Hétvége

2007.03.19. 03:23

Szabadtéri keresztút vértanúk emlékére

Keresztút Mindszenty József bíborossal és Brenner János káplánnal - ez áll a magyarlaki hegyre vezető út mentén felállított keresztút első tábláján. ...

Jordán Tamás

Mindketten szűkebb pátriánkból származnak, papi szolgálatukat közöttünk látták el. Az idősebbek még ma is szívesen beszélnek korabeli közös emlékeikről. A bukott rezsim által a főpapnak okozott testi és lelki szenvedések és a rábakethelyi káplán brutális meggyilkolása ma már távolinak tűnik. Mégis bátran kérhetjük a bíboros úr közbenjárását nemzetünk, a káplán úrét pedig a szűkebb keresztény közösség, plébánia lelki megújulásáért. Ezzel a leki útravalóval állíttatta a keresztút stációit Horváth Zoltán magyarlaki lakos 2006 nyarán.

Az elmúlt év legnagyobb munkálatai a templom teljes rendbetételére összpontosultak. A több hónapos munka eredményeként teljesen megújult a templom tetőzete, cserepezése, új külső színezést kaptak falai, a korábbi bádoglemezeket míves réz váltotta fel. Az új templomot az új megyés püspök áldotta és szentelte meg egy vasárnapi szentmise alkalmából. Dr. Veres András püspök és Rimfel Ferenc plébános ez alkalommal áldotta meg - az országban is ritkaságszámba menő - szabadtéri keresztutat is. A stációk képeit Mesics Imre helyi fafaragó véste fába; a képek tölgyfából, az azokat tartó keresztek pedig akácfából készültek. Az esőtől, hótól keskeny rézfedél védi a képeket.

A stációk felállításában szívesen segédkeztek magyarlaki barátai is, de a munka oroszlánrészét s a szervezés nehézségeit egyedül kellett Zoli bácsinak vinnie. Említésre méltó emellett a mindenben korrekt partnernek bizonyuló önkormányzat és a hegyközség is, melyek lehetővé tették, munkájukkal segítették, hogy az avatásra a hegyre vezető út is megszépülhetett.

A stáció állíttatója arra biztatja az egyházmegye híveit, hogy a Brenner János-emlékévben minél több zarándok keresse fel és járja végig ezt a keresztutat. Miután elzarándokoltak Rábakethelyre, János atya első és egyben utolsó állomáshelyére, majd imádkoztak papi hivatásokért is a gyilkosság helyszínén emelt Jó Pásztor kápolnában Zsidán, mondjanak egy fohászt a kethelyi plébániához tartozó filiák - Farkasfa, Máriaújfalu és Magyarlak - templomaiban is, ahol János atya valaha szentmiséit bemutatta, ahol szentbeszédeit elmondta, ahol mai öregeinket hittanra tanította. Majd jöjjenek el, és járják végig a magyarlaki keresztutat is. Mind országunknak, mind szűkebb közösségeinknek szükségük van ezekre az együtt-imádkozásokra, de különösen jó alkalom lehet ez a megváltásunk közelgő ünnepére való felkészülés egyik állomásaként.

Az emlékév alkalmából az egyházmegye két fiatal papja, Horváth István Sándor és Bodorkós Imre atyák a Keresztúti Elmélkedések sorozatba illeszkedően 2007 nagyböjtjére elkészítették azt az interneten is elérhető imafüzetet, amely a magyarlaki keresztút 14 stációjának képét ábrázolja az elmélkedések és imádságok mellett. Olvasható és letölthető különféle formátumban a www.brennerjanos.hu oldalról.

A keresztút helyszíne, Magyarlak, közúton Szentgotthárd és Csörötnek felől közelíthető meg. A szabadtéri keresztút a település közepén álló templom mellett a hegyre - a temető felé - vezető út mentén található meg. A helyi hívek az oda látogató zarándokoknak azt tanácsolják, hogy idősebbek vagy mozgássérültek kis segítséget vegyenek igénybe, a körülbelül 500 méter hosszú keresztút nagy része ugyanis emelkedőből áll a domboldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!