Hírek

2015.05.14. 16:44

25 éves a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola

Körmend - Aki a múltját nem becsüli, az a jövőjét nem érdemli: így foglalta össze a visszatekintés jelentőségét Hollósi Gábor, a 25 éves Körmendi Rendészeti Szakközépiskola igazgatója csütörtökön a konferenciával egybekötött jubileumi ünnepségen.

Bakos Ágnes

Felavatták Szent György, a rendőrök védőszentjének tiszteletére emelt emlékhelyet.

1990-ben határőr iskolaként kezdte működését az intézmény, Határőr Kiképző és Továbbképző Intézet néven. Annak idején Szent Lászlónak, a határőrök védőszentjének állítottak emléket – e mellé került most az új emlékhely. 2004 óta, a határőrség és a rendőrség integrációja nyomán rendőröket képeznek az iskolában.

Dr. Halmosi Zsolt rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes az emlékműről azt mondta: Sárkányölő Szent György életútjának van üzenete napjaink rendőreinek: a törvények és a parancsnokok tisztelete. A főkapitány-helyettes kiemelte: büszke arra, hogy sok százan jelentkeznek rendőrnek évről-évre.

Az iskola folyamatosan bővült az elmúlt 25 évben: három éve már a katasztrófavédelem számára is képeznek tiszthelyetteseket, valamint a 2013-ban indult 112-es Egységes Segélyhívó Rendszer operátorait is a körmendi iskolában oktatták.

Az emlékmű avatóján kitüntették a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola eddigi igazgatóit. Dr. Kátai László volt az intézmény első vezetője; a második igazgatója dr. Tiborcz János volt, őt Dr. Orbán Péter váltotta, 2013 szeptembere óta pedig Hollósi Gábor vezeti az immár 25 éves körmendi iskolát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!