Hírek

2016.08.20. 09:40

Őrzik a honfoglalás kori hagyományokat

SZALAFŐ - Aki itt nőtt fel, annak a világ közepe, van, akinek egy csodás környezetben lévő mesefalu. Egykor az őrcsaládok és leszármazottaik alkottak egy szert, de itt még ma is őrzik a honfoglalás kori településszerkezetet.

Bajdó Bettina

De nemcsak a látványban nyúlnak vissza a gyökerekhez, hanem hűen ápolják, amit az ősök rájuk hagytak. Emellett pedig folyamatosan fejlődnek és arra is jut idejük, hogy megmutassák, mit tanultak az elődöktől.

A település története régmúltra nyúlik vissza, több mint ezer éve élnek egy helyben az egykori őrállók és leszármazottaik. Akkoriban a nyugati határvidéken ezt a területet erdő borította, a határok védelméért felelős őrállók kezdték el kialakítani a mostani látképet. Az önfenntartásukhoz az erdőket kivágták, hogy a nyert területen meg tudják termelni, amire szükségük van. Dombtetőkre építkeztek, ha valami történt, akkor hanggal és tűzzel jeleztek - tudtuk meg Lugosi Arnold polgármestertől. A településen őrzik a honfoglalás kori szerkezetet, amikor is az őrcsaládok és leszármazottaik alkottak egy szert. Szalafő hét halmon épült, amelynek mindegyik dombja egy-egy szer: Alsószer, Csörgőszer, Felsőszer, Gyöngyösszer, Papszer, Templomszer, illetve Pityerszer.

- Ezer év után is próbáljuk védeni és szabályozni a településszerkezetet - folytatta a polgármester. - Szeretnénk, ha a szerek megmaradnának, és a dombtetőn épülnének továbbra is a házak, valamint a szerek nem épülhetnek össze. A településen jelenleg mintegy 200-an élnek, de volt, amikor 900-an laktak itt, akkoriban az Őrség egyik legnépesebb települése volt. Az utóbbi évtizedekben feleződött meg a lakosság. Ahogy ez lenni szokott, a fiatalok inkább nagyobb városokban képzelik el a jövőjüket. Szerintem kétféle falu képes fejlődni a mai világban. Az egyik azért marad fent, mert közel van egy városhoz, s onnan sokan kiköltöznek, de az életüket nem ott élik. Így a falu előbb-utóbb elveszíti falusias jellegét. A másik falu, amelyik a turizmusra tud építeni. Persze fontos a munkahely is, ahol működik egy nagyobb üzem, ott lépéselőnyben vannak. Személyes véleményem, hogy amióta műanyagból is lehet ételt készíteni, a falvak nehéz helyzetbe kerültek.

Szalafőn sem könnyű üres ingatlant találni. Akad, aki nyaralónak vásárol, de van, aki itt kezd új életet.

- Itt sem egyszerű az élet - tette hozzá Lugosi Arnold. - Mi természetesen várjuk azokat, akik kreatívak és valamit hozzá tudnak tenni a településhez. Azt tudomásul kell venni, hogy az Őrség a szálláshelyek szempontjából betelt. Tíz éve még én sem így láttam, de az elmúlt öt év tapasztalatai ezt mutatják. A szolgáltatásokon van még mit javítanunk. A településen élő mesterek és termékeik viszik messzire a jó hírünket. Ilyenekre lenne szükség. Szeretnénk a gasztronómia mellett a régi kézműves hagyományokat is újjáéleszteni. Az nagyon jó, hogy vannak olyan rendezvények, mint az Őrségi Vásár, a Tökfesztivál, Hétrétország, melyekre sokan jönnek. De nekünk ezen kívül is kell valamit mutatnunk. Csak Szalafőn több kerékpáros- és gyalogtúra útvonal is keresztülvisz. Aki ide ellátogat, annak mindenképp érdemes megnéznie a pityerszeri népi műemlékegyüttest. Ennek és a területeknek az Őrségi Nemzeti Park a gazdája, ők is sok programot szerveznek. A falu központját úgy alakítottuk ki, hogy élményeket nyújtson. Van játszótér, látogatható pálinkafőzde, egy nyitva álló templom, jégverem, életfa, s a vendéglátás is kitűnő. Időszakonként megmutatjuk, hogyan élünk a szereken, nyitott portákkal várjuk az érdeklődőket. Meg lehet nézi, hogyan készül az őrségi dödölle, a rétes, hogyan préselik a magolajakat.

