Weöres Sándor-konferencia előtt - A metaforák működése

A sorozatot szerkesztő Fűzfa Balázs mindenesetre sokat tesz azért, hogy lábra kapjon; azért is. Élményközpontú irodalomtanítás, a 12 legszebb magyar vers, a Nagy Versmondás – mind olyan fogalmak, amelyek jórészt Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens (NYME Savaria Egyetemi Központ) – sok más elismerése mellett 2011 óta az Érdemes tankönyvíró-díj birtokosa – révén kerültek be a köztudatba, váltak oktatási programmá és valóságos „mozgalommá”.

Valamennyi kezdeményezés abból a meggyőződésből fakad, hogy az irodalom „másként” ugyan, de a digitális korszakba is átmenthető: mert a létezésnek ez a „luxusa” alapvetően járul hozzá a világ, vagyis egymás és önmagunk pontos megértéséhez. Közlekedési mintákat kínál. Akik képesek eligazodni a világban, vagyis képesek „olvasni a világot”, azokat nehezebb becsapni. Azok egy pillanatig se hiszik el például, hogy a holokauszt-megemlékezés (Az élet menete) idejére meghirdetett motoros-felvonulás címe („Adj gázt!”) a járművek működésére utal, mert ismerik a metaforák működésének titkát. (Közbevetőleg: már a beszélgetés után derült ki, hogy vonulnak a motorosok, de más címet kap a vonulás. Csak a metafora árnyalódik tovább.)

Fűzfa Balázs (Fotó: Benkő Sándor)

A tét nagy. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy végre bekövetkezik-e a paradigmaváltás a magyar nyelv és irodalom oktatásában; nevezetesen hogy az irodalomtörténeti alapú oktatást minél szélesebb körben fölváltja-e az a – gondolkodásra, kreativitásra, probléma-megoldásra serkentő – szemlélet, amely lényege szerint olyan, mint maga az irodalom: sokszínű; többféle utat nyit, többféle választ megenged.

Az irodalomtörténeti alapú (kronologikus, ismeretközpontú) oktatási hagyomány hegemóniáját úgy tűnik, rendkívül nehéz megtörni. Főleg, hogy ma az oktatásra is rányomják bélyegüket a kormányzat erős ideologikus színezettel bíró központosító törekvései. (Tegyük hozzá: a paradigma- váltás azért sem egyszerű, mert a tölcsérrel adagolható tananyag átadása a pedagógus számára is könnyebb; vagy legalábbis annak tűnik.) Innen nézve nincs mit csodálkozni azon, hogy az utolsó (sőt, az utolsó utáni) pillanatig úgy látszott: a középiskolában egyáltalán nem lesz választás, jövőre egyetlen érvényes – irodalomtörténeti alapú, rég elavult – kerettanterv alapján lehet magyart tanítani.

A szabályozás „csúcsa”, a Nemzeti alaptanterv „természetesen” ugyancsak őrzi az abszolutizált lineáris, pozitivista szemléletet az irodalomtanítás tekintetében. Ahogy Fűzfa Balázs emlékeztet rá: 2002 óta kétféle kerettanterv volt érvényben: egy pozitivista, lineáris, irodalomtörténeti alapú – és egy globális, tematikus, problémacentrikus elrendezésű. „Azért éreztem tragikusnak a mostani helyzetet, mert visszalép az egyféleséghez.” Vagyis innen nézve kisebb (nagyobb?) csodának tűnik, hogy több hónapos huzavona (vitára bocsátották, aztán elsüllyesztették, végül elfogadták) után az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága, végül pedig a megfelelő kormányrendelet mégis hivatalos rangra emelte a középiskolai magyar kerettanterv „B verzióját”.

Apró szépséghiba, hogy a választható „B verzió” (a gondolkodás és a kreativitás jegyében) nem egészen két nappal a helyi, iskolai tantervek benyújtási határidejének lejárta előtt vált hivatalosan is választhatóvá. Vagyis igazi választásra, mérlegelésre már nem volt lehetőség. (Ráadásul az iskola által elfogadott helyi tanterv tartalmának meghatározásában a korábbi 20 százalékkal szemben ma már csak 10 százalék az iskola mozgástere az összóraszámhoz képest. A központi akarat itt is érvényesül.)

A 9-12. osztályos „B verzió” kidolgozásában 2012 tavaszán részt vett Fűzfa Balázs is. (A kerettantervhez egyébként nem fűződik „nevesített” szerzőség: kollektív munka, a végeredményt az oktatási miniszter, pontosabban ma államtitkár jegyzi.) Az önmagán belül is a választások lehetőségét fölkínáló szemlélet persze áttűnik az anonim gondolatmeneten. Fűzfa Balázs pedig négy tankönyv szerzője (az első mindjárt „Szép magyar könyv” lett), plusz sok más mellett négy segédkönyv, egy testes kötetben alakot öltő tankönyvkutatási projekt megvalósítása fűződik a nevéhez. De mindenekelőtt: az irodalomoktatás paradigmaváltásához hozzájáruló szemlélet.

Ahogy a „B verzió” sorsát végigkísérő, a végkifejletet üdvözlő Irodalmi Jelen című internetes portálon (szerkesztőségi állásfoglalásként) megjelent: „(...) a közzétett alternatíva lehetőséget és széles mozgásteret biztosít egy 15 órás bevezető blokkra, amely az irodalom szerepének tisztázásán kívül kedvet teremthet az olvasáshoz is. Emellett pedig olyan mértékben vonja be a kortárs magyar és világirodalmat a középiskolai irodalomtanítás látókörébe, amelyre az elmúlt több mint fél évszázadban nem volt példa. Így Daravasi László írásaitól kezdve a Harry Potteren át Szilágyi Domokosig számos alkotóval és művel találkozhat a diák. (...) A választás szabadságát érvényesítve rengeteg konkrét lehetőséget kínál a középiskolai magyartanárnak a magas színvonalú oktatásra.”

Lehetőség „A 12 legszebb magyar vers”-projekt is, amely pénteken a Valse triste-konferenciával ér véget: Szombathelyen, Celldömölkön és Csöngén. Lehetőség az újabb Nagy Versmondásra, a sokféleség fölmutatására. A sorozat véget ér, közben új ajtókat, ablakokat nyit: talán csöndesen megszólal a Weöres Sándor-életmű is.