Fiatal nő nehéz terepen - Zsoldos Andrea drogról, családon belüli erőszakról beszél

- Az új országos elképzelés az, hogy a kormányhivatalok Igazságügyi Szolgálatánál megjelenő kliensek személyre szabott segítséget kapjanak, és hálózat jöjjön létre a szociális, az egészségügyi, az állami és a civil szféra együttműködésével. Ennyiben hasonlít egymásra a drog, amiben korábban dolgoztam és az áldozatsegítő program, aminek most a menedzsere vagyok. Az a célunk, hogy egy segítséget kérő embernek ne kelljen 25 helyre mennie, körbejárnia a várost, sorban állnia itt meg ott, hogy megtalálja a megfelelő embereket – mondja Zsoldos Andrea, aki végzettsége szerint pedagógus, egészségfejlesztő és mentálhigiénés szakember, addiktológiai konzultáns, jelenleg a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa.

Somogy megyében dolgozott korábban, egy integrált intézmény szakmai vezetőjeként. Ott úgy volt, hogy a drogambulanciához kapcsolódott szenvedélybetegek nappali ellátása (ami nagyon tanulságos, mert látja az illető, hogy a jelenlegi állapotából még hova lehet jutni), és további „csápok”: bulisegély-szolgálatként megjelentek partikon, óvszert osztottak, világító rudakat, amire felfigyeltek és odajöttek hozzájuk a nehéz fiúk, akiket különben nehéz elérni, hogy mi ez...

- Ezt a tevékenységet ártalomcsökkentésnek hívják. Ma nem divat, inkább a tiltás van, pedig az csak egy bizonyos pontig működik. Sem a kíváncsi, problémás, kortárshatásnak engedő fiatalokat, sem a függőket nem lehet megfogni puszta tiltással. A mindenható tiltás megváltó ereje helyett a szubkultúrán keresztüli elérés lehetőségében hiszek. A drog is, az áldozatsegítés bizonyos területei is, mint például a családon belüli erőszak, tabut, érzékeny társadalmi problémát mozgat. Az érintettek nem úgy kerülnek be a segítségnyújtásba, ahogy szemészetre vagy ortopédiára megy az ember. Rengeteg negatív érzés kapcsolódik a helyzetükhöz: szégyen, bűntudat, kétségbeesés, a hozzátartozók részéről is. Ezért nehezen megközelíthetők. A drogfogyasztók és a bántalmazottak is csak akkor kérnek segítséget, mikor már nagy a baj, és akkor már segíteni is nehezebb. Egy húsz éve bántalmazó kapcsolatban élő nőnek a státusza is „bántalmazott”, mert ez a játszma köztük, őt nehéz kihozni, még ha ki is akar lépni. Megelőző program nélkül nincs ellátás, és ellátás nélkül nincs megelőzés, nem lehet csak az egyikre fókuszálni. A gyermekek elleni szexuális abúzus (visszaélés, például nemi szervek tapogatása) megint csak nagy tabu, nincs rá megelőző program. De hogy a jelenség nagyon is létezik, az másodlagos tüneteken keresztül megmutatkozik, lecsapódik abban, hogy a gyerek rosszul tanul, másképp viselkedik... Ha jól működik a megelőző rendszer, és a hálózat, akkor előjönnek az esetek, bizalmi kapcsolatokon keresztül bekerülnek a kezelésbe. Így, komplexen és rugalmasan működik csak a társadalmi szintű, hosszú távú megelőzés-ellátásfejlesztés. Nem mindig az a probléma, amire a panaszos gondol. A szakemberek megvizsgálják a helyzetet, fel kell mérni, milyen segítséget kaphat. Ha valaki feljelentést tesz a rendőrségen a gyermeken elkövetett családon belüli erőszak miatt, bekapcsolódik a családsegítő és a gyámhatóság is. A folyamat hosszú, és nem mindig gyerekközpontú. Kellene egy olyan hely, ahol azonnali megoldások születnek. Az elvált szülők között sok olyan eset van, hogy az apuka-anyuka évekig játszmázik a kapcsolattartás miatt, ettől is szenved a gyerek, ennek is áldozata lehet. Szükség lenne a kapacitások bővítésére, mert nagyon megterheli a gyámhatóságot a rengeteg elhúzódó ügy.

- Nyugaton már vannak olyan integrált ellátó rendszerek, amelyek erre a problémára fókuszálnak. Izlandon például van olyan Gyermekek Háza – pszichológussal, ápolóval, szociális munkással -, ahol azokat a gyerekeket gondozzák, akik ellen szexuális abúzust követtek el. Egy interjút vesznek fel videóra, komolyan veszik, amit a gyerek mond, és kielemzik. Nálunk a szakemberek szemlélete is kell, hogy változzon. Sokszor a szervek kapacitás hiányában nem tudnak jól működni. Nem kéne, hogy hosszan elhúzódó folyamatok terheljék a mindennapi életet. A szülők gyakran maguk is feldolgozatlan traumákkal élnek, és további traumákat okoznak. A gyermek pedig felnőve menekül, akár drogba, alkoholba... Ha a problémák gyökere felszínre kerül, integráltan, és egy helyen gyorsabb, hatékonyabb segítségnyújtás is lehetséges volna...

Zsoldos Andrea szókimondó típus, olyan területeken dolgozik szívesen, ahol rá kell világítani a problémákra, és azokra fejlesztéseket, szolgáltatásokat lehet kidolgozni.

- Nyitott vagyok bármire, amibe bele tehetem a tapasztalataimat, és ami által én magam is fejlődhetek. Szeretek részt venni valamiben, ami épp „születik”. Szerintem nem a sikert kell kitűzni célul, hanem az utat. Az a tapasztalatom, hogy abban lehet valaki sikeres, amit szívesen csinál, és a siker tovább motiválja. Nehéz lenne boldogulni olyan munkában, amivel sok pénzt lehet keresni, de nem találom benne magamat, vagy olyan munkahelyen, ahol megbecsülnének ugyan, de nem fizetnek meg. Két gyereket tartok el egy keresetből, úgyhogy nekem a biztos megélhetés és a szakmai perspektíva egyaránt fontos. Ezért nem mennék szívesen Ausztriába takarítani, pedig azzal többet kereshetnék, mert kell, hogy higgyek is abban, amit csinálok. Szerencsére mindig találtam olyan embereket, akik lelkesen dolgoztak, most is ilyenek a munkatársaim. Bizonyos pontig fontos az alkalmazkodás, de például egy erősen hierarchikus, állami rendszerben, mint a büntetés-végrehajtás, nem találtam magamat. Megerősödtem abban, hogy én a kötetlenebb, kreatívabb és lelkes team-munkában tudok jól dolgozni.