Hétvége

2017.06.09. 14:03

Őrzik a múzeumi gondolatot Szombathelyen

Rendszeresen hallatnak magukról. Hol múltidéző túrára invitálja a felnőtteket, hol régésztáborba a gyerekeket a Vasi Múzeumbarát Egylet.

Tóth Kata

Jövő októberben lesz kereken húsz esztendeje, hogy az alakuló ülésüket tartották. Az alapszabályukban mívesen fogalmaznak: az egyesület azokat hivatott összefogni, akik „a helyi múzeumügy évszázados szellemi épületének továbbépítői kívánnak lenni". Civil szervezetként önkéntes alapon, a közjó javára munkálkodnak. És bár régiesen cseng a nevük, az 1998 óta töretlenül működő, majdnem 300 fős tagsággal, több szakosztállyal rendelkező Vasi Múzeumbarát Egylettől igencsak távol áll az ósdi, poros múzeumkép. Pezsgő, élő, átélhető, tapintható és interaktív - ezek az igazi jelzőik.

Tóth Kálmánnal, a Vasi Múzeumbarát Egylet titkárával beszélgettünk.A tagsága alapján lehet meghatározni egy egyesület, állítja a múzeumpedagógusként dolgozó Tóth Kálmán, akinek egyleti és munkahelyi tevékenysége egymástól szétválaszthatatlan. A múzeumbarátok, -bogarak és természetjárók száma jelenleg megközelíti a 300 főt, nemrég kilencen léptek be hozzájuk. A tagság és a széles érdeklődő közönség számára havi egy-két alkalommal szerveznek találkozásokat: előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, múzeumpedagógiai foglalkozásokat többnyire valamelyik múzeumi helyszínen, vagy az egylettel együttműködő társintézményekben: a Vas Megyei Levéltárban, a Berzsenyi könyvtárban.

Bajzik Zsolt egyesületi elnök és Tóth Kálmán titkár a hétfőn nyíló Szombathely Mindenkép(p)en tárlatot készítik elő a levéltárban
Fotó: Szendi Péter

Az utóbbival a Savaria szálló évfordulója kapcsán mélyült el a kapcsolatuk, amikor három éve a villámcsődületet szervezték. Ritkább az, hogy tagokat toboroznak, sokszor csak megy a hírük, mondja a titkár és két időszakot említ, amikor lökésszerűen növekedett a hozzájuk csatlakozók száma: először, amikor évekkel ezelőtt elkezdték a Gyűjtemények gyűjteménye programot - magángyűjtőkre és a kollekcióikra koncentrálva építettek fel egy sorozatot. Sok magángyűjtőt tudhatnak azóta a soraikban, akik egymással informális hálózatot alkotva ápolják a kapcsolatot, tárgyakat és információkat cserélnek.

Természetjárók

Másodjára öt éve, a természetjáró csoport alakulásakor kapcsolódtak be sokan - 80-90-en - az egylet életébe -, ők korábban a Haladás VSE természetjárói voltak. A tagokat baráti szálak kötik össze. Saját maguk szervezik a programjaikat: télen-nyáron kéthetente túráznak - legutóbb a pünkösd előtti szombaton a Bakonyba kirándultak. Ha valaki az elmúlt évben valamennyi egyleti túrát teljesítette volna, akkor összesen mintegy 2800 kilométer távolságot gyalogolt vagy kerékpározott volna, 37229 méter szintkülönbséget küzdve le múzeumbarát színekben.

Tájékozott, vizsgával rendelkező túravezetőik saját köreikből kerülnek ki. A szakosztály országos természetjáró találkozót is szervezett már, tagjai a túraútvonalak kialakításában, karbantartásában, túravezetésben, szervezésben közhasznú önkéntes munkával veszik ki a részüket.

A Családtörténetek című sorozat egyik vendége dr. Cholnoky Péter orvos, Szombathely díszpolgára volt. A Savaria múzeum dísztermében tartott beszélgetést Tanai Ibolya vezette Fotó: Tóth Kálmán

Bogarak

Ők a nagyjából 15 fős ifjúsági szekció. A „múzeumbogarak" kevésbé kártékony, sőt inkább felettébb hasznos kétlábú egyedei, akik kifejezetten kívánatos vendégek a múzeumban. Olykor besegítenek a muzeológusok munkájába, vagy felkészült vezetőként kalauzolják a látogatókat a kiállításokban. Nyaranta régésztáboroznak és kerékpártúráznak. Az első generációs „öregbogarak" közül ma már többen folytatnak felsőfokú tanulmányokat. - olvasható egy korábbi múzeumbarát egyleti bejegyzésben. Kritikus szemléletre, gondolkodásra nevelik őket a foglalkozásokon - Tóth Kálmánon kívül legtöbbször Varga Péter (Cserga), aki elsősorban régészeti foglalkozásokat tart nekik.

Múlt szombaton - arra emlékezve, hogy a szombathelyi villamosvasút 1897-ben, pont 120 éve, június 4-én indult el, úgy döntöttek, hogy a legkorábban megnyitott villamos pályaszakaszt, annak mind a kilenc megállóját végigjárják. Ezek a gyerekek más szemmel fognak a városra nézni, más lesz az életterükhöz való viszonyuk, ez a velük foglalkozók véleménye. A múzeumpedagógusok hisznek abban, hogy mindenkinek fel lehet kelteni az érdeklődését. Erre jó alkalom lehet egy régész- vagy egy honismereti tábor - ilyeneket is szerveznek minden nyáron - ahol nem csak „kapirgálnak" naphosszat a gyerekek, hanem kézműveskednek, játszanak, előadásokat hallgatnak. Nem kell, hogy mindegyikükből régész legyen, elég, ha az életük részévé válik a múlt iránti érdeklődés.

Versmondók

Az egyik Pável-emléktúrán figyelt fel Tóth Kálmán arra, milyen lelkesen szaval az egyik tagjuk, Szalai András. Szó szót követett, és a közeledő költészet napjára már műsor készült. Kiderült, hogy Orosz Sándor, a Bartók Béla Zeneiskola nyugalmazott igazgatója is szívesen túrázik velük - ő a tanítványaival zenei kíséretet, betéteket vállalt a tíz versmondó produkciója mellé. Később karácsonyra is szerveztek műsort. Tavaly pedig a Savaria Karneválon, a Civil Korzón is felléptek műsorral. A Vivace Kamarazenekar tagja a Savaria Múzeum könyvtárosa - ők szintén zenei kíséretet ajánlottak a versmondóknak. Ebből is látszik, mondja Tóth Kálmán, hogy erősödik az együttgondolkodás.

Épül a bronzkori gödörház a régésztáborban Fotó: Tóth Kálmán

Foglalkoztatás

Jelenleg 14 megváltozott munkaképességű munkavállalónak ad munkát négy órában, állami támogatásból a Vasi Múzeumbarát Egylet. Feladat-ellátási együttműködési megállapodást kötöttek a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeummal, amelynek tagintézményeiben dolgoznak ezek az emberek: a Smidt Múzeumban, a Szombathelyi Képtárban, a Vasi Skanzenben, integrált környezetben és a végzettségüknek megfelelő területeken, ami a személyiségfejlődésük és a megélhetésük szempontjából is lényeges. Van közöttük gondnok, könyvtáros, gyűjteménykezelő, kommunikációs munkatárs, művelődésszervező, tárlatvezetők - mindannyian nagyon értékes munkát végeznek.

Mindenkép(p)en

Kilenc éve kezdte el a Vasi Múzeumbarát Egylet a szombathelyi amatőr és műkedvelő fotográfusok 1899-1990 közti tevékenységének feltárását célzó programját. Nívós fényképészekre bukkantak, akik még elérhetőek voltak idős korukban, és rendelkezésre bocsátották az anyagaikat, köztük kitűnő minőségű, művészi fotókat. Helytörténeti gyűjtőktől is kaptak fotográfiákat, amelyek jeles szombathelyi történelmi pillanatokba engednek betekinteni. A Vas Megyei Levéltár kiállítótermében jövő hétfőn 17 órakor megnyíló tárlat ebből a közel kétezer darabos gyűjteményből ad tematikus válogatást. A múzeumbarátok honlapjának eseménynaptárában ez az izgalmasnak tűnő kiállításmegnyitó az időben legközelebbi program.

Távlatok

Közel húsz év után május közepén történt a legnagyobb változás az egyesület élén azzal, hogy három új tag került az elnökségbe. Az évi rendes és egyben tisztújító közgyűlésen Ambrus Lajost, aki a megalakulás évétől kezdve elnöke volt az egyletnek és tovább már nem tudta vállalni a megbízatást, tiszteletbeli taggá nevezték ki, és véglegessé vált az új vezetői névsor: Bajzik Zsolt levéltárost, történészt választották elnökké. Az elnökségi tagok Bodó Judit középiskolai tanár, dr. Kalocsai Péter történész és Szalainé Bodor Edit helyismereti könyvtáros lettek.

A múzeumbarátok pályázatok útján tudnak forrásokhoz jutni, társintézményekkel, civil szervezetekkel is pályázhatnak közösen. Máskülönben a város civil alapjából és tagdíjakból van bevételük. Épp, hogy eltartják magukat az események, meséli a titkár, de hozzáteszi: lelkes háttér támogatásuk van, be lehet vonni az embereket a szervezésbe, a programok előkészítésébe, önkéntes munkaként adják a szívüket, lelküket. Az pedig a pénznél néha fontosabb, hogy a tagok szellemi tőkéjükkel, energiájukkal, részvételükkel adnak támogatást.Keresik a kitörési pontokat és előre tekintenek.

Tisztában vannak vele: ahhoz, hogy még inkább be tudják vonni az embereket a közösség munkájába, oldott légkörű workshopokra, interaktivitásra van szükség, ez adja a legtöbbet a közösségnek. Az egyes szekciók irányait megtartanák, minél több fiatalt szeretnének megnyerni az egyletnek, törekednek majd a generációk közti párbeszéd erősítésére és hatékonyabb együttműködésre a hozzájuk hasonló társaságokkal - ezek a közeljövő céljai. És persze várják az új tagokat: a művészetet, a természetet szerető, a múzeumi gondolattal, a megőrzés, a megosztás fontosságával azonosulni tudó embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!