Hírek

2014.04.21. 18:00

800 éves a jáki bencés monostor

Ják - Háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a hét végén a jáki bencés monostor alapításának 800. évfordulóját a településen.

Tersztyánszky Krisztina

A jáki templom felújított állapotban várja a jubileumi napokat (Fotó: Horváth Csaba)

Jáki Nagy Márton, Vasvármegye főispánja nagy valószínűséggel 1214-ben alapított a településen monostort a bencés szerzetesek számára. Maga az emblematikussá vált Szent György templom évekkel később készült el, a szentelés 750. évfordulóját néhány évvel ezelőtt ünnepelték a településen. Akkoriban határozta el a Veszprémben élő Szelestey Attila vállalkozó, hogy a 800 éves évfordulóra nagyszabású megemlékezést szervez. Ő ugyanis több évtizedes kutatómunkával bebizonyította, hogy családja a Ják nemzetségtől származik, így felmenőjét tiszteli a monostor-alapítóban. A kezdeményezéshez természetesen a helyi szervezetek, intézmények is csatlakoztak.

Az április 25. és 27. között zajló rendezvények három fő szálon futnak. A templom falai között rangos koncertek csendülnek fel. Megnyitásként pénteken 18 órától Vígh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Magyar Zeneakadémia rektora játszik. Szombaton este hegedűmuzsika és operaáriák várják a zenekedvelőket. A koncertek előtt, szombaton 18 órakor kezdődik az ünnepi nagymise dr. Veres András püspök celebrálásával, dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel közreműködésével. A templomi programok mellett a 800-as szám jegyében labdarúgó mérkőzéseket, gyalogtúrákat, futóversenyt rendeznek. A Szent György búcsú hangulatát kirakodóvásár és a környék hagyományőrző együtteseinek fellépése teremti meg. Kiállítás nyílik a jubileumra meghirdetett, Árpád-kort idéző pályázatra érkezett munkákból. A hívek egyebek közt folyamatos szentségimádással, az iskolások pedig szintén különféle pályázatokkal emlékeznek meg a monostor alapításának, egyúttal az iskolaépítés kezdetének évfordulójáról. A fellépők tiszteletdíjukkal a templom rossz állapotban levő oltárképének és toronyalji freskóinak restaurálását támogatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!