2015.10.30. 14:42
Tűzifa-támogatás Jánosházának - A várossal együtt a környéken öt település nyert a rászorulókat segítő kiíráson
Körkép – Országszerte 2185, Vas megyében összesen hetven önkormányzat kap szociális tüzelőanyag-támogatást. A celldömölki járásban tíz település nyert, a fele a jánosházai közös önkormányzati hivatalhoz tartozik.
Az 5 ezer lakosnál kisebb települések pályázhattak és összesen 3 milliárd forint értékben kapnak támogatást, amit helyi rendeletek alapján osztanak szét a települések rászoruló lakosai között – ez a tűzifaprogram lényege. Vas megyében vegyes a kép: a megye minden részéről pályáztak és nyertek települési önkormányzatok.
Hat város is élt a lehetőséggel, ahol 5 ezernél kevesebben élnek. Vasvár 5 ezer forint híján 2 millió forintot kap, Bük 1,2 millió forintot, Csepreg 853 ezer, Vép 604 ezer forintot, Őriszentpéter 551 ezer forintot, Jánosháza 889 ezer forintot.
Kiss András, Jánosháza polgármestere elmondta: kétszer ennyi forrásra pályáztak, idén „így sikerült”.
Jánosházával együtt a celldömölki járásban tíz település szerepel a kedvezményezettek között, ezen belül a várossal együtt a jánosházai közös önkormányzati hivatal területéről öt település nyert.
Jánosháza után a második legmagasabb összeget 355 ezer forintot Köcsk kapta.
Nemeskeresztúr 177 ezer forintot, Borgáta 142 ezer forintot kap a tűzifakeretből. Kelédnek jut a jánosházai közös önkormányzati hivatal területén a legkisebb összegű támogatás, 35 ezer forint.
A celldömölki járás többi települése közül Kemenesmagasié a legnagyobb összegű tűzifa-támogatás, 871 ezer 220 forint. Csöngéé 711 ezer, Kemenesmihályfáé 604 ezer forint.
Pár ezer forint híján félmilliós támogatást kap Kenyeri, Pápoc pedig 355 ezer forintot.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint, a támogatást 2016. február 15-éig mindenkinek meg kell kapnia, az önkormányzatok elszámolási határideje április 15-e lesz. A kifizetések már októberben megkezdődtek az önkormányzatok felé, utána kezdődik a továbbosztás, helyben.
A támogatási rendszerben a hátrányos helyzetű önkormányzatok mentesülnek az önrész megfizetése alól, a nem hátrányos helyzetűeknek kell önköltséget is vállalniuk: egy köbméter tüzelőre 15 ezer forintot kapnak, amihez ezer forint önrészt kell állniuk.
A rászorulók tüzelőanyag-beszerzését segítő program 2011-ben indult, akkor 900 millió forint volt a keret, az idei évre ezt növelte a kormány 3 milliárd forintra.