Hétvége

2015.10.10. 09:50

Staféta Bozsodi Lóránttal

Mennyire becsülik meg hazánkban a klasszikus zenészeket? – kérdezte Horváth Zoltán hangszerkészítő Bozsodi Lóránt hegedűművészt.

Bajdó Bettina

Fotó: Bozsodi Lóránt

- Ezt akérdést kétfelől is meg lehet közelíteni. Egyrészt erkölcsi, másrészt anyagi oldalról. Erkölcsileg teljesen megbecsültek a klasszikus zenészek, teljes a támogatottságunk és az elismerésünk is. Anyagi oldalról viszont már teljesen más a kép. A nyugat-európai színvonalhoz képest sokkal kevesebbet keresünk, remélem, hogy ez a jövőben változni fog.

A szüleim is zenészek voltak, ezért sosem volt kérdés bennem, hogy milyen pályát választok majd. Akkoriban elismert pálya volt, kiszámítható jövőképpel. Mostanra azonban némileg változtak a dolgok. Én azonban érzékelek pozitív elmozdulást is, pár éve beindult egyfajta megújulás. Sok programunk van, nemrég például időseknek játszottunk, telt ház előtt. A fiatalokat is próbáljuk becsalogatni, olyan koncerteket összeállítani, amelyek őket is megérintik. Ilyen például a filmzenei programunk.

Varga Ibolyát, az Isis Galéria vezetőjét kérdezem arról, hogy mi pontosan a küldetése ma egy galériának!

A staféta következő vendége:

Varga Ibolya


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!