Hírek

2017.05.02. 19:25

13 hónapja élesek a fix kamerák - Nem félünk jobban

Egyelőre nem csökkent számottevően a balesetek száma a fix traffipaxok élesítése óta. Évente csaknem 9 milliárdot költünk büntetésekre.

Budai Dávid

Két nap híján, éppen 13 hónappal ezelőtt élesítették a fix traffipaxokat, amelyektől a rendőrség a balesetek számának csökkenését remélte. Két évvel ezelőtt azt ígérték, hogy a fix traffipaxok elhelyezésével már csak elvétve találni majd olyan kritikus közúti csomópontot az országban, ahol a szabályszegés rejtve marad a rendőrség figyelő kameraszemei elől. Akkor abban reménykedett a rendőrség, hogy a 14 milliárd forintos beruházás hatására jelentősen csökkenni fog a közlekedéshez kapcsolódó személyi sérülések, halálesetek száma, gazdasági károk mértéke. Most, 13 hónap elteltével itt az idő, hogy számot vessünk, annál is inkább mivel úgy látszik, nem a kamerák számával van a baj, hanem velünk. Május 1-én például a 87-esen, a kőszegi egyenesben történt baleset egy meggondolatlan előzésből, ahol a vétkes sofőr egyáltalán nem zavartatta magát a kameráktól.

Igaz, ezek útdíjellenőrző kamerák és nem a rettegett traffipaxok, mégis azt gondolná az ember, hogy az út fölött elhelyezett kamerák puszta látványa is mérsékletre inti az autósokat, de úgy látszik, ez sokszor még sincs így. A fix kamera hátránya amúgy éppen az, hogy állandó helyen van. Az autósok megszokják, hogy ott van, a kamera környékén indokolatlanul lassítanak, aztán megpróbálják behozni a lemaradást. És még így is, a kamerák által rögzített szabályszegések közül a leggyakoribb a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése.

Azért azt persze nem lehet mondani, hogy a kamerák környékén sok a baleset, az ütközések látványos megszaporodása sokszor az időjárás számlájára írható, és sajnos az ünnepek sem kivételek. A rendőrség tájékoztatójából kiderül, a mostani hosszú hétvégén a rendőrök 146 személyi sérüléses baleset helyszínén intézkedtek, ebből 46 súlyos sérülésekkel végződött, öt pedig halálos kimenetelű volt. Húsvétkor még ennél is rosszabb volt a helyzet, akkor a 169 balesetből 39 végződött súlyos sérüléssel, kilenc pedig tragédiával. Magyarországon még mindig az egyik legnagyobb gond, hogy a zéró tolerancia és a nyilvánvaló veszélyek ellenére jó páran úgy vélik, egy-két sör még belefér vezetés előtt, sőt van, aki részegen is simán az autóba ül.

Mint ahogyan történt ez március 31-én is, amikor a 45 éves K. István, dacára annak, hogy előző nap már megbüntették ittas vezetésért, ismét részegen ült kocsiba. Szentgotthárd határában Volkswagen terepjárójával áttért a szemközti sávba, ütközött egy motorkerékpárossal, aki a helyszínen életét veszítette. Azóta a vétkes férfit előzetes letartóztatásba helyezték. Sajnos itt sem tapasztalható javulás, 2015-ben 38 olyan baleset történt a megyében, amit ittasan okoztak, tavaly pedig negyvenszer volt az ital az oka, hogy valaki megsérült az úton.

Úgy látszik, nem szoktuk meg a kamerákat, mert még mindig sok a büntetés Grafika: Kelemen Attila

Tavaly az országban 297-el kevesebb baleset történt, mint 2015-ben, kettővel csökkent a súlyos és hússzal a halálos kimenetelű balesetek száma. Egy ember élete is sok, de az évi több mint 16 ezer balesethez viszonyítva nem tűnik komolynak a változás, főleg, hogy Vas megyében romlott a helyzet. Tavaly 34-el több baleset történt, ráadásul kettővel több halálos kimenetelű - igaz, a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma öttel kevesebb lett. Nálunk nagyon komolyan veszik az ellenőrzéseket, mégis mintha ez sokakat egyáltalán nem érdekelne. Napi átlagban hétszázan akadnak horogra az országban különféle közlekedési kihágásokért az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, leginkább gyorshajtásért, és ez csak az a szám, amit a traffipaxok szűrnek ki. Egy-egy büntetéssel pedig több mint 30 ezer forintot veszítenek átlagosan a tetten ért szabályszegők.

Nem csak nálunk van gond. 2015-ben 26 ezren haltak meg Európa útjain, ami ugyan 5500-zal kevesebb, mint 2010-ben, a 2014-es helyzethez képest azonban nem tapasztalható javulás. Persze még továbbra is igaz, hogy Európa közútjai a legbiztonságosabbak a világon, mégis az EU azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ig Európában a felére csökkenti a közúti balesetek halálos áldozatainak számát a 2010-es évhez képest, amikor 31 ezer 500-an haltak meg.

Talán bizakodásra adhat okot az idei év. 2017 első két hónapjában 341-el kevesebb baleset történt, mint egy évvel korábban, és a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma is 95-tel csökkent. Igaz ugyan, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma kettővel emelkedett, mégis mintha valami elindult volna, talán éppen a tavaly telepített kamerák hatására. Egyelőre biztosat nem tudni, mindenesetre mi megkérdeztük a rendőrséget, kell-e számítani arra a jövőben, hogy még több fix traffipax lepi el az utakat. A rendőrség szerint nem.

JAVULÓ TENDENCIA

1990-ben még csaknem 28 ezer baleset történt az utakon, és abban az évben 2432-en haltak meg. Tíz évvel később, 2000-ben már több mint 10 ezerrel kevesebb baleset történt, és a halálos áldozatok száma is a felére esett vissza. 2010 óta nem emelkedett a balesetek száma 17 ezer fölé, 2011 óta pedig egyszer sem érte el a halálos áldozatok száma az évenkénti hétszázat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!