Hétvége

2015.03.01. 18:40

Staféta Máriás Zsolttal

Mióta foglalkozik zeneszerzéssel? - kérdezte múlt héten dr. Simon fogorvos Máriás Zsolt zongoraművésztől.

Bajdó Bettina

Hétévesen kaptam az első zongoraleckéimet. Gyakorlás közben „láttam” a kis Mozartot, aki gyertyafény mellet a játék gyermeki szenvedélyével papírra veti zseniális kompozícióit. Így az első ihlet után én is írtam egy menüettet. Húsz évi „kihagyás” után aztán jött az újabb lehetőség: a grázi zenei Stúdium éveiben kaptam az első zeneszerzői megbízást egy helyi kamaraszínháztól, melyben németnyelvű dalszövegekre írtam „egy kis éji” zenés játékot.

 

2010-től pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház számára írok színpadi zenéket, nagyon megtisztelő ez számomra. A legfrissebb alkotói munkám: Tasnádi István „Közellenség” című darabjához szereztem dalokat, valamint kísérőzenét is.

Kovács Róbertet, Savaria Szimfonikus Zenekar kürtművészét kérdezném, hogy mit jelent a zenélés mellett számára a vitorlázó repülés!

A staféta következő vendége:

Kovács Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!