetett menni bevásárolni játékból. A szalonjukban volt egy hatalmas zongora, akik ott voltunk, mind klimpíroztunk. Nagyon szerettünk az anyukájának a ruháiba öltözgetni, magas sarkú cipő... Minden meg volt engedve. Szombaton vagy vasárnap pedig, amikor a szülei elmentek vendégségbe, akkor aztán elszabadult a pokol. Akkor mindent csináltunk. Ott volt Sós Irén, Sós Juckó, Olcsai Jóska és Klára, az öcsém, a két Törőcsik-lány. Nagyon szerettünk játszani. A közös élményeket ugyanúgy nem lehet elfelejteni, ahogyan Marit sem. Annyi sok jó emlék van róla.

 


Törőcsik Mari arról is beszélt: Egy katona hozta a hírt apám bajtársától, hogy édesapánk meghalt. Anyámnak gyönyörű, vörös haja volt, ami aztán csomókban hullt ki. Nem kopaszodott meg, csak erősen hullott a haja. Amikor később visszanőtt, sokkal világosabb vörös lett. Nem hitte el, hogy meghalt az apám. Megfogadta, hogy amíg haza nem jön, nem gyújt rá.

Karácsony előtt takarítottuk a templomot. Mivel kicsi voltam és könnyű, álltam az oltáron, mostam le. Valaki futott be, hogy jön az igazgató úr! Leugrottam és rohantam... Anyám kis kosárkát hordott a karján, állandóan napraforgómagot pattogtatott a cigaretta helyett. Egyik karján Melinda húgom, másik karján a kosár. Ott állt, mi meg futottunk apám elé... Amikor aztán apám cigarettával kínálta, azt mondta, soha többé nem mer rágyújtani. Nem is gyújtott rá, pedig erős dohányos volt.

Szülőhelye 2005-ben fogadta díszpolgárává. Akkor Kalmár Mária pélyi polgármester ekképpen fogalmazott: Nagyon büszkék vagyunk rá! Hiába került el innen régen, s hiába tartja Velemet második szülőfalujának, soha nem tagadta meg Pélyt... Egyszerű és természetes mindenkivel. Amikor haza-hazajön, mindenkihez, fiatalokhoz, idősekhez is van egy-két kedves szava. A szülőföld megmaradt a lelkében, ragaszkodik hozzá. Csodálatos dolog, hogy itt született, s bejárta azt a nagy utat, amire csak a kivételezettek képesek. Kovaly Tivadar iskolaigazgató: ...nem a nagy színésznő jön ide, bár mi őt tartjuk a legnagyobbnak, hanem Törőcsik Mari, aki innen indult, és szívesen, örömmel jön haza. S mi mindig szíves-örömest látjuk .

Újabb ugrás időben és térben: Velem. Horváth Miklós polgármester: - Ő szerves része a falunak, mindenki szereti, tiszteli. A párom a patikában dolgozik, szinte napi kapcsolatban vagyunk vele és Maár Gyulával. Marika egyszer-kétszer bejön a polgármesteri hivatalba is, érdeklődik, mi a teendője, mit kell befizetni. Velemben ő egy jelenség, nem csak művésznő, hanem  a Marika. Sok jó barátja van. Nagyon fontos a jelenléte, ugyanakkor mégis szinte észrevétlen tud maradni .

Együtt nőttek föl a gyerekeink, barátkoztak. Sokszor átszalad hozzám Marika, kisegítjük egymást, mint háziasszonyok , mesélte Stipsics Lászlóné, Klárika boltos. Nem nagy színésznőként viselkedik, hanem szerényen. Kéri is, hogy őtet ne művésznőzzük, hanem Marikának szólítsuk. Olyan, mint a telekalász, lehajtja a fejét, nem úgy, mint az üres, amelyik fönnhordja... .

A most díjazott kaposvári alakítása kapcsán arról írtunk e hasábokon: Olyan dózist kapunk tőle, amely igazából a színház falain túl fejti ki (bennünk) a hatást. Nem csak az előadást cipeli a vállán, hanem bennünket is képes - remélhetőleg minél többünket - fölrázni. Nem tudom, honnan van benne ez a kiapadhatatlan erő. Olyan, akár egy óriási teljesítményű atomreaktor.

Szeretettel kívánjuk (persze meglehetősen önző módon is), hogy nagyon-nagyon sokáig maradjon, maradhasson ilyen!

Törőcsik Mari újabb elismerést kapott néhány nappal ezelőtt. A díj és a közelgő születésnapja kapcsán azt is fölidézzük, hogy szülőhelyén, a Heves megyei Pélyen miképpen vélekedtek róla: „Csodálatos dolog, hogy itt született, s bejárta azt a nagy utat, amire csak a kivételezettek képesek”. „Nem a nagy színésznő jön ide, bár mi őt tartjuk a legnagyobbnak, hanem Törőcsik Mari, aki innen indult, és szívesen, örömmel jön haza. S mi mindig szíves-örömest látjuk”. Velemben, ahol harminchét éve él, így fogalmaztak: „Nem nagy színésznőként viselkedik, hanem szerényen. Kéri is, hogy ´őtet´ ne művésznőzzük, hanem Marikának szólítsuk...”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!