Hírek

2017.06.29. 18:00

40 milliós beruházás Répcelakon - Szépül az Egészségház és a Petőfi utca is

RÉPCELAK Az Egészségház átalakítási munkáira plusz 2 millió forintot különítettek el. Az új orvosi rendelők a nyár végére, míg a Petőfi Sándor utcai járdafelújítás augusztus közepére készül el.

Budai Dávid

Ugyan két hete sincs, hogy átadták a város eddigi életének legnagyobb beruházását, a háromszáz fő befogadására alkalmas, több mint 1100 négyzetméteres pályával rendelkező multifunkcionális csarnokot, jelenleg is csaknem 40 millió forint összértékű beruházás zajlik a városban.

Az önkormányzat már régóta szerette volna, ha átalakítják a város Egészségházát, ugyanis azok, akik a város két háziorvosi körzetéből az I-es körzethez tartoztak, idáig egy régi épületbe szorultak. Ha befejeződnek a munkálatok, akkor viszont már mindkét körzet orvosi rendelője az Egészségházban lesz. A fejlesztessél nemcsak az ellátás körülményei javulnak, hanem kényelmesebb is lesz a betegeknek, hiszen az Egészségházzal szemben található a gyógyszertár.

Németh Zsoltnak és kollégáinak két hónapjuk van arra, hogy minden munkával végezzenek Fotó: Varga Ákos

Idén márciusban derült ki, hogy az öt kivitelezői ajánlat közül a győztes egy Győr-Moson-Sopron megyei, vitnyédi székhelyű cég lett. A nyertes mellett - a bemutatott meggyőző referenciamunkákon túl - az szólt, hogy az egyik pályázónál 600 ezerrel, míg a másik pályázónál csaknem 1,5 millió forinttal kedvezőbb árajánlatot adtak. Ők a kivitelezést 22 millió 336 ezer forintért vállalták. Miután tervezett beruházásról volt szó, a költségvetésben a felújításra szánt pénzt félretették és a kivitelezést végző céggel áprilisban megkötötték a szerződést. Ezt követően kezdődtek el a munkálatok.

A részletes tervek ismeretében, továbbá az orvosokkal történt egyeztetések után azonban újabb pót- és többletmunkák merültek fel, mint amilyen az informatikai hálózat kiépítése, a beépített szekrények kiszerelése és átépítése, valamint az árnyékolók, szúnyoghálók javítása, cseréje.

A Petőfi Sándor utca járdája térkő burkolatot kap Fotó: Répce Tv

Éppen ezért a képviselő-testület tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a pályázati önrész terhére 2 millió forintot csoportosítanak át. Az Egészségházat érintő beruházás ugyanis javarészt az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok pályázati támogatásából valósul meg. A jelenlegi tervek szerint a munkákat augusztus végéig befejezik.

Teljesen önerőből újul meg viszont a Petőfi Sándor utca egy 180 méteres szakasza, amely térkő burkolatot kap majd. Nem véletlen, hogy az utcának ez a szakasza esik át egy teljes körű rehabilitáción, hiszen az út másik oldalán található a piac területe, így ha ott befejeződik az átalakítás, egy teljesen megújult városrészt kapnak a répcelakiak. A beruházás költsége több mint 14 millió forint.

Ez az összeg nemcsak a térkövezést, hanem a járda környékének a rendbetételét és a vízelvezetés kiépítésének a költségeit is magában foglalja. A megújult járdán várhatóan augusztus 15-én már bátran sétálgathatnak a városlakók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!