Hírek

2016.06.16. 08:45

1300 méteres szakasztól rettegnek a kamionosok - Az M86-ost Véppel összekötő út tele van kátyúval és túlságosan keskeny

Nem kellene megvárni, amíg halálos baleset történik. A rossz állapotú, 1300 méteres szakasz akár a gyárak termelését is megbéníthatja.

Budai Dávid

– Kedden megtörtént az, ami már régóta várható volt, de a napokban folyamatosan hulló csapadék még rásegített – mondta Kovács Péter, Vép polgármestere, miután a település és az M86 közötti szakaszon egy kamion az árokba borult. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a szerencsétlenül járt teherautó egy szemből érkező másik kamion miatt húzódott le az út szélére, de a padka szinte azonnal megsüllyedt a jármű alatt, ezért a sofőr már nem tudta visszakormányozni a szerelvényt az útra, a kamion megbillent és árokba borult.

A polgármester elmondta, a balesetet szenvedett kamionsofőr jól ismerte az utat, mégis megtörtént a baj, majd hozzátette: a Kassai utca a vasútállomástól a gyorsforgalmi útig alig két kilométer hosszú, és leszámítva egy rövid felújított szakaszt, nagyon rossz állapotban van. Az út nemcsak hogy tele van kátyúval, de túlságosan keskeny is. Igaz, néhány hete a kátyúk javát betömték, de egy hónap múlva ismét gödrök lesznek az úton, ami rendkívül balesetveszélyes. A szóban forgó szakaszon naponta akár száz kamion is megfordul, a megoldás ezért nem az út javítgatása lenne, hanem a teljes felújítása, kiszélesítése. Kovács Péter szerint ez a szakasz jelenleg nem összeköti a települést az M86-os úttal, hanem szinte elválasztja tőle, mivel komoly rettegés árán lehet csak végighajtani rajta.

Fotó: A szerző

Kiderült, az igazán kritikus szakasz mindössze 1300 méter hosszú. Az út felújítását a város évek óta szorgalmazza, ám valamiért ez a rövid szakasz mindig kimaradt a fejlesztésből, pedig a polgármester szerint komoly jelentősége van ennek az útnak, mivel itt több szállító-logisztikai cég működik, amelyek a szombathelyi nagy vállalkozások raktározási, szállító feladatait hivatottak ellátni. Budapest környékén jellemzően egy külső gyűrűn alakultak ki azok a raktárbázisok, logisztikai központok, amelyek ellátják a fővárost, sok esetben az egész országot. Szombathelyen is valami ilyen kezd kialakulni, és félő, hogy egy balesetnél ez az 1300 méter lehet az okozója annak, hogy esetleg egy gyár felfüggeszti a termelését, mert a gyártáshoz szükséges termékek nem érnek oda időben – fogalmazott a polgármester.

Az itt működő vállalkozások vezetői rettegve gondolnak arra, hogy mikor fog a következő kamion, vagy személyautó az útviszonyok miatt az árokban landolni. Mindössze 1300 méter az a táv, amelyet le kell küzdeni annak a számos európai kamionnak, amelyek terminálként használják az út mentén található telephelyet. Tartani lehet attól is, hogyha a megoldás továbbra is a sebességkorlátozó tábla és a figyelmeztető bóják kihelyezése lesz, akkor más pihenőhelyet keresnek maguknak a kamionosok valahol az utak szélén, ezzel is veszélyeztetve a forgalmat. A polgármester hangsúlyozta, súlyos sérüléssel járó vagy halálos baleset még nem történt ezen a szakaszon, de nem is kellene megvárni, hogy ez bekövetkezzen. Bízik benne, hogy sikerül közösen megoldást találni arra, hogy többé ne szerepeljen a baleseti hírekben a 8445. számú út mindössze 1300 méteres szakasza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!