Száz éve zajlott a limanowai csata, amelyben a híres 11-es huszárok is győztek az oroszok ellen

100 éve, 1914. november 28-a és december 18-a között a limanowai csatában az osztrák-magyar csapatok megállították és a Dunajec folyó mögé szorították vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat. Ez a csata a gyalogosan küzdő osztrák-magyar lovasság legmaradandóbb emlékű fegyverténye volt.

– A harcok az orosz VIII. hadtest támadásával kezdődtek – magyarázza a kőszegszerdahelyi Drenovácz István, aki több mint tíz éve hagyományőrző huszár, és birtokosa a 11-es huszárokról kiadott könyveknek. – Ennek a hadtestnek az északi szárnya Smekal altábornagy csoportját támadta. Ebben a 6. lovas hadosztály kötelékében harcolt a 11. huszárezred is.

December 8-án a Laskowa-tól délre levő magaslaton voltak állásban, ahonnan délután a Jaworzna-tól keletre levő magaslatra tolódtak el. Itt harcoltak december 9-én. A következő napon felváltották őket, de 11-én újra az előbbi állásba vonultak.

Drenovácz István több mint tíz éve huszár, relikviákat is gyűjt. Fotó: Némethy Mária

A harc december 11-én a hajnali és reggeli órákban érte el tetőpontját. Az állásokból előözönlő oroszokat pusztító erejű ellentámadással szorították ki a huszárok. Kergették őket, míg csak az orosz tartalék állásaiból tüzet nem kaptak. Szurony nem lévén, maradt a puskatus, néhányan csákány és balta után nyúltak. Lejegyezték, hogy Bauer Gyula huszárfőhadnagy hosszú nyelű ásót forgatott a legnagyobb orosz tumultusban. A támadást Muhr Ottmár, a 9. lovasezred ezredese vezette, aki a csata során hősi halált halt. Ez az önfeláldozó kitartás tette lehetővé, hogy a később érkező monarchiás alakulatok harapófogó hadművelettel megakadályozzák, hogy az orosz főerő Európa felé vonuljon.

– A huszárok kiemelkedő hősiességről és bátorságról tettek tanúbizonyságot, amit a magyar történelem hasábjain arany betűkkel írtak be – mondja Drenovácz István.

Erről a hadtörténészek is így vélekednek.

A 11-es huszárezred háborús emlékkönyvében az áll: „Éjjel-nappal állásokban, a hólepte hegyekben harcolt ezredünk az oroszok minden áttörési szándékát meghiúsítva. Ezen völgy megtartásától függött a Limanowa-i csoport, s tágabb értelemben a Krakkó alatt küzdő hadsereg helyzete. Mert ha az oroszok a völgyet elfoglalják, oldalba és hátba támadhatják, s ezáltal visszavonulásra kényszeríthetik a Limanowa-i csoportot."

A Limanowánál született eredmény fordulópont volt az oroszok elleni háborúban. Megállt az orosz „gőzhenger", majd az egész vonalon lassan visszagördült. Ennek köszönhetően a Monarchia hadserege elegendő teret nyert, hogy fellélegezhessen, erőt gyűjtsön. A továbbiakban az oroszok – kimeríthetetlen ember- és anyagtartalékuk tudatában – újabb támadásokat intéztek, de ezek során elvesztették jól képzett tisztjeiket, akiket már nem tudtak pótolni. A németek szemében is sokat jelentett a Limanowánál elért győzelem, mivel azt az osztrák-magyar haderő a saját erejéből küzdötte ki.

Egy haditett leírásakor valahogy elsikkadnak az embert körülvevő körülmények, amelyek között helytálltak, megsebesültek, meghaltak.

A huszárok időnként borzasztó helyzetekbe kerültek az első világháború alatt. Elsáncolt gépfegyvereket és ágyukat kellett megrohamozniuk. Voltak olyan időszakok, hogy naponta 60 kilométert lovagoltak, néha éjjel is, emiatt teljesen kimerültek és harcképtelenné váltak. El sem tudom képzelni, hogyan éreznek azok a katonák, akik tudják: olyan parancsot kaptak, hogy 200 kilométernyire vonuljanak be Oroszországba anélkül, hogy gondoskodtak volna kellő fedezetükről.

És a lovaik... Sokszor még éjjel is rajtuk kellett, hogy maradjon a nyereg, mert olyan volt a hadihelyzet, hogy azonnal indulni kellett. Egy szemtanú naplójában leírta, mert látta: három lábon vánszorogtak, hátukon nagy, gennyes sebekkel. Az orvosok turkáltak bennük, fröccsent a vér, a genny, de az állatok egy hangot sem adtak, csak a szemükön látszott, hogy kínlódnak.

Hindenburg, a németek keleti parancsnoka azt üzente Conrad von Hötzendorfnak, az Osztrák Magyar Monarchia osztrák vezérkari főnökének: küldjön pár magyar hadtestet. Mire Conrad azt felelte: „Mind egyforma". Hindenburg viszontválasza sokat elárul az osztrák vezérkari főnökről: „Sajnálhatja, ha nem vette észre, hogy a magyarok a legjobbak."

A Limanowa melletti Jabloniec magaslaton található a 368. számú haditemető. Ott nyugszanak a hősi halált halt monarchiabeli, lengyel és orosz hősi halottak. A huszárok között ott nyugszik Muhr Ottomár ezredes és sok 11-es huszár is. A centenáriumra mintegy 15 millió forintból újították fel a temetőt. Megújult a kápolna, egyes síremlékek, továbbá a temető sétányának köveit és a már leomlóban lévő kőkerítést is helyreállították.

Végre ez is megtörtént.