Hírek

2015.05.18. 15:42

Batthyány szelleme ma: A keresztény egészségügyiek társasága negyedszázada működik

Szombathely - 25 éve tömöríti az egészségügyben dolgozó keresztényeket a Batthyány társaság. Boldog Batthyány szelleme mennyire van jelen az egészségügyben ma?

Némethy Mária

Milyen orvos volt a 2003-ban Rómában boldoggá avatott dr. Batthyány-Strattmann László?

Dr. Széll Kálmán professzor írta a hercegorvosról: „Haladó szellemű orvos volt. Nem hiába lett a MTA tiszteletbeli tagja. Kezdetben az orvostudománynak szinte egész palettáját (sebészet, fogászat, szülészet-nőgyógyászat, fül-orr-gégészet stb.) művelte. Legnagyobb örömét a sebészetben, később pedig a szemészetben találta. Saját kezűleg készített és kidolgozott fényképekkel, röntgenképekkel dokumentálta eseteit. Betegforgalmáról évente nyomtatott összesítést készíttetett, mely bővelkedett kazuisztikákkal is. Nem ritkán napi 80-100 beteget vizsgált és kezelt. Orvosi gyakorlata során több mint 20 ezer műtétet végzett, ebből kb. háromezer szürkehályogot. Konrad Röntgen világraszóló felfedezése után nyolc évvel (1904-ben) Nyugat-Dunántúlon elsőként már röntgenkészüléket vett. (Szombathelyen 1915-ben a Csapatkórházban állítottak be magántulajdonban levő röntgengépet.) Míg Szombathelyen csak 1919-ben vezették be a kórszövettani vizsgálatokat, Köpcsényben már 1904-ben végzett ilyeneket. Kórháza már önálló laboratóriummal rendelkezett, ami akkoriban korántsem volt megszokott. Saját kórházának felszerelése, sőt részben műtéti anyaga vetekedett a bécsi és budapesti klinikákkal."

A Keresztény Egészségügyiek dr. Batthyány-Strattmann László Társaságának világi elnöke, dr. Bátor György, a Markusosvzky megyei kórház szemészetének osztályvezető főorvosa. Fotó: Szendi Péter

Nem véletlenül vette fel a mélységes hitét megélő „szegények orvosa" nevét a Keresztény Egészségügyiek dr. Batthyány László Társasága. Az idén 25 éves civil szervezet 1990. január 16-án, Szombathelyen alakult meg. Elnöke dr. Széll Kálmán osztályvezető főorvos, egyházi társ-elnöke Tibola Imre kanonok volt.

Az azóta nagypréposttá lett Tibola Imre művét, a „Szent kilenced Boldog dr. Batthyány-Strattmann László közbenjárásáért" címűt tavaly a társaság adta ki, ebből a pécsi Betegápoló Irgalmasrend háromezer példányt vásárolt.

A névadó, dr. Batthyány-Strattmann László herceg portréja.

– A Batthyány társaság jogi státuszának a rendezése most folyik – hallom dr. Bátor György főorvostól, a 25 éves civil szervezet világi elnökétől, aki azzal folytatja: – A kórházban dolgozó nővérek, szakdolgozók, akik havonta 110-120 ezer forintot visznek haza éjszakai ügyeletekkel bőven megterhelt munkájuk után, hívőkként vagy nem hívőkként egyaránt Batthyány szellemiségét örökítik tovább, hiszen odaadóan szolgálják embertársaikat.

„Példájából megtanulhatjuk, hogy a betegnek ne csak betegségével, hanem az egész emberrel – ne csupán testi, hanem lelki bajával is törődjünk. Batthyány arra tanítja a XXI. század emberét, hogy hogyan lehet imádkozva dolgozni és dolgozva imádkozni" – fogalmazta meg a hercegorvosról írt tanulmányában dr. Széll Kálmán professzor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!