De mit tud adni Szalafő, amit más település nem? - a kérdésre Lugosi Arnold azonnal válaszol: - Friss levegőt, szabadságérzetet, csendet és nagyon jó minőségű ivóvizet. Mi is próbálunk fejlődni, nemrég fejeztük be a legnagyobb projektünket, a művelődési ház rendbetételét. Pályázaton nyertünk hozzá pénzt, csakúgy, mint a világháborús emlékmű renoválásához. Több önkormányzati utat is fel kellene újítani, ennek egy részét már meg is csináltuk. Van egy fafaragóművész, aki nagyon sokat tett a településért. Nemrég készült el a temető új kapuja, valamint szerjelző táblákat is kihelyeztünk, most éppen az információs táblákat cseréljük. A közmunkaprogramból is több önkormányzati épület megújulhatott, nyílászárókat cseréltettünk, kemencét is építettünk. A focipályához közel van egy épület, mely az őrségi településekkel együtt közös tulajdonban volt. Ezt visszavettük, ám még öt évig törlesztenünk kell. Terveink viszont vannak, hogy mire használjuk majd, egy termékfeldolgozót szeretnénk kialakítani benne. Van egy szabadidős pályázatunk is bent, mely a fiatalok testmozgását támogatja, ezzel sportszereket szereznénk be. A Leader-pályázatokat most készítik elő, mi is ötletelünk. A pálinkafőzdét már felújítottuk, viszont a belső berendezésre már nem futotta. A rendszer fárad, komolyabb összeget kell rá költeni.

Megtudjuk, hogy a jövő szempontjából komoly terveket szőnek a térségben, az Őrségben olyan kerékpárutat alakítanának ki, mely Szentgotthárdtól, Szlovéniától a Zala völgyén át a Balatonig vezetne.

- A kerékpáros turizmust mi is támogatjuk - emelte ki a polgármester. - Kerékpáros útvonalakat jelölünk ki az Őrségben. Hat ilyet álmodtunk meg, ebből három készült el, kettő Szalafőt is érinti. Ez nem kerékpárút, de kijelölt útvonal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jól működik. Van egy helyi kerékpáros egyesület, mely túrákat is szervez, szerintük jók a visszajelzések. Jók az utak, kevés a forgalom, s a kijelölt erdei részeken csodás látványban lehet részük a kerékpározóknak. Támogatunk mindent, ami a jó levegőn történő kikapcsolódáshoz, sportoláshoz kötődik. Egy budapesti turistaegyesület, a Hegyek Vándorai minden évben ellátogatnak hozzánk, ők tartják karban a kék- és sárgatúra útvonalakat. Megvendégeljük őket, s eszközöket is biztosítunk, mivel minden évben javítják vagy pótolják az információs táblákat, jelöléseket. Most dolgozunk éppen egy új túraútvonal kialakításán, mely Szlovéniába is átmenne, minden szert érintene. Egyelőre csak gyalogosan lehetne megtenni, de később kerékpárral is.

Még egy érdekesség Szalafőről: kevesen tudják, de hazánk egyik első „rockoperáját” az itt található Fekete-tó legendája ihlette. 1973-ban jelent meg, Koncz Zsuzsa és Máté Péter is hallható benne. Az rockoperát a Magyar Rádióban adták le egyszer, de mivel a szövegíró, Orszáczky Miklós disszidált, azonnal betiltották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